92 Rendőrségi hírek 92
Az elmúlt év decembere ugyancsak mozgalmas hónapot jelentett a rendőrségnek. Majdnem minden napra jutott egy-egy bűntény, ezenkívül még kilenc forgalmi balesetet is tisztáznia kellett.
Bűntények. A múlt hónapban 27 bűntényt regisztrált a rendőrség. Ebből 9 esetben az elkövetés pillanatában ismert volt a tettes, 2 esetben tetten érték az elkövetőt, míg 16 esetet ismeretlen elkövetővel jegyeztek, azzal, hogy ebből 10 bűntényt még a hónap folyamán felderítettek, hat bűntény felderítésén még dolgozik a rendőrség.
Íme néhány kirívó eset:
– A rendőrség azonosította, azaz elfogta azt a garázdálkodót, aki december folyamán fél tucat személygépkocsit tört fel, és lopta ki belőlük a rádiót, a kazettofont. Emellett egy gépkocsit „jogtalanul használt”, ami azt jelenti, hogy ellopta, és vezetés közben kárt okozott benne és ugyancsak kiszerelte belőle a rádiót. Az elkövető Á. Róbert ellen megindult a hivatalos eljárás.
– Egy megrögzött betörő az éjféli misét is arra használja fel, hogy zsákmányát gyarapítsa, addig, amíg a házbeliek a misén tartózkodnak. Ugyanis Adán december 24-25 éjjelén, az éjféli mise idején ismeretlen tettes behatolt K. Z. lakásába, onnan pénzt és ékszert vitt magával, mintegy 150.000 dinár értékben.
– Ugyancsak az éjféli mise alatt ismeretlen tettes betört egy moholi házba, onnan kisebb összegű dinárt vitt magával.
– December második felében Törökfaluban rablótámadás történt, amikor a támadó 13.000 dinárt erőszakolt ki K.F. károsulttól.
– A hónap végén bűnvádi feljelentés készült a moholi illetőségű Mihajlo L.. Živojin R, M.K. kiskorú és Boris M. ellen, azzal az alapos gyanúval, hogy Adán az UNO kávézóban megverték B.T. adai lakost, könnyebb testi sérüléseket okozva neki.
– Családon belüli erőszak elkövetése miatt tett bűnvádi feljelentést a rendőrség L. János moholi lakós ellen, aki egy családi perpatvar után késsel fenyegette meg a családtagokat, majd fejszével szétverte a bejárati ajtót, öklével pedig beverte az üvegajtót, és ekkor saját magán könnyebb testi sérülést okozott. A feldühödött és megsérült családapát a rendőrség vitte be az egészségházba ellátni sebeit.
Közrend és közbiztonság. Decemberben mindössze két szabálysértési feljelentés készült nyilvános helyen történt sértegetés és verekedés vétsége miatt.
Közlekedésbiztonság. A múlt hónapban 9 forgalmi baleset történt községünk területén. A balesetek következménye: két súlyos testi sérülés, 3 könnyebb sérülés. Az anyagi kár pedig 130.000 dinár. A kilenc baleset közül 3 végződött komolyabb következménnyel, ezek:
– két személygépkocsi frontális ütközése Mohol kijáratánál Péterréve felé, amikor egyik jármű áttért az út másik oldalára, és ütközött a szembe jövő, szabályosan közlekedő gépkocsival. Egy személy súlyosan megsérült, az anyagi kár 120.000 dinár. Az ütközés oka ittas állapotban való vezetés.
– Moholon a V. Karadžić utcában egy személygépkocsi, amit T.P. moholi lakos vezetett, elütötte O.H. hölgyet, aki az úttesten babakocsit tolt. Az ütközésben O.H. súlyos sérülést szenvedett (eltört a lábfeje), a kocsiban lévő baba szerencsére csak könnyebben sérült meg. A gépkocsi vezetője ellen bűnvádi feljelentést tett a rendőrség.
– Törökfaluban ittas vezetés következményeként felborult egy motorkerékpár, a vezető és a mögötte ülő utas könnyebb sérülést szenvedett.