Musica Humana Kamarakórus
SIKER NEGOTINBAN

• Szeptember 9-14-éig tartották meg Negotinban a 45. Mokranjac Napokat, amelyen különféle kulturális rendezvé­nyek fináléjaként öt kiválasztott kórus mutatta be Mokranjac, e híres szerb zeneszerző és más szerzők kórusműveit. A fellépők között volt az adai Musica Humana Kamarakórus is, ami ennek az együttesnek az életében és működésében rendkívül magas elismerésnek számít.

    A 45. Mokranjac Napokon való részvétel jelentőségéről kérdeztük Birkás János karnagyot és Csuzdi Erzsébet kórustagot.
    – A fesztiválon való részvételünk célja volt, hogy felmérjük, hogy egy ilyen erős mezőnyben a Musica Humana Vegyeskórusunk meg tudja-e állni a helyét? – kezdte Birkás János karnagy a tanulságok értékelését. – Ahhoz, hogy minket a fellépők közé besoroljanak, 6 műsorszámunk felvételét küldtük el, és ennek értékelése után ért bennünket az a hatalmas öröm és megtisztelés, hogy felvettek bennünket a fesztiválon részt vehető öt kórus közé.

Az adai  Musica Humana Kamarakórus a 45. Mokranjac-napokon

    Ez kórusunk számára egy óriási szakmai elismerés és bebizonyosodott, hogy tényleg ott a helyünk. Igaz, a dobogóra nem kerültünk fel, a versenyt nem mi nyertük meg, de nem is ez volt a célunk, hanem az, hogy méltóképpen képviseljük környezetünket és önmagunkat.
    Mivel léptek föl, mi volt a repertoáron?
    – Volt egy kötelező Mokranjac-mű, a Harmadik stáció (Statija treća), amelyet mindegyik kórusnak el kellett énekelnie. Ezen kívül énekeltük Giovanni Pierluigi da Palestrina Lauda Sion, Dmitri Bortnjanski Tebe pojem és Dostojno jest, Anton Bruckner Locus iste és Szigeti Gyula Imádság című művét. Úgyhogy, volt egy magyar szám is.
    Néhány jellegzetes benyomásuk?
    – Az általunk bemutatott és a hozzájuk hasonló műveket arrafelé nem nagyon ápolják, hanem zömmel szláv eredetű műveket énekeltek.

Birkás János az aranyplakettel

    Van-e ígéret, hogy máskor is meghívják az adai kórust?
    – Erről nem volt szó, de majd meglátjuk, mit hoz a jövő. Nekem nagyon jól esett és sokatmondó volt, hogy Janovski úr, aki 20 évig volt az újvidéki opera karnagya, a koncert után nagyon elismerően nyilatkozott rólunk. Nekem leginkább az ő szavai maradtak meg a fejemben. Azt mondta, nagyon szép a hangzása a kórusnak, tartja a tonalitást, nem ingadoztunk.
    – A zsűri is nagyon szépen értékelt bennünket – kapcsolódott a beszélgetésbe Csuzdi Erzsébet. – 32 fővel mi voltunk a legkisebb létszámú kórus. A többieknél ötvennek kezdődött a kóruslétszám és többnyire fiatalokból álltak. Nálunk viszont érett a kórus és szépen énekel, viszont egy-egy dalnál hiányzik a fiatalos lendület. A repertoárról viszont elmondhatom, hogy olyan számokat énekeltünk, ami illik a kórusunk jellegéhez.

Stevan Mokranjac

    Gyönyörű előadásban gyönyörű kórusműveket hallottunk, és maga a zsűri – mint mondtam – nagyon szépen értékelt bennünket! Kimondottan a hangzásunkat dicsérte, és azt, hogy hűen tolmácsoljuk a műveket és mindez nekünk nagyon jól esett.
    Azt hiszem, oda visszamenni ilyen összeállításban nem érdemes, hanem esetleg egy földuzzasztott, fölfiatalított kórussal igen. Ha évek múlva létrejön egy masszívabb, tömegesebb kórus, akkor újra lehetne próbálkozni.
    Milyen volt a környezet, a fellépés helye?
    – Gyönyörű és nagyon ünnbepélyes volt a megnyitó – folytatta Erzsébet. – Itt minden kórus egyszerre, közösen elénekelte a kötelező művet meg a himnuszt. Nagyon szép üdvözlő beszédeket hallottunk, a résztvevők meg eminens vendégek voltak. A Mokranjac nevét viselő kultúrház modern, csupa márvány, és itt zajlott le a verseny, az értékelés – nagyon-nagyon szép környezetben és nagyon jó szervezéssel. Kórusunk minden tagja átélte a pillanat ünnepélyességét és a maximumot adta. Tényleg, jól szerepeltünk.
    Amit hoztak, itt van a kezükben…
    – A nagydíjat nem mi nyertük, de fellépésünkért aranyplakettet kaptunk, éppen úgy, mint a többi kórus, akik nem kapták meg a Mokranjac-szobrot.

A megnyitón mondták:     Nebojša Bradić, szerb kulturális miniszter: „Ennek a rendezvénynek nagy esélye van a nemzetközivé válásra, a nemzetek kapcsolatainak erősítésére, mert értékeivel már régen kilépett e régió határai közül.     Ez a fesztivál a maga módján a legjobban őrzi Stevan Mokranjac, a szerb kultúra egyik meghatározó alakjának művét és emlékét.” *     Dr. Branka Radović, a fesztivál szelektora: „Szeretném, ha Negotin a mi Sazburgunkká válna! Salzburg egy kisváros, de Mozartnak köszönve mára világhírű fesztiválvárossá nőtte ki magát. Szeretném, ha Mokranjac szülővárosa, Negotin is ilyen lenne!”

    Most mi következik?
    – Inkább arról szóljunk, ami volt. Július 5-14-e között Bulgáriában turnéztunk egy népzenei és kórusfesztiválon, amit egy dél-bulgáriai körzetben, három helységben tartottak meg. Szerb, lengyel, ukrán, macedón, norvég együttesek létek fel. Mi az adai Aranykapu Művelődési Egyesület csoportjával utaztunk, ők a népzenei részben vettek részt, mi pedig a kórusok előadásában. Mind a három városban szép sikert arattunk.
    Ezek után a Musica Humana feljebb lépett?
    – Pont azért mentünk Negotinba – folytatta Birkás János, – hogy fölmérjük az erőnket. Tehát én azért forszíroztam a Mokranjac-napokon való föllépést, ahol ott volt a volt Jugoszlávia kórusainak színe-java, hogy megbizonyosodjunk, mit érünk, és ha ott megálltuk a helyünket, akkor nyilván itthon, a saját környezetünkben is jó helyen állunk!
    Ez önbizalmat és lendületet ad a további munkához?
    – Persze, úgy érdemes dolgozni, hogy amit az ember csinál, azt jól csinálja!
Csuzdi Erzsébet: A Mokranjac-napokon fellépő öt kórus közül kettő, de lehet, hogy három is akadémiai kórus, tehát mindannyian akadémisták, fiatalok és másképpen énekelnek, mint az amatőrök, minden nap formában vannak. Ilyen mezőnyben helyt állni nagyon nagy dolog a kezdettől fogva amatőr csoportunknak. A vajdasági magyar kórusok fesztiváljának, vagy a Bárdos-fesztivál mezőnyéből még egyetlen egy sem volt Negotinban, tehát ott még nem mérettették meg magukat.
    Ebből értetődik, hogy a Musica Humana a vajdasági élvonalban áll!

Király János