HELYTÖRTÉNETI VISSZAEMLÉKEZÉSEK
ASSZONYFALVA

    Asszonyfalva a Sziget délnyugati részén terült el. De mit is neveztünk Szigetnek? A Tisza szabályozása előtt a mai Ada és Zenta határában a Tisza szétágazott. Egyik ága nyugati irányba folyt, végigkígyózva a földeken az Orompartig, ott déli irányba fordult és egy darabig követte a partot, majd keletnek fordulva a mai Ada déli részét átszelve egyesült a másik ággal. Ezt a Tisza által körülvett területet nevezzük Szigetnek. Pontos adatunk nincs róla, hogy mióta lakják a Szigetet. De amikor a magyarok a Szigetre érkeztek (895-896) őshonos tótokat találtak ott. Ezek hamarosan beolvadtak a többségben lévő magyarságba.
    Az Asszonyfalva elnevezést a 11. században kaphatták, miután felvették a kereszténységet. A Mária iránti kultusz (szeretet) vidékünkön igen erős volt, amit az is bizonyít, hogy csak Bácskában négy Asszonyfalva, valamint két Boldogasszony falva település volt. A mai napig ezekből csak egy maradt meg: Boldogasszonyfalva (Gospođinci). A mi településünkről az első hivatalos adat 1198-ból származik, amikor III. Béla király több Tisza menti településsel együtt hivatalosan számba vette Asszonyfalvát. A bejegyzés után Saul kalocsai érsek dézsmaként átengedte a káptalannak.

Vadkacsák tömege a Bara fölött (Fotó: K. J.)

    Asszonyfalva az első megpróbáltatást 1241-ben élte át, amikor a tatárok elfoglalták az országot és kegyetlen gyilkolást, gyújtogatást végeztek. IV. Béla királyunk egész családjával Dalmáciába menekült és egy ferencrendi szerzetességben húzta meg magát. A tatárok kegyetlenkedése Asszonyfalvát sem kímélte. A lakosság a nádasokba menekült, a tatárok pedig felgyújtották a falut, de mivel nem találtak semmit, elhagyták a Szigetet.
    A következő évben Dzsingisz kán, a tatárok vezére meghalt és a hódítók erre elhagyták az országot. IV. Béla király visszajött és megkezdte az ország rendbe tételét. Asszonyfalva lakói is visszatértek a településre és újjáépítették lakhelyüket, kitakarítottak a Tisza partjába bevájt barlangjaikat és folyt az élet tovább.
    A település a mai Alvég északi részén, majd a központi részén (a mai Egészségház tájékán), a baraparti iskola környékén és a gunarasi részen terült el, hosszú, nyúlványos alakban követve az akkori Tisza partját. A déli részt Alvégnek (mivel a település alján feküdt), a közepét központnak, az északi részt pedig Gunarasnak nevezték. Ez a nevét onnan kapta, mert itt voltak a libalegelők és ezen a részen laktak azok, akik libatenyésztéssel foglalkoztak. Ez a rész mindig a gunarak gágogásától volt hangos.
    A káptalantól 1400 körül vette át a birtokot az első kegyúr, a Váradi család. De már 1441-ben Birinyi Pál birtokolta. A lakosság vagy adózott a kincstárnak, vagy dolgozott a föld használatáért, bár a kincstárnak is volt kötelezettsége a lakosság felé. Ugyanis a kincstár köteles volt több évi gabonát tárolni a lakosság ellátására. A gabonát a kincstár tűz ellen kiégetett vermekben tárolta. Ezek a vermek tojás alakúak voltak, fényesre kiégetettek és pontosan észak-dél irányban húzódtak (így voltak kiásva).
    A kincstár köteles volt bandériumokat szervezni és háború idejére a király szolgálatába bocsátani. Ebben az időben a lakosságnak anyagi gondjai nem voltak és ezzel magyarázható az, hogy Asszonyfalva lakói mind nagycsaládosok voltak.
    Tavasszal, hóolvadás idején a Tisza nyugati ága megáradt és elöntötte Asszonyfalva földterületének egy harmadát. A partosabb részekről a víz később visszahúzódott és helyébe kötöszködőig érő fű nőtt. Volt elég táplálék mind a házi-, mind a vadon élő állatok számára. A vadon élő állatok nagyon elszaporodtak, hiszen földi paradicsomban éltek. Ilyenek voltak a nyulak, az őzek, a szarvasok, a rókák, a farkasok, a vaddisznók. Ez utóbbiak falkákban jártak és nemcsak legeltek, hanem fő táplálékuk a földi mogyoró volt, amit a földből kitúrva fogyasztottak.
    A víz a laposabb részeken egész éven át megmaradt. Volt, ahol összeköttetésben állt a Tiszával, de voltak, amik kisebb tavak formájában léteztek, majd később kiszáradtak. Ezek a lápos, nádas területek nagyon kedveztek a kisebb-nagyobb vízi szárnyasoknak. A vadon élő madarak többnyire halakkal táplálkoztak, amiből nem volt hiány. A Tiszának e nyugati ága a sok tekergéstől lassabban folyt, mint az eredeti ág, és nagyon alkalmas volt a halak ívására, valamint az ikrák lerakására. Tudjuk, hogy a hal, a sok ikrától nagyon szapora állat. Jutott is belőle embernek, állatnak, bőségesen.
    A lakosságot a kincstár idejében, valamint az azt megelőző időszakban semmi sem korlátozta a halászatban és a vadászatban. A halat kifogták és fogyasztották, de amit nem tudtak elfogyasztani, azt a há­ziállatokkal etették fel, mert akkoriban se búza, se kukorica még nem volt a mi vidékünkön. Vízi szárnyasokból sem volt hiány. A vadállatokat elejtették, megnyúzták, húsukat elfogyasztották, a bőrüket pedig a vargákra bízták. Vargá­nak azokat nevezték, akik valamilyen formában bőrrel fog­lalkoztak. Ha manapság fellapozzuk a telefonkönyvet, leg­több a Varga név benne, ami bizonyítja, hogy ezt a szak­mát nagyon sokan űzték, mert ők a nevüket a szakmájuk után kapták. Mivel nagyon sokan voltak, egymás megkü­lönböztetésére is mellékneveket (ragadványneveket) kap­tak Így lett Zsuzsa Varga, Csanyi Varga, Csecse Varga, Madarasi Varga, Horgosi Varga stb.
    A vargák kezdetben mindenféle bőr kikészítésével fog­lalkoztak, de később már szakosodtak. Voltak, akik csak bőrkikészítést végeztek. Ezek szigorúan a Tiszaparton él­tek, mert a bőröket kikészítés közben áztatni köllött. Voltak olyan vargák, akik a kikészített bőröket tovább dolgozták föl. Ilyenek voltak a szűcsök, a szűrszabók, a cipészek, a csizmadiák, amit egy magyarnóta is bizonyít:

