Keresztnevek 2001-2010
Az utóbbi tíz évben használatos keresztnevek községünkben
Azt hiszem, mindenki tudja, hogy a személynév – akár vezeték-, akár keresztnév – az ember azonosságának meghatározója. Vezeték- és keresztnév nélkül ma nincs egyetlen élő személy sem, ezzel különböztetjük meg egymást, vagy éppen ismerjük fel embertársainkat.
A nevek nagyon sokrétűek, különbözők, akár a nők, akár a férfiak szemszögéből vizsgáljuk őket. Ugyanakkor nagy a különbség a két nem között használatban lévő nevek között, ez a későbbi elemzésből világosan kitűnik.
Ez alkalommal csak a községünkben használatos, illetve alkalmazott keresztnevekről próbálok egy áttekintést adni. Azt is tudni kell, hogy a neveket nem az újszülött választja, ő csak viselője lesz a szülei által megadott névnek, amit aztán egy életre használnia kell.
A nevek átnézése során sok érdekes adatra, pontosabban jelenségre lettem figyelmes, különösen, ami a névadás szempontjából az egyes korszakokat illeti. Mindenesetre leszögezhetem, hogy évtizedenként más és más a névskála, divattá vált az új trend, az új és – ami kissé elszomorító – az idegen nevek térhódítása, kiszorítva ezzel a régi ismert magyar neveket. Viszont tudni kell azt is, hogy az idő múlásával a változások minden szinten újdonságot hoznak, így a névválasztásban is.
Elemzéseim gyakorlatilag egyedül a Körképben évente megjelenő Kereszteltek névsorán alapul, így ki kell hangsúlyoznom, hogy ez nem pontos és nem hivatalos, tehát nem alapos tanulmány, inkább tájékoztató jelleggel bír.
Kezdjük előbb a fiúnevekkel. Íme a 15 leggyakoribb név, amit az újszülöttek kaptak az utolsó 10 évben: Dániel (31), Tamás (23), Ákos (18), Máté (19), Krisztián (19), Ádám (18), Balázs (15), Viktor (14), István (13), Dávid (12), Gábor (12), Levente (13), Márk (11), Bálint (10), Róbert (10). Ezeket a neveket a gyakoriságában követi még a Bence, Zsolt, Gergő, Péter, Kristóf, Csongor, Szabolcs, Norbert, Dominik, Zoltán, Patrik stb.
A lányoknál a következő 15 név a leggyakoribb: Petra (15), Réka (15), Nikolett (13), Vivien (11), Anna (10), Viktória (10), Boglárka (10), Anita (9), Kata (1o) Anikó (8), Krisztina (7), Zsófia (7), Éva (6), Ivett (7), Sára (6). Ezeken kívül gyakori név még a Kitti, Anett, Beáta, Alexandra, Noémi, Helga, Rebeka, Zsóka, Tamara, stb.
Itt azonnal leszögezhető, hogy a felsorolt nevek között, de a szélesebb névskálákban sem találkozunk a következő nevekkel: a fiúknál – János, Mátyás, Károly, Pál, Jenő, Frigyes, Kálmán, Aladár, Dezső, Ignác, Győző, Dénes stb. a lányoknál pedig a következőkkel: Margit, Piroska, Etelka, Magdolna, Irén, Verona, Veronika, Vera, Ilona, Jusztina, Matild, Erzsébet, Klára, Franciska, Terézia, Márta, Jolán, Amália, Aranka, Judit stb.
A névadásra jellemző, hogy a lányok esetében jóval szélesebb névskálát használnak a szülők, kb. egyharmadával több a leánynév, mint a fiúnév (158 leánynév és 109 fiúnév fordul elő). Mindezt a nevek utáni mutatók is bizonyítják. Ezért van az, hogy ugyanabban az időszakban sokkal több fiú kapta ugyanazt a nevet, a legkedveltebbet 31, míg a lányok esetében a leggyakoribb nevet is csak 15-en választották.
