Községünk közbiztonsági helyzete 2010-ben
(Összefoglaló az évi jelentésből)
Az adai Rendőrállomás múlt évi munkája során a fő hangsúlyt a bűnügyek és a szabálysértések megelőző tevékenységére fektette. A közrend és közbiztonság stabil volt, sikerült teljes biztonságot nyújtani a személy- és vagyon elleni védekezésben. Községünk területén a közbiztonság, általában véve, kiválónak mondható, különösen ha figyelembe vesszük a nemzetek közötti békés és pozitív viszonyokat.
A bűnözés helyzete. A múlt évben valamivel több bűntényt regisztrált a rendőrség, mint az előző években. Ez a növekedés általában az ismeretlen elkövetők által végrehajtott bűnözésre vonatkozik. A múlt évben 46 lopást, 29 minősített lopást és 3 rablótámadást jegyzett a rendőrség, míg a személy és élet elleni támadás 14 volt, ugyanúgy a családon belüli erőszak száma is. A múlt évre még jellemző, hogy községünk területén most jelentkezet először az emberkereskedelem bűntette. Két ilyen esetet tárt fel a hatóság, és mindkét esetben megtörtént a teljes eljárás lefolytatása. Ismeretlen elkövetők által okozott bűncselekmények száma 94, ebből az év folyamán a rendőrség 67-et felderített, ez százalékban kifejezve 71,20% – jó eredménynek számít.
Közrend és közbiztonság. A közrend és közbiztonság elleni vétségek száma alacsonyabb volt, mint az előző években. A múlt évben „mindössze” 48 különböző kihágást (durván: hetente egy) regisztráltak, ezek: 22 nyilvános helyen történő verekedés, 11 sértegetés és erőszakoskodás, 7 illetlen viselkedés, és 2 esetben kiskorúak alkohollal való kiszolgálása. A szabálysértések általában az utcán (19) és vendéglátó létesítményekben (15) történtek. A kihágások elkövetésének ideje: munkanapokon 21, hétvégeken 24, az időpont pedig 22 és 6 óra között. A szabálysértők közül 48 férfi, 11 nő és 4 kiskorú. Szociális helyzetük alapján 51 munkanélküli és csak 8 munkaviszonyban lévő. Életkortól függően: 4 kiskorú, 8 személy 18-21 év közötti, 19 személy 21-30 év, 11 személy 30-40 év közötti és 40 éven felüli 13 személy.
Rendezvények. A múlt évben összesen 166 különféle rendezvényt tartottak községünkben mintegy 30.000 látogatóval. Ebből 130 különféle sportrendezvény volt, továbbá 7 művelődési, 3 vallási, 2 politikai és 24 különféle más rendezvény. Fölöttébb fontos tényező, hogy ezeken a rendezvényeken nem történt egyetlen nagyobb rendbontás sem, néhány jelentéktelen kihágástól eltekintve.
Közlekedésbiztonság. A múlt évben 64 forgalmi balesetről kapott értesítést a rendőrség. Ezek közül 26 esetben történt személyi sérülés, mégpedig 22 alkalommal könnyebb és 4 esetben súlyos sérülés. Halálos kimenetelű forgalmi baleset nem történt. Az anyagi kár viszont tetemes, 3.500.000 dinár körül mozog. Túlzott alkoholfogyasztás miatt (1,20 ezrelék felett) 32 gépjárművezetőt zártak ki a forgalomból és 12 órás fogva tartást rendeltek el ellenük. Összesen 1267 szabálysértési indítványt készítettek a vezetők ellen, ebből 420 szabálysértési feljelentés készült.
A médiával való együttműködés és a lakosság tájékoztatása. Lapunk szinte megjelenése óta rendkívül jó együttműködést épített ki a Rendőrállomással. Újságunk havi szinten megkapja a legfontosabb és legérdekesebb adatokat, melyek a bűnözésre, a közrend és közbiztonság helyzetére és a közlekedésre vonatkoznak, így a lakosság tájékozódhat községünk biztonsági helyzetéről. Ezenkívül a Kikindai Körzet Rendőrigazgatósága napi rendszerességgel küldi a közleményeket. A múlt évben 308 ilyen közlemény érkezett.
V. J.