KÖZSÉGI HÍREK
A magyar szabadságharc és forradalom kezdetének
évfordulója alkalmából március 12-én tiszteletadási
és koszorúzási ünnepséget tartottak az Ada központjában álló Damjanich-emlékműnél. (Fotók Király J.)
Bilicki Zoltán városlenök fogadta községünk legeredményesebb ifjú sportolóit és pénzjutalomban részesítette őket
Az elnök fogadta Jean Pierre Ballouét, a francia Lohr cég
igazgatóját és megbeszélést folytattak az adai beruházási lehetőségekről
A városelnök fogadta az állami földeket
bérlő állattenyésztőket is, és tájékoztatta őket a szerződéseik meghosszabbításának lehetőségéről. (Fotók: KKT)
BORVERSENY AKASZTÓN
Idén XVI. alkalommal szervezték meg Akasztón a már hagyományos borversenyt. E nemes eseményre az idén
163 mintával neveztek be ismertebbnél-ismertebb borászok. A nagyérdemű borbírák, nem kis megelégedésünkre, elismerően értékelték az adai borászok nedűit is. Kaptak különdíjat, aranyat, ezüstöt, bronzot, oklevelet, és természetesen sok-sok dicséretet. Az adaiak
sikerére valamennyien büszkék vagyunk, hiszen immár sokadszor bizonyították, hogy szerény körülmények között is, a kitartó, áldozatos munkájuk nem volt hiábavaló, így a minősített boraikon keresztül immár sokadszor köszönt vissza a szép eredmény.
Gratulálunk, csak így tovább!
Sáfrány Ágnes