Tavasz
Kitavaszodott!?
Hát a tények alapján, amit látunk, tapasztalunk, valamint érzékelünk… igen most már itt a tavasz a naptár szerint, de a valóságban is megérkezett. Kinn a világ legnagyobb szabadtéri üzemében a földgyalulók már nagyban dolgoznak. Zúg a határ a munkagépektől, amelyek sürgölődve szorgosan ide-oda futkosnak előkészíteni a földet a magvaknak, amelyek nemsokára az anyaföldbe kerülnek.
Megelőzve ezen munkálatokat és tevékenységeket, amelyekben most vagyunk, nem mindennapi eseményeket szerveztek vidékünkön. Prisztál Imre és Csúzdi Ferdinánd szervezésében február19-21-ig kártyaversenyt rendeztek törökfaluban, a Százszorszép ME épületében. A Gunarason megtartott hasonló versenyen Prisztál Imre az első helyezést érte el magának, és ezen ötletből eredt és fogant meg a gondolat, hogy Törökfalu is lehetne kártyaverseny színhelye. Erre a versenyre negyvenhatan neveztek be römi, azaz mexikói kártyázásban. Helybeliek, de sokan a környező településekről is beneveztek a megmérettetésre. Részvételi díj is volt, amelyből az utolsó napon egy vacsora-bulival szolgáltak a szervezők, amikor a nyertesek is ki lettek hirdetve. A helybeliek jól szerepeltek, de a gunarasi résztvevők is szereztek helyezést. Az aktív versenyzők mellett nézők is voltak, akik figyelmesen szemlélték a kártyaspillerek ügyességét. Ezt a versenyt most tartották meg először, és mindjárt nagy sikernek lett elkönyvelve. Remélhetőleg a jövőben is sor kerül rá, akkor, amikor igazából a mi emberünk jobban ráér. Azok pedig a téli hónapok, amelyek erre a legalkalmasabbak.
Ezt követően, gyorsan egy másik rendezvényre is sor került. Még ki sem hűlt a terem, mert március 22-én farsangi maszka batyubált szerveztek a Százszorszép ME tagjai. Nem volt kötelező a jelmez, de előnyös volt, mivel a legjobbakat díjazták is. A rendezvényen kb. százhatvanan vettek részt, de nem mindenkinek volt jelmeze. A zenei szórakozás mellett a jelenlévők, akik jelmezbe öltöztek be, felvonultak a teremben, hogy a közönség jobban szemügyre vehesse őket az ötletesebbnél-ötletesebb jelmezüket és szórakoztató műsorukat,amit készítettek. Az első három helyezett ajándékban is részesült. Az első díj egy félórás séta a zentai Tisza parton, valamint egy fénykép a révész-szoborral. A második díj egy lehetőség megfejni Nagy N. Ágoston teheneit, a harmadik díj meg egy hét méhészkedés Prisztál Imre méhesében. Na, de meglepetés is volt, azaz mindez mellet mindhárom helyezett 800 dinár értékben az adai Corsaro kaffé-pizzériában pizzát rendelhet.
A törökfalusi tudósítás főszereplői
Február utolsó hétvégéjén, a magyarországi Bogyiszlón böllértalálkozóra került sor a testvértelepülések számára, amelyen Schlitzből, Csernátonról, Csikcsicsóról, valamint a Törökfalusi Helyi Közösségből is részt vettek. Minden résztvevőnek a saját szokásai szerint kellet elvégezni a disznóvágást, és az azt követő hagyományos ételek elkészítését. A csapatok tizenegy tagúak voltak, akik szorgoskodtak, megmutatták saját szokásaikat egymásnak, valamint az érdeklődőknek. Tőlünk népes szurkolócsapat vett részt szombaton a rendezvényen, támogatva csapatunkat az ügyességben, de azért is, mert jövőre nálunk kerül megszervezésre a böllértalálkozó, reméljük akkora sikerrel, mint 2010. februárjában
A rendkívüli szerbiai parlamenti választások előtti hetekben a VMSZ politikai párt falufórumot tartott Törökfaluban a helybeli lakosoknak, a Százszorszép ME épületében. Az adai önkormányzat vezetősége is tartott külön falufórumot Völgyparton és Törökfaluban. Az elsődleges cél a településeken várható beruházásokról, az állami földeket bérlők szerződésének aláírásáról szólt, de szó esett a választásokról is.
Mire mindez megtörtént, amit a papírra vetettem, azaz az olvasó elolvasott, már meg is érkezett a várva várt tavasz. Elég lesz-e ez nekünk? A téli időjárás viszontagságaitól megmenekültünk, de most itt a félelem, hogy nehezebb s rosszabb lehet, ha nem lesz elegendő csapadék. Bizakodunk és bízunk, azután pedig elfogadjuk azt, ami jut számunkra. A sorstól nem tudunk elmenekülni, mert az követ minket, csak esetleg elébe állunk és elfogadjuk azt, vele élünk és túléljük.
Molnár József