TÖRKÖLY ISTVÁN ÚJ KÖNYVE
Hová lett a báró kutyája?

    Törköly István ismert vadásznak és a Magyar Szó még ismertebb, szajáni születésű, de a kilencvent is meghaladó életéveiben Zentán élő nyugalmazott újságírójának 2010 végén jelent meg ötödik vadászati-helytörténeti témájú könyve, amelyik szűkebb régiónk, de egész Vajdaság, sőt a magyar kultúra egészét tekintve is jelentős alkotás.
    „Törköly István olyan könyvet tesz elénk, mely szép, apró részletekben mutatja nemcsak a vadászat szenvedélyét, hanem ahhoz az oszthatatlan természethez való EMBERI viszonyát is, mellyel mesterien emeli át a szokványhistóriákon, de nem engedi a szenzáció egyszeri izgalmakkal jelzett határán túl. Szocio-etnográfia!” – írta Deák Ferenc a recenzióban. A másik recenzens – Takács Ilona meg ezt mondja: „Novelláinak sajátos varázsát tehát a természetközelség adja meg, a meseszövés lendülete és eleven bája, mellyel minden élőlényt az emberi világ szerves részévé tesz. Az ily módon benépesült környezetben – mint a szerző helytörténeti adalékaiból is kitűnik – időnként sorsfordító drámai események zajlanak le, de a bajok múltán az élet történéseinek mélyéből csakhamar felfakad a humor, s az anekdotázó-csevegő kedély vágányán tovább gördül a több rétegű – tájnyelvi sajátságokkal, kellemes archaizmusokkal, szaknyelvi kifejezésekkel színezett stílus. Óriási kincs ez – csak madárnevekből vagy harminc rebben elénk…” Dr. Zoltán Attila, a budapesti Nimród vadászújság főszerkesztője pedig Élményanyag, mint kordokumentum cím alatt méltatja a könyvet.

    Részlet a könyvből:
    ERZERDVÉGRŐL EZREDELŐN (kivonatosan)
    ”Történt pedig, hogy az adai vadásztársaság 2000. december 3-án kilencvenöt vadászt, köztük több zentai, hódegyházi (jázovai), óbecsei, moholi, niši vendéget invitált évadzáró nyulászatra. Reggel nyolc óra tájban, mire kijutottunk a Törökfalun keresztülvezető műúton az egykor híres mezőgazdasági birtok egyik részlegének épületéhez, szép csendesen megeredt az eső…
    …Már a delet harangozták az adai katolikus templom acélszerkezetű tornyában…, mire beértünk a helyi hivatal tágas udvarába, ott már Vreckó István fiastul, valamint Simonyi János – igazi juhászmódon – három birkából bográcsokban rotyogtatta a pörköltet… Aztán pedig, ahogyan az alkalmi illem megköveteli, Aleksandar Matić-Biba…felköszöntötte a terítéknél felsorakozott vadászokat… Ám még a birkapörkölt feltálalása előtt, hat fiatal, első nyulászatukon részt vevő vadász: Török Béla, Miklós Lajos, Kiss Ferenc, Katona István, Dobai Zoltán és Seszták József fölavatása következett. Mi tagadás, szép és sajátos hagyománya van itt az avatásnak. Az avatóbíróság nevében ifj. Apró László azzal vádolta a nevezetteket, hogy mindegyik nőstény nyulat lőtt, és ezzel nagy kárt okozott a jövőre várható szaporulatban. Védőjük, id. Apró László azzal igyekezett enyhíteni a bűnüket, hogy a nyulak egyenesen rájuk futottak, még bajt is okozhattak volna nekik, ha gyorsan le nem durrantják őket… Erre előlépett Ürményi Ferenc az ítélethirdető szerepében (egyébként törvényszéki bíró is volt), mérlegelte a vád- és védőbeszédet, majd a vadászattal kapcsolatos néhány fontos tudnivalóra kért választ a vádlottaktól…
    …Utána együtt ünnepeltük a vadászatnak ezt a fenséges napját… A múló évezred utolsó évadjától – mi sem természetesebb a Tisza mentén – a Rákóczi-indulóval búcsúztunk. A tisztes korú férfinépség összeölelkezve, egymásba kapaszkodva, valami ősi módra táncot is lejtett.”

K.J.