Újra illegális szeméttelep?
Augusztus utolsó napjaiban az egyik ismerősöm azzal állított meg, hogy a Petar Drapšin utca végén, a páros oldal utolsó háza után újra szemétlerakónak használják valakik azt a pár tíz négyzetméternyi területet, ahol nem is túl régen még valóban illegális szeméttelep éktelenkedett. Néhány pótkocsira való, főleg kartonpapír, nagyobb rakás rőzse látható az út mentén tujákkal szegélyezett füves téren. Most, amikor a környezetvédelemre milliókat költ az állam meg mi is a kistérségben, megengedhetetlen az ilyen viszonyulás a környezethez – ecsetelte ismerősöm.
Utána néztem. Valóban mindent úgy találtam, ahogyan ismerősöm elmondta. Lefotóztam, hogy majd a lapunk árnyas oldalára kerül ez a valakik által elkövetett szégyenteljes tett. És ekkor ért egy kellemes meglepetés! A „szemétteleppel” szembeni ház asszonya rám szólt, és ezt mondta: – ez nem szemét, ezt mi hozattuk ide, főleg papírhulladék és rőzse, nincs közte háztartási hulladék, – és beinvitált az udvarba, nézzem meg, és győződjek meg róla, miről is van szó.
Az udvarban a férje, Slezák Gábor fogadott, aki kollégájával éppen egy speciálisan kiképzett marótárcsát szerelt össze, A marótárcsával való ismerkedés közepette Gábor elmondta, hogy az az ötlete támadt, hogy megpróbál a hulladékból hasznos és értékes anyagot – ez esetben brikettet – előállítani. Ezzel ugyanis megkíméli a környezetet, begyűjti és újra hasznosítja főleg a papírt, a nyesedéket, a szétdobált faágakat, és talán egy kis pénzt is hoz a házhoz. Ismeretes előtte, hogy ma a háztartásokból, a vállalatokból rengeteg hulladék kerül ki, ilyen a papír is, ami általában a szeméttelepen végzi, ahelyett, hogy valaki összegyűjtené és újra feldolgozná. Azt mondja napok kérdése és elkészülnek a zúzógéppel, alig várja, hogy kipróbálja. Utána, ha minden sikerül, jöhet a termelés, ahogyan megálmodta. – A termeléshez pedig nyersanyagra van szükség, és mivel az udvarom eléggé szűkös, a házammal szemközti térségen – amit mellesleg mi gondoztunk az utóbbi időben – tároltam az általunk odahozatott kartonpapírt, rőzsét, tehát nem illegális szeméttelep kialakulásáról van szó – mondta Gábor.
A teljesség kedvéért el kell mondani, hogy évekkel ezelőtt az említett helyen, a mélyedésben valóban illegális szeméttelep alakult ki, ezt az Első Helyi Közösség felszámolta, elsimítatta, és valóban az ott lakóknak köszönhetően sok mindenre használható, tiszta, füves néhány tíz négyzetméteres plató alakult ki. Slezákék elmondása szerint legnagyobb részt ők tartották rendben, tuját ültettek az út mentén, hogy ne használják újra szemétlerakónak.
Végezetül, kíváncsian várjuk Gábor kezdeményezésének eredményét, mert ha sikerül a terve, nagyon hasznos munkát végzett.
Vastag J.