Húsz éves a Vadvirág Hagyományápoló Kör
A Kárpát-medence magyar nyelvi tájait elevenítették meg a Kör és vendégeik egy fergeteges népművészeti hétvége keretében. A Vadvirág HK fennállásának 20. évfordulója alkalmából szervezett három napos rendezvénysorozaton tartalmas, választékos és színvonalas programok tették ünnepivé az jubileumot.
Immár húsz éve annak, hogy nagy lelkesedéssel és összefogó erővel megalakult a Vadvirág Hagyományápoló Kör, az egy szellemi és nyelvi közösséghez való tartozás igényeként, melyből bárki erőt meríthet. Egyszóval nemzeti örökségünk, kultúránk és hagyományaink otthona. A gyarapodó lelkes tagság bizonyítéka ennek.
Mintegy 150 hazai és külföldi fellépő köszöntötte az ünnepeltet október második hétvégéjén. A péntek esti múltidéző fotókiállításának bemutatása után a Vadvirág HK jelenlegi és egykori tagjai, aktivistái meghatóan lélegzetelállító gálaműsorral ajándékozták meg vendégeiket és a közönséget. Az est háziasszonya Szabó Gabriella, az Újvidéki Rádió munkatársa volt, aki a műsorrészek előtt néhány mondattal bemutatta a fellépőket, vagyis a Vadvirág HK jelenlegi és egykori tagjait. Az est zenészei Keszég Ákos és barátai (Ölvecky Tamás, Juhász Gyula, Alilović Gojko és Zsadányi Sándor) voltak. A közönség minden fellépőt vastapssal üdvözölt műsorszámának bemutatása után, vagyis ezzel együtt az ünnepelt munkájának gyümölcsét éltette, hiszen a Vadvirág HK-ben a megalakulás óta kiemelt szerepet kapott a népdal, népzene és néptánc. Mivel Adán nem volt nagy hagyománya az említetteknek, ezért szinte a nulláról kellett kezdeni.
Szombat délelőtt a Vadvirág HK táncosai a vendég táncosokkal együtt zenés, táncos felvonulással hívogattak Ada utcáin az esti népzenei és néptánc kavalkádra, közben táncoltak a piactéren és a nyári színpadon. Ezt követően a Kör ovisai furulyamuzsikával köszöntötték a Hagyomány és örökség kézimunka-kiállítást, amely az Adára és környékére jellemző fehér hímzés gyűjteményével a vadvirágos kézimunkacsoport szorgalmas és választékos munkáját dicséri. A kiállítótermet elvarázsolták a kézimunkák, melyek gazdag választéka az egyszerű tisztaság érzését keltették – hétköznapjainkra is átvetítve jóleső élmény volt.
Az ünnepi hétvége a szombat délutáni énekoktatással folyatódott, melyet Hajnal Anna, a zentai Thurzó Lajos Közművelődési Központ tagja vezetett. A Bodor Anikó néprajzkutató emlékére tartott előadását követően a kutató gyűjtéséből dalokat tanított az ünneplő csapatnak.
Az esti programot Sebestyén István, jelenleg Kakasdon élő bukovinai székely népművész kezdte meg, aki az erdélyi székely-táji humoros mesevilágot elevenítette meg énekkel kiegészítve, és igazán megkacagtatta a színházban összegyűlt közönséget. A kellően felfokozott hangulatának a nézősereg ismét vastapssal adott hangot a Vadvirág HK vendég táncegyütteseinek gálaműsorán, melyet ők ajándékként állítottak össze az jubileumát ünneplőnek. A debreceni Főnix népitánc-együttes, a maglódi Fabatka népitánc-együttes, valamit a temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület tagjai emlékezetes szerepléssel fogalmazták meg köszöntőjüket, ezzel is kifejezve a vendéglátóval kialakított kapcsolatuk fontosságát.
A péntek és szombat esti programok finom vacsorával és táncházzal fejeződtek be a Vadvirág HK székházában. A hétvégi évforduló pedig vasárnap az adai Szentháromság római katolikus templomban tartott ünnepi szentmisével zárult.
Tóth Tamás parlamenti képviselő fővédnök, a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Kulturális Alap, az Adai Önkormányzat támogatása, a tagok és szüleik hozzájárulása, de nem utolsósorban a vendégek közreműködése tartalmas, kellemes és felejthetetlen érzelmi melegséggel varázsolta ünnepivé a Vadvirág Hagyományápoló Kör jubileumát.
Lajkó Szilvia