KÖZSÉGI HÍREK
IPA-pályázatok
Bilicki Zoltán Ada Község elnöke, aláírta azt a megállapodást, amely helyszín biztosításra vonatkozik a Szarvas Gábor Könyvtárban egy olyan személy részére, aki az adai származású, külföldön élő, kultúrával és tudománnyal foglalkozó neves emberekkel venné fel a kapcsolatot. Ily módon szerezhetnénk tudomást munkásságukról, elért sikereikről. Erre azon IPA pályázat útján adódott lehetőség, amelyet Ada, Óbecse, Temerin és a magyarországi Kecskemét város képviselői közösen nyújtottak be.
Bilicki Zoltán aláírt még egy támogatást az ADICA üdültetési közvállalat kezdeményezésére, amely a „Hűsítő kockák” megnevezés alatt futó projektumra vonatkozik. Ebben a projektumban Adán kívül partnerek még Temerin, Óbecse, és a magyarországi Mórahalom. A pályázat lényege, hogy összehangolja a turisztikai fejlesztéseket, összekapcsolva az érintett települések fürdőinek kínálatát. Ha ezt az IPA pályázatot jóváhagyják, Ada község cca. 14 ezer eurót fordíthatna a medencekomplexum felújítására, illetve bővítésére vonatkozó tervek kidolgozására.
Dragin Miricki Zita
Zászlóátadás
Február 28-án a Vajdasági Szociáldemokrata Liga községi szervezetének elnöke Adankó Angéla jelképesen átadta Ada község polgármesterének Bilicki Zoltánnak Vajdaság zászlaját. Rövid beszédében elmondta, hogy a zászló Vajdaság sajátosságát és különbözőségeit tükrözi, jelképezi polgárainak sokrétű kultúráját, soknyelvűségét és egyenlőségét, tekintet nélkül a vallási, táji, nemzetiségi hovatartozásukra. A zászló egyben kapocs a vajdasági nemzetiségek között, ezért illik, hogy minden község hivatalosan is használja és kitűzze Vajdaság zászlaját. A VSZL törekvése, hogy más közintézmények, helyi közösségek stb. ezt a szimbólumot is kitűzzék. A zászló átadásán jelen volt a VSZL részéről Adankó Angéla, a helyi szervezet elnöke, Kocsis Gábor alelnök és Takács Ibolya elnökségi tag, míg az önkormányzat részéről Bilicki Zoltán elnök és Világos Tibor alelnök.
Bilicki elnök megköszönte a figyelmességet, és egyúttal elmondta, hogy Adán már régóta hagyományosan nagy súlyt fektetnek a vajdasági sokrétűségre, így a zászló mint jelkép ott található a kabinetjében a többi nemzeti jelkép között, és azonnal be is mutatta.
Vajdaság Autonóm Tartomány zászlaját különben a VSZL hét évvel ezelőtt, 2004 február 27-én harcolta ki, amikor VAT Képviselőháza elfogadta a Vajdasági zászlóról szóló határozatot.
V. J.
Turisztikai vásár és kiállítás
Belgrádi turisztikai vásár és budapesti nemzetközi idegenforgalmi kiállítás
Belgrádban a „Danas započinje leto (Ma kezdődik a nyár)” szlogennel rendezték meg a 33. Turisztikai Vásárt. Mellette a bor, valamint a kis emléktárgyak vásárát is megtartották. A rendezvényen 43 országból mintegy 900 kiállító volt jelen.
Budapesten március 3. és 6. között tartották az Utazás 2011 Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállítást, amely több tízezer látogatót vonzott. A vajdasági turisztikai küldötteket Egeresi Sándor úrnak, VAT Képviselőháza elnökének, valamint Pásztor István úrnak, tartományi gazdasági titkárnak a kíséretében delegációk látogatták meg.
Uliján Kornél, az ADICA Üdültetési Közvállalat igazgatója
a belgrádi turisztikai vásáron
Ada Község Idegenforgalmi Szervezete a Vajdasági Turisztikai Szervezet standjának kereteiben szerepelt. Az adai turisztikai tartalmak iránt a látogatók körében nagy érdeklődés mutatkozott. Községünket Manojlović Erzsébet, Ada Község Idegenforgalmi Szervezetének igazgatója és Uliján Kornél, az Adica ÜKV igazgatója képviselte.