Helytörténeti visszaemlékezések
RATA

    Az emberek beszélgetésének fő témáját mindig a körülöttük zajló események adják. Ilyenek napjainkban a víz, a folyók kiöntése, a talajvizek megjelenése a szántóföldeken az udvarokban, a pincékben, esetleg a lakásokban. A sport kedvelőit nemrégiben a futball-világbajnokság foglalkoztatta. Az én gyerekkoromban vagy öt éven keresztül a második világháború foglalkoztatott kicsinyt-nagyot, egyaránt. Most néhány nagyobb és váratlan, kiemelkedőbb dologról én is megemlékeznék.
    Az első háborús jel Ausztria megszállása volt, majd a németek úgynevezett villám-hadművelettel néhány kisebb országot is lerohantak. A nagyobb falat Franciaország megtámadása volt, és egyben ez volt a világnak az első csalódása. Ugyanis a franciák által kiépített Maginon erődvonal, – amit bevehetetlennek hittek – mindössze negyven napig tudott ellenállni a németek által kiépített, mozgékony Siegfried-vonalnak. Így a francia-német háború mindössze 50 napig tartott. Utána következett a német-szovjet háború kitörése, majd a japánok hadüzenet nélkül megtámadták az Amerikai Egyesült Államokat, amikoris az amerikaiak már az első napon 6 hadihajót veszítettek. Később következett az angolok sziciliai partraszállása, majd az ottani nagy repülőbázis kiépítése. Erről a röptérről szálltak fel az angol gépek a környékbeli városok, országok bombázására. Ezt követte a sztálingrádi ütközet, ami kinek győzelmet, kinek meg végzetes vereséget hozott. Utána jött a normandiai partraszállás, amelyik mindkét részről óriási emberáldozatot követelt. Ez volt talán az egyetlen olyan esemény, amikor a tenger vize embervértől piroslott. Végül Berlin eleste következett, amit már csak a németek feltétel nélküli kapitulációja követett.
    A háború igazi végének azonban a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák számítottak, amit már csak a japánok feltétel nélküli megadása követett.

