Könyvtár-megnyitó Törökfalun
Ez év szeptember második hétvégén, szombaton délután 4 órai kezdettel megvalósult egy régi álma Török Ferencnek és nejének, Klárikának. Ünnepélyes könyvtár-megnyitásra került sor a helyi közösség épületében, ennek hivatalos neve Török Könyvtár.
Már többször is írtunk a Török házaspár által adományozott könyvekről, melyeket Németországból hoztak ide, Törökfalura. A szülőföldjüktől régóta távol élő házaspár minden esztendőben haza-haza látogat egy kis megpihenés erejéig. Az elmúlt években azzal a szándékkal jöttek haza, hogy a magukkal hozott könyvekből könyvtárat nyissanak az itt élők részére. Az eddig összegyűjtött könyveket a hannoveri magyar közösség elhunyt tagjai rájuk hagyták, hogy jó és nemes célra használják fel. A házaspár ezáltal támogatást kapott a könyvtár megvalósításához, és így sikerült mintegy1500 könyvet elhozni külhonból, de még várható, hogy továbbra is gyarapodni fog a könyvek száma.
Jódal Rózsa
A helyi közösség épülete előtt a meghívott vendégekkel, ünnepélyes keretek közt nyílt meg a könyvtár. A jelenlévők között köszönthettük Német István és Jódal Rózsa írót, valamint dr. Csáki S. Piroska nyugalmazott egyetemi tanárt és Német Ferencet, az újvidéki Fórum Könyvkiadó igazgatóját. Patócs Amanda 7.osztályos diák József Attila versét szavalta: Szeretnék ha vadalmafa lennék, ezt dr. Csányi S. Piroska beszéde követte. A könyvtár jelentőségét és a könyvtáros feladatát méltatta. Ezt követően Német Ferenc a Fórum könyvkiadó által kiadott könyvekből egy könyvcsomagot adott át a könyvtárnak, hogy ily módon is gyarapodjon az állománya. Török Ferenc röviden szólt a jelenlévőkhöz, pár szóban kitért arra, hogy hogyan is valósult meg ez a könyvtár. Nagyobbrészt magyar könyvekről van itt szó, melyek közt mindenki találhat érdekes olvasnivalót. A szalag elvágását Ferenc és Klárika végezték, ezután a jelenlevők megtekinthették a könyveket a Török Könyvtárban. Lehetőség adódott új könyvek vásárlására is a Fórum könyvbuszában, ami iránt nagy volt az érdeklődés. A megnyitó után író-olvasó találkozóra került sor az Ifjúsági Otthon termében. Német Istvánt és Jódal Rózsát, legidősebb élő vajdasági íróinkat köszönthettük, akik már régen voltak e vidéken hasonló feladattal. Német István író bemutatta a legújabb formában kiadott kötetét, amely magába foglalja a Vadalma- és a Sebestyén-novellákat. Egy kötetben két novellasorozat, csak a könyvet kell forgatni, s mindig az elején találja magát az olvasó. A kiadó furfangos ötlete volt, hogy így oldotta meg e novellák kiadását.
Német István
Firicz Tamara 8. osztályos diák Német Istvántól részletet olvasott fel Lepkelánc című gyermeknovellából. A helybeli Búzavirág asszonykórus dalcsokorral tovább gazdagította a találkozót. Apró Ágnes 8.osztályos diák Jódal Rózsának Gömblakók c. regényéből részletet olvasott fel, miután maga az írónő szólalt a jelenlevőkhöz. A Kosssssava című novellagyűjteményből meghitt és drámai hangon hallatszott a Temetés című novella. Az írónő nagyon szépen átadta önmagát a felolvasásnak és ezzel a hallgatóságot is elkápráztatta.
Az író-olvasó találkozó végén az írók saját kezűleg dedikálták a könyveiket azoknak, akik vettek új könyvet.
Mindez után a Török házaspár megelégedetten és megkönnyebbülve kísérte ki a jelenlévőket abban a hitben és reményben, hogy a kis falu közösségének egy szép, meghitt és tartalommal gazdag délutánt tudtak ajándékozni a sok szép és értékes könyvvel együtt. Az általuk meghívott vendégeket még szeretettel fogadták tanyájuknál, ahol egy bográcsos mellett tovább folyt az ismerkedés és barátságkötés az írók és az olvasók között.
Egy álom megvalósult, és most már csak az olvasókra vár e könyvtár, ajtaja nyitva áll, és mindenkit szeretettel vár hétköznap délelőtt 7-13 óráig. Nemcsak az olvasókat, hanem az adományozókat is, hogy a könyvtár mások jó szándéka által is tovább gyarapodjék.
Molnár József