Most pedig lássuk betűrendben az összes keresztnevet, amelyet a szülők az utolsó 10 évben az újszülötteknek adtak:
Fiúk: Alex, Ádám, Ákos, Áron, Andresz, Arnold, Árpád, Attila, Adrián, Andor, Alekszander. Béla, Barnabás, Bence, Balázs, Bertold, Benedek, Bálint, Benjamin, Botond. Csongor, Csaba, Chris. Dominik, Denisz, Dániel, Dorián, Dávid, Döniz, Dézi, Dárió, Doris. Erik, Emil, Edvárd, Endre, Edvin, Egon, Emánuel, Eliot. Ferenc, Fernando, Fábián, Filip. Gábor, Gergő, Gergely, Géza, György. Henrik, Hunor. István, Imre, Igor, Izsó. József. Krisztián, Kornél, Kristóf, Konrád, Kolozs, Kilián. Lóránd, Levente, László, Lukács, Lénárd. Martin, Máté, Márton, Marko, Mihály, Miklós, Márk, Márió, Marcell, Mike. Norbert, Noé, Nándor. Olivér, Ottó. Péter, Patrik, Paszkál. Rihárd, Róbert, Roland. Sámuel, Szabolcs, Szilárd, Szebasztián, Sándor, Salamon, Szilárd, Stefan. Tamás, Tibor, Trisztán, Timur. Viktor, Vilmos, Vendel. Zalán, Zoé, Zoltán, Zénó. Zsolt.
Lányok: Anita, Ágnes, Anikó Andrea, Anna, Anett, Anabella, Alexandra, Anasztázia, Adél, Ágota, Aliz, Amanda, Adrienn, Annamária. Boglárka, Beáta, Brigitta, Blanka, Bernadett, Babett, Barbara, Borbála, Bettina, Bianka. Corine, Csenge, Csilla, Daniella, Diana, Dorina, Dóra Ditta, Dominika, Dalma, Dorka. Enikő, Éva, Elizabet, Eszter, Eszmeralda, Emese, Emília, Eleonóra, Edina, Erika, Evelin, Emma, Edna, Elza, Emina. Fanni, Fiona, Fruzsina, Flóra. Gabriella, Gizella, Gyöngyi, Györgyi. Hédi, Hajnalka, Henrietta, Helga Hilda, Hanna, Helén, Heléna. Ivett, Ivon, Izabella, Ildikó, Irisz. Júlia, Janka, Johanna, Jázmin. Krisztina, Kinga, Klaudia, Kitti, Karolina, Kamilla, Kata, Katalin, Kármen, Kornélia, Kyra, Katinka, Kincső, Karolt. Lara, Laura, Leontina, Lucia, Lilla, Leona, Luca, Léna, Lili, Larina, Léda, Lejla. Mónika, Melli, Marianna, Melánia, Maja, Mia, Manuéla, Mása, Mia Mária. Natália, Nikolett, Noémi, Nóra. Odett, Orsolya. Paula, Petra, Panka, Petronella, Patrícia. Rebeka, Renáta, Réka, Ramóna, Rita, Rozália-Franciska. Sára, Szabina, Sugárka, Sarolt, Sarolta, Szuzanna, Stefanie, Sztella, Szabrina. Tina, Tímea, Tekla, Teodóra, Tamara, Tifani. Viktória, Valentina, Viola, Vancsa, Virág, Valéria, Viviane, Vivien. Zora. Zsaklina, Zsóka, Zsanett, Zsófia.
Ez a rövid áttekintés nem tudományos igénnyel készült, inkább ismertetőnek szántam, hogy lássuk milyen irányba halad ma a névadás. Nem volt szándékomban célzást sem tenni a névadókra, hisz mindenkinek egyéni joga, akarata, kívánsága, hogy a legjobb belátása, vagy éppen a legújabb „divat” szerint válasszon nevet gyermekének. Csak a valós, anyakönyvezett adatokat használtam fel az elemzéshez, amivel, remélem, senkinek sem okoztam kellemetlenséget. Ellenkezőleg, meggyőződésem, hogy érdeklődéssel olvasták a tíz év keresztneveit.
Vastag János