Matematikából kiváló
Kőrösi Ágota, az adai Műszaki Iskola diákja második helyezést
ért el a köztársasági matematikaversenyen
Nišben rendezték meg március derekán a köztársasági matematikaverseny országos döntőjét, amelyen az adai Műszaki Iskola másodikos építésztechnikus diákja, Kőrösi Ágota második helyezést ért el. A tanulót Miklós Gyöngyi matematikatanár készítette fel a megmérettetésre. A középiskolában nagy sikernek tartják az országos versenyen kiérdemelt második helyezést, akárcsak Kőrösi Ágota, aki maga sem számított erre az eredményre.
Kőrösi Ágota átveszi a matekverseny díját
– A versenyen ötvenöten vettünk részt az országból a B-kategóriában, amelyben a szakközépiskolák diákjai indulhattak. Öt feladatot kaptunk, amelyek megoldására négy óránk volt. Minden jól megoldott feladat húsz pontot ért – mondta Kőrösi Ágota. – A versenynek úgy vágtam neki, hogy csak gyűjtsek valamennyi pontot, de amikor elkezdtem írni a feladatokat, akkor láttam, hogy ezek valamennyivel könnyebbek, mint amire számítottam. Aztán nagyon megörültem az eredménynek, a mai napig nem hiszem el, hogy sikerült a második helyen végeznem. Szeretem a matematikát, ehhez a testvérem is hozzájárult, és a szüleim is nagyon szeretik, így ebben nőttem fel. A felkészülés során Miklós Gyöngyi tanárnő sok példát adott gyakorlásra. Rengeteget segített, délutánonként is bejártunk az iskolába, ha valamelyik példával gondom akadt, akkor azt elmagyarázta. Hetente két-három délutánt otthon is matekoztam, ameddig volt kedvem. Egész évben foglalkozok a matematikával, mert a versenyek szeptembertől áprilisig tartanak, és egész évben készülök rájuk. Az idei tanévben részt vettem a Kenguru matematikaversenyen, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium által szervezett Fekete Mihály levelezőversenyen, a Curie levelező matematikaversenyen, a Zrínyi Ilona matematikaversenyen, illetve a Gordiusz matematikaversenyen. A két levelezőverseny nem sikerült, de a Zrínyi Ilona matematikaversenyen első helyet szereztem a szakközépiskolások között. Ezen a vetélkedőn az adai Műszaki Iskola csapata első helyezést ért el a második osztályosok között. A Kenguru matematikaversenyen eredményét viszont még nem tudjuk – részletezte a diáklány.
Csincsik Zsolt (Magyar Szó)