Teológiai gondolatok
Júdás és Péter

    A teológiai megfogalmazásban Jézus szenvedéstörténetének három csúcspontja van: az első Júdás árulása, a második Péter tagadása, a harmadik pedig Jézus hűsége az Atyához - egészen a kereszthalálig. Ezúttal az első kettővel foglalkozunk, mint a húsvéti eseménykör ismert történeteivel.
    Karioti Júdás (kinek neve nem tévesztendő össze az ugyancsak tizenkettőhöz tartozó Júdás Tádéval, egyébként Jakab apostol testvérével), a Bibliában az iskarióti Júdás név alatt szerepel, ami a héberből átvett Kerito helységből származó férfit jelöli. Júdás Jézusnak „elit” tanítványai közé tartozik, vagyis a tizenkettő egyike. Minden valószínűség szerint ő az egyetlen apostol, aki nem az északi Galileából, hanem a déli vidékekről származik. Jézus nyilvános működése során annyit tudunk meg róla, hogy ő kezeli az apostolok pénzét. Az evangéliumok (különösen a Máté-szerinti) beszámolnak a Főtanáccsal való egyezkedéséről, a híres Júdás-csókról, mellyel a Getszemáni kertben elárulta az Urat, majd pedig lelkiismerete lázadásáról, mely öngyilkosságba kergette. Bár többen is megpróbáltak fényt deríteni Jézus elárulásának okára, a vélemények a mai napig csak találgatások lehetnek.

Rubens: Péter, az I. pápa

    Simon, kinek maga Jézus adta a Péter (szikla) nevet, András testvére, és Kafarnaumba nősül, halászattal foglalkozik. Ő is a tizenkettő egyike, de Jánossal és Jakabbal együtt abba a szűk tanítványi csoportba tartozik, melyet Jézus nyilvános működésének fontosabb állomásainál elkülönített a többi apostoltól. Bár Péter lesz az első a tanítványok közül, aki megvallja, hogy Jézus a Messiás, a főpap házának udvarán Jézus kihallgatásának ideje alatt – félelmében – háromszor tagadja meg az Urat. Amikor Jézust kivezetik a főpap házából, és ő megbocsátóan  Péterre néz, az apostol megbánja tettét és keservesen sírni kezd.
    Mindkét apostol rájön bűne hatalmas súlyára, felismeri, hogy pillanatnyi „jólétért”, „biztonságért ” mekkora kárt okozott másnak, mekkora áldozatot követel tőle.
    Hányszor és hányszor vagyunk mi is hasonló helyzetben, mikor úgy véljük, hogy saját magunk megvédése érdekében egy kicsit átléphetjük az erkölcsi szabályok korlátait. Mindannyian szeretnénk túlélni a veszélyes helyzeteket. Ha kell – a bűn árán is. Úgy gondoljuk, hogy a veszély elmúltával majd „kimagyarázzuk” a kényszert, mely tagadáshoz, áruláshoz vezetett. A kényszer által létrehozott állapotot azonban nem kimagyarázni kell, hanem őszintén megbánni. Hisz az embert tettei igazolják. Pétert is csak nagyon őszinte bűnbánata, az Isten hatalmas irgalmába vetett hite tudta talpra állítani. 
    Viselkedésünk iránytűi lehetnek Jézus, Júdás és Péter is.
    Jézus azt mondta, hogy az embernek meg kell erősítenie a lelkét, hogy ellen tudjon állni a gonosznak. Minden bukás utolsónak bizonyulhat, mint Júdás esetében, de lehet kezdet is, ha alapos megtérés kíséri, mint Péternél. Ezért Péter bukása és megtérése magunkba szállásra és reményre szólító eszköz lehet mindannyiunk számára.
    A kérdés már csak ez: kit vagyok méltó követni keresztény utamon?

Morvai Matlid