A Rata vadászrepülő egy háborús archívumból

    A II. világháború nagy szereplői a repülőgépek voltak. Ahol légifölény volt, ott már fél győzelem is volt. Kivételt 1941-42 tele képezett, amikor a repülőgépek hetekig nem tudtak felszállni, mert a nagy hideg miatt megsűrűsödött bennük a kerozin. Ha meg felmelegítették a kerozint, a levegőben hűlt le annyira, hogy leállt a motor és lezuhant a repülő. Öt év alatt ez mindössze egyetlen télen fordult elő, és ez a tél nagyban befolyásolta a háború végső kimenetelét is. De ez már politika, amitől én távol szeretném tartani magamat.
    Inkább azokkal a repülőgépekkel foglalkoznék, amelyeket itt Adán láttam közelről vagy nagyobb távolságból, a levegőben vagy a földön, esetleg ültem is bennük. Először a Liberator B-24 angol nehézbombázókat ismertetném, amelyeket naponta 90-100 csoportban láttunk elrepülni fölöttünk. Ezek a csoportok három részre oszolva értek vidékünk fölé, elkészülve a szőnyegbombázásra. Ezeket a nehézbombázókat hasonló létszámban angol vadászgépek kísérték, de a pontos számukat nem lehetett megállapítani. Ezek a gépek nagy légifölénnyel rendelkeztek és az itteni vadászgépek meg sem kísérelték felvenni velük a harcot. Ez a légvédelmi ágyúk feladata volt.
    Miből is állt a szőnyegbombázás? A bombázógépek bizonyos távolságban szálltak egymástól és az adott város fölött elkezdték kioldani a bombákat, függetlenül attól, hogy azok hova estek. Hullottak a bombák lakóházakra, gyárakra, kaszárnyákra, iskolákra, kórházakra, templomokra, vagy ami éppen az útba esett. Ez a bombázási módszer még háborús időszakban is kegyetlennek számított.
    A II. világháború bombázó-, szállító és vadászgépei mind egyszárnyúak voltak. Kivételt csak az orosz Rata vadászgép és a földerítő gépek egy része képezett, bár megjegyzem, hogy se orosz bombázót, se szállítót, se felderítő gépet nem láttam. Az angol gépeken kívül láttam magyar szállítót, bombázót és Héja nevezetű vadászgépeket. A német gépek közül láttam az óriásszállítót, a Gigantot, a speciális bombázó Stukát, valamint Messerschmitt vadászgépeket.
    Legjobb ismerősöm mégiscsak az orosz Rata vadászgép volt, amiben nemcsak hogy ültem, hanem vezettem is! Igaz, nem a levegőben, hanem csak a földön. Hogy is nézett ki ez a Rata? Először is volt két dupla szárnya, kerekei, mint a többi repülőnek. Egyszemélyes volt, géppuskával ellátva (amit már nem láttam, mert kivették belőle), leszíjazó készülékkel, 2 lábpedállal, 3 kézikarral, valamint 3 műszertáblával, amikről azt állapítottuk meg, hogy egy a magasságot, egy a sebességet, egy pedig az üzemanyag-mennyiséget mutatta. De ezek, ahogy mi láttuk, mindig a nullán álltak. Hogy hogyan jutottunk mi ehhez a Ratához?
    1944. október vége, vagy november eleje volt, amikor az a nevezetes híd Adánál a Tiszán elkészült, de még voltak rajta kisebb simítások. Édesapám helyett én mentem le munkára és ahogy hordozgattuk a deszkát, megjelent felettünk egy német felderítő gép, a Gólya. Óbecse irányából Zenta felé tartott a Tisza felett. Nem mehetett el a zentai határig, visszafordult és a bánáti parthoz közel Óbecse irányába tartott, mire három orosz Rata vette körül, és már pattogtak is a gépfegyverek golyói. A lövöldözés közben az egyik Rata kigyulladt és a bánáti oldalon lezuhant, a másik meg Bocsár irányába elhúzott, míg a harmadik Ada irányába repült, a Gólya meg elrepült Óbecse felé.
    Amikor este hazaértem, szüleim elújságolták, hogy egy Rata orosz vadászgép leszállt a Vajer-kocsma előtti placcon. Mi akkor a mai Remont helyén laktunk, vagy 2-300 méterre a leereszkedett géptől. Reggel megnéztem. De már voltak tőlem korábban kelők is, akik már kerülgették a Ratát. A pilóta nem volt ott, valószínűleg elvegyült a többi orosz katona között.
    Először csak kívülről nézegettük, majd a bátrabbak fel is másztak rá, később már volt olyan gyerek, aki bele is ült. Végül megegyeztünk, hogy másnap újra folytatjuk a gép „fölfedezését”. Először föltoltuk a kövesútra, majd lassan elindultunk vele a Zöldfa irányába, ott megfordultunk. Ekkor volt a pilótacsere, majd a Vajertól ez folytatódott mindaddig, míg mindenki ki nem próbálta a pilóta szerepét. A kisebb gyerekek megelégedtek a repülőgép tolásával is. A kormányzással nem volt gond, inkább a forduláskor kellett nagyobb ügyesség. Később egyre gyorsabban tologattuk, és ez a pilótajáték 8-10 napig tartott, mígnem az egyik reggelre eltűnt a gép. Később gondoltam csak bele, mi történt volna, ha a Rata motorja begyulladt vilna? Hisz néhány nappal korábban még repült. Ezt az élményt azóta sem feledem.
    De volt még egy érdekes esemény. Egy reggel, amikor a Rata géphez értünk, 8-10 orosz katona állt a sarkon. No, gondoltuk, most elmarad a ratázás, de a katonák ügyet sem vetettek ránk. Egy csákány volt a kezükben, amivel a faragó Miska boltjának ajtaját feszítették fel. A bátortalanabbak közülünk mindjárt haza mentek, de mi néhányan maradtunk. A katonákat cseppet sem zavarta ottlétünk.
    Először csak bekukucskáltunk a boltba, de aztán bementünk utánuk. Volt ott két nagy doboz fogpasztákkal. Az egyikben kisebb fekete dobozokban sárga csíkkal Kalodont, a másikban fehérdobozos kék csíkkal Odol fogpaszta. Az egyik orosz kivett egy dobozt és felbontotta. Bicskával levágta a lecsavarós részét, mire a krém kibuggyant, majd megszagolta és a többiekkel is megszagoltatta. Utána óvatosan megnyalta és megállapította, hogy „haross”. Az egyik katona levette hátizsákját, kivett belőle egy kenyeret, kettévágta és belenyomott egy tubussal. A többiek is követték példáját, de voltak torkosabbak is, akik már három tubussal nyomtak a kenyérre, amit szendvicsként megettek. A maradék tubusokat berakták a hátizsákba és továbbálltak. Máshoz semmihez sem nyúltak. Utána mi is szétszéledtünk és én két dolgon kezdtem el gondolkodni: hogy ezek a katonák mostak-e már valaha fogat, valamint, hogy volt-e hascsikarásuk a fogpasztás kenyértől? Mert olyat én még nem ettem.
    Más. Volt községünkben egy idősebb órásmester, akit Kancsár bácsinak hívtak. Ő mesélte, hogy egy alkalommal beállított hozzá két orosz katona. Az egyik kezében egy régifajta, nagyobb vekkeróra volt. Felhúzta zubbonyának ujját, a karján lévő három karórára mutatva magyarázni kezdte, hogy csináljon neki a vekkerből két karórát, a többi alkatrész pedig mind az övé maradhat. Én személy szerint keveset értek az órásmesterséghez, de ezek szerint vannak, akik még nálam is kevesebbet!

Id. Török Máté