MEGEMLÉKEZÉS ADÁN AZ 1848/49-ES FORRADALOMRÓL ÉS SZABADSÁGHARCRÓL
A HAZÁÉRT, MINDHALÁLIG!

    Október 6-án az adai katolikus temetőben álló forradalmi, áldozati emlékmű előtt bensőséges és meghitt koszorúzási ünnepséget tartottak, amelyen a Vadvirág asszonykórusa által előénekelt és mindenki által kísért Himnusz, a Vadvirág fiataljainak gyertyás szavalatai után megemlékező beszéd hangzott el, majd az önkormányzat, az egyesületek, a pártok képviselői az emlékmű elé helyezték a megemlékezés, a kegyelet virágait.

Dr. Varga István (Fidesz)

    Az ünnepséget Gruber Ferenc, önkormányzati kulturális felelős nyitotta meg, és azon nyomban át is adta a szót dr. Varga István magyar parlamenti képviselőnek, aki a jelenlévők üdvözlése után a következőket mondta:
    „Vegyes, mély és szomorú érzéssel állok itt a Tisza partján, Kosztolányi Dezső, Csáth Géza és Herczeg Ferenc szülőföldjén, Szarvas Gábor szülővárosában. A 161 évvel ezelőtti tragédiára emlékezünk most itt, és mindenütt a világon, ahol magyarok élnek. Szomorú és kegyeletteljes pillanat volt ma délelőtt Budapesten, amikor félárbocra eresztették a Magyar Köztársaság lobogóját, és mindenütt fekete gyászszalaggal emlékeztünk az aradi hősökre.  Nemcsak a tizenháromra, hanem az első független, felelős magyar kormány miniszterelnökére, gróf Batthyány Lajosra is, akire ugyanolyan sors várt, mint az aradi tizenháromra. Szomorú szívvel emlékezünk mindazokra, akik nemcsak az 1848/49-es forradalom és szabadságharc megtorlásában vesztették életüket, hanem arra, hogy a későbbiekben, a következő században, a még vérzivatarosabb, a még drámaibb, és a magyarság számára még szomorúbb években öldösték le a legjobbjainkat. A magyarokra emlékezünk, kedves magyar honfitársaim, akik nemcsak csatában, hanem csatán kívül is elveszítették életüket.

A koszorúzók a megemlékező beszédet hallgatják

    Idefelé jövet azon gondolkodtam, hogy ki lehetne az, akit ezen a szomorú és kegyeletteljes napon a legjobb lenne idézni és Zrinyi Miklós jutott eszembe. Érdekes, ugye, hogy mért pont Zrinyi? Az ő műve, A török áfium ellen való orvosság jutott eszembe és legyen is ez a mottója a mai megemlékezésnek!.     Ezt kérem, ezt kívánom, ezt követeljük: Ne bántsd a magyart!
    Hiszem, hogy e mai kegyelemteljes ünnep is erről szól, és még talán arról a szörnyű görög sorstragédiáról is, hogy A halottakat el kell temetni!
    …Aradon szegény és gazdag, kis és nagybirtokos, szerb és magyar is életét vesztette a világszabadságért, és életüket veszítették azok a magyarok is, akik a mögöttem álló kereszt jelképeként ebben a vérzivataros huszadik században haltak meg. Ha jól emlékszem, ha jól tudom a történelmet, ez a kereszt 2800 ártatlan magyar honfitársunknak állít emléket! De emlékezhetnénk és beszélhetnénk az 1944/45-ös vérzivataros időkről is, amikor tízezer számra öldöstek le itt a Délvidéken ártatlan magyarokat. Róluk is meg kell emlékezni ezen a napon.

A VMSZ képviselői koszorúznak

    Azt mondtam az imént, hogy a halottakat el kell temetni. Tudják mi történt, az aradi koncepciós per végén: még csak golyó általi halált sem érdemelt mindenki, hanem felakasztották a sebesült tábornokainkat! Utána, ahogy lenni szokott a magyarokkal, el sem temethették őket! Nem adták ki a holttesteket… Pedig a halottakat el kell temetni, legyenek azok horvátok, szerbek vagy magyarok. Talán a 21. században kikövetelhetjük, hogy a halottainkat, az ártatlanul meghurcoltakat a nemzetnek el kell temetnie, és emléket kell nekik állítania. Nem olyan nagy dolog ez, különösen nem egy olyan nép számára, amelyik évszázadokig védte Európát, a kereszténységet a töröktől, a barbárságtól. És milyen tragikus, hogy a 13 tábornok és még sokan mások meghurcoltatása és halála kapcsán most semmi más nem jut eszembe, minthogy az, hogy a mostani Magyarország területén, magyar földben mindössze egy nyugszik közülük: Lenkey tábornok Egerben, akit 1936-ban hoztak haza…
    …Miről szól még, és mit sugall ez a 161 évvel ezelőtti nap?
    Talán a legfontosabbat, hogy voltak, vannak és bizonyára – ha kevesen is – de lesznek még olyan magyarok, akik vallják a Ludovica akadémia ősi jelszavát: A hazáért, mindhalálig! Nemcsak mondták, nemcsak beszéltek róla, hanem az életüket is adták mindannyian. És nemcsak a magyarságért, hanem az egész világszabadságért is!...
    … Még valami tanúsága van ennek a napnak: a különböző nemzetiségű tábornokok egy igaz ügyért haltak meg, függetlenül attól, hogy valaki horvát, szerb, lengyel, zsidó, örmény vagy magyar, ugyanúgy tud harcolni, ugyanúgy dobog a szíve. A haladás és Európa! – ez volt az 1848/49 es forradalom és szabadságharc legfőbb üzenete és legyen ez üzenet a mának is. Egy ilyen gyásznapi megemlékezés majd békévé oldja közös dolgainkat és majd 10, 20 vagy 30 év múlva mindenki szabadon ünnepelheti övéit. Mindenféle leverettetésre és évfordulóra az itt élők, magyarok, szerbek, horvátok méltó emléket tudnak állítani. Végre talán ez a közös történelmi múlt egyértelműen igazolni fogja, hogy itt, a Kárpát-medencében minden nép egymásra van utalva! Ennek szellemében köszöntöm önöket, és köszönöm, hogy meghallgattak.”

Virágdíszben az emlékmű

    Az ünnepséget levezető Gruber Ferenc ezután sorba szólította a koszorúzókat, hogy helyezzék a kegyelet virágait az emlékműre. A koszorúzók: Szabó Szabados Ilona és Tóth László a Millecentenáriumi Emlékbizottságból, Világos Tibor községi alelnök az adai önkormányzatból, Varga Lívia és Varga Imola a Vadvirág Hagyományápoló Körből, Sóti Éva az Aranykapu Művelődési Egyesületből, Sóti Ernő, Lehócki Tibor és mr. Szombathelyi Zoltán a Vajdasági Magyar Szövetségből, Kalmár Gábor a VMDK-ból, Tóth Tamás és Tóbiás József a Demokrata Pártból, Kovács Tamás a Magyar Polgári Szövetségből, majd a Vadvirág fiataljai is virágot helyeztek a vértanúk emlékhelyére.
    A résztvevők a koszorúzás után Ada központjába mentek, ahol a Damjanich-emléktábla alapkőletételére, utána pedig a szentmisére gyülekeztek.

Írta és fényképezte: Király János