Színházi előadás
Hyppolit, a lakáj
Régen látott sikerrel mutatta be a Szabadkai Népszínház magyar társulata Hyppolit, a lakáj című zenés vígjáték változatát az adai színházkedvelő közönségnek március 4.én. Magáról a darabról, a színészek teljesítményéről nincs szándékom véleményt mondani, nem is érzem magam arra hivatottnak, de elmondhatom, hogy az utóbbi idők egyik legszórakoztatóbb előadását láthatta a színházterem zsúfolásig megtelt közönsége. Azt hiszem, a szervező (a Szarvas Gábor könyvtár) megtalálta azt a közös kapcsot a közönség és a darab között, ami kétségtelenül összeköti a nézőt a színházzal. Ilyen típusú, hangvételű és szintű előadással biztosított a közönségsiker, ami ezúttal érezhető és szemmel látható volt. És ami még nagyon fontos és figyelemre méltó: mind több és több a fiatal színházlátogató, a jövő generációja, akikre számítani lehet, ugyanakkor elvárják és számítanak a tartalmas és színvonalas előadásokra.
A hatalmas közönségsiker kovácsai elsősorban a színészgárda kimagasló produkciója volt, mindez élőzene kísérettel, ami vonzóbbá és élvezetesebbé tette az előadást. A Kovács Frigyes (Hyppolit) vezette színészgárda a műszaki körülményekhez és lehetőségekhez mérten, kiváló alakítást nyújtottak úgy mint: Csernik Árpád, Pesitz Mónika, Vágó Kriszta, Ralbovszi Csaba, Mess Attila, Kálló Béla, Kalmár Zsuzsa, Szirácky Katalin, Szilágyi Nándor és Kovács Nemes Andor. A zenekar tagjai: Katkó Ferenc, Kovács Nemes Andor, ifj. Kucsera Géza, Kucsera Csaba, Lakatos Mátyás, Szőke Attila. A rendező Megyeri Zoltán (m.v.) volt.
V. J.