Félre rúgtam a csizmám sarkát,
elhívattam a sarki vargát,
üsse jobban rája,
míg a banda muzsikálja.

    A vargák a bőrkikészítéshez cserző anyagként, a bőr puhítására, egy „tobán” nevű zsírszerűséget használtak. Mivel ezt a mai Tobán részben végezték, ez a városrész erről kapta a nevét. A telefonkönyv szerint a Vargák után a Törökök, majd a Tótok következnek, akik a nemzetiségükről kapták a nevüket. Ugyanis a törökök egy része a számukra vesztes zentai csata után a nádasokban elbujdosva ittmaradtak, a tótok pedig mint őslakók őrizték meg a nevüket, mert a később betelepítettek már más neveket hoztak, úgymint Vrascsákok, Sablatúrák, Klosákok, Mrekútok, Mikusákok.
    Asszonyfalva vallási életéről annyit tudunk, hogy római katolikusok voltak és a bácsi érsekséghez tartoztak. Az érsekség Ferenc-rendi szerzetesei látogatták a falvak lakóit és ők látták el szentségekkel a híveket. Gyóntattak, áldoztattak, kereszteltek, eskettek, beszentelték az időközben eltemetettek sírjait. Ez mindaddig így folyt, amíg világi papot nem kaptak.
    Asszonyfalva az 1300-as évek vége felé kapott egy téglából épült templomot. Teteje nádból volt és a mai buszállomás környékén állt. Még a káptalan idejében épült és a törökök rombolták le, úgy, mint a Pecéri cseh templomot, miután 1526, a mohácsi csatavesztés után 1541-ben elfoglalták a Szigetet. A lakosság –- csakúgy, mint a tatárok elől –- ismét a nádasokba menekült, csakhogy a török tartósabb „vendégnek” bizonyult a tatároktól.