FARSANG HAVÁBAN
A Vadvirág Hagyományápoló Körben
A farsang csupa vidámság. A vízkereszttől hamvazószerdáig tartó időszak a felhőtlen szórakozásé, melyet a Vadvirág Hagyományápoló Körben a tél elűzésének gazdag hagyományra épülő farsangi ünnepséggel tettek tradicionális eseménnyé. A tavaszelő mókás népszokását idén február 22-én tartották a Kör székházában. A hagyományos rendezvényhez idén még többen csatlakoztak, mint az elmúlt években, vagyis egyre többen érzik fontosnak a kötődést és a hagyományápoló közösséghez való tartozást. A jókedvű maskarások vidám hangulatát fokozta a választékosan bőséges- és az egész délutánt kitöltő program, melyben a Kör Tarsóka néptánc-együttesének tagjai, valamint a Kócos zenekar is közreműködtek, és mókamesterekként gondoskodtak a tréfás mulatságról. A több mint félszáz óvodás és kisiskolás korú gyermek önfeledten űzte a telet bátor részvétellel a játékos programban, mely vigadozásba belekóstolhatott a VMSZ Erdély Lenke, Kern Imre, dr. Tóth Barna Elvira, Kóspál Szabó Emília, Világos Tibor, Gyarmat Gubik Angéla, Kovács Mihály és Göblös Péter összetételű küldöttsége is, akik ellátogattak ezen a szombat délutánon a Vadvirág HK székházába.
A termet a vadvirágos gyerekek és nevelőik díszítették, a szülők pedig farsangi finomságokkal látták el a mulatozó társaságot. A szülők az esemény előkészületeiben és az ünnepség ideje alatt is támogató segítségükről tettek bizonyságot.
A Vadvirág HK Farsangi mulatságát a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
A moholi Nyudgíjas Egyesület rendezésében
A farsangi bálok idején, február 23-án rendezte meg a moholi Nyugdíjas Egyesület a télűző teadélutánját. Szép számmal jöttek vendégeik Topolyáról, Földvárról, Magyarkanizsáról, Felsőhegyről, akiket az egyesület feldíszített termében hangulatos zenével, farsangi fánkkal, teával és kaláccsal fogadtak. A vendéglátók mókás kis műsorral is kedveskedtek a teadélután résztvevőinek. A délután fénypontja a jelmezesek bevonulása volt. Sorra jöttek a jobbnál-jobb, ötletes jelmezekbe öltözött álarcosok. Volt vidám kacagás, mindenki felszabadultan, boldogan szórakozott.
Készül a finom moholi farsangi fánk
Lovasklub módra
Farsangi álarcos felvonulást szervezett adai Halász József Lovasklub moholi fiákeres szekciója február 28-án Moholon az óvodás és kisiskolás gyermekek számára. A mintegy háromszáz felvonuló gyermeknek és kísérőiknek kétezer-négyszáz farsangi fánkot sütöttek és teával vártak a Lovasklub székházában. A célállomáshoz érve zenével és tánccal ünnepeltek a gyerekek, majd elégették a telet jelképező bábukat. A rendezvényt az Önkormányzat támogatta.
Lajkó Szilvia