Interkulturális dialógus, vagy valami más?

    Manapság, amikor toleranciatáborokat szerveznek, amikor interkulturális kommunikációról beszélünk, amikor a másság elfogadásának szükségességét, az esélyegyenlőséget hangsúlyozzák, számos olyan probléma is felszínre kerül, amelyekről eddig valami miatt nem beszéltünk, nem akartunk, vagy szégyelltük, talán vártuk, hogy hátha magától megoldódik a helyzet.
    Nevezetesen arról az évek óta elodázott problémáról van szó, hogy a vajdasági magyarlakta települések magyar anyanyelvű fiataljai gyengén, vagy egyáltalán nem beszélnek szerbül. És bizony ez furcsán hangzik akkor, amikor lépten-nyomon azt halljuk, azt olvassuk, hogy egyre kevesebb a magyarul tanuló kisiskolás, középiskolás.
    Az lenne a legjobb, az ideális helyzet, ha a fiatalok egymástól, már gyerekkorban a játszótéren, az iskolában, a sportpályán megtanulhatnák egymás nyelvét, megismerhetnék egymás szokásait. De valahogy, valamiért ez sokszor a Tisza menti településeken nem jön össze, éppen ezért kellene valamit tenni. Mint ahogy egyik ismerős is mondta: rá kellene segíteni valahogy. Hiszen nem mindig volt ám ez így. A most középkorú generációnál, szüleinknél még minden rendben volt. Ők még, ahogy időről időre fel is emlegetik, egy társaságba jártak szórakozni, s észrevétlenül megtanulták egymás nyelvét. De valami történt, valami változott az elmúlt néhány évtized alatt?!
    Valami, ami szakadékot teremtett a nemzetek fiataljai között, ami miatt fontossá vált, hogy valaki szerb-e, vagy magyar-e? Ami miatt sokszor külön utakon járunk, nem ismerjük egymást, egymás szokásait, egymás nyelvét. Néhányan rosszalló tekintettel és hőzöngve kérdezik, hogy hát miért nem sajátítják el a magyar fiatalok az államnyelvet, hiszen az általános iskolában és a középiskolában is tanulnak szerbül, s hogyhogy nem ragad rájuk semmi sem? Hát, kérem szépen, nem ragad, s ez esetben nem nagy túlzással beszélhetünk a szerb, mint idegennyelv-oktatás hiányosságairól, sőt akár csődjéről is.
    Hogy hol lehet a hiba? Talán az iskolai oktatásban. Mert annál rosszabb párosítás nincs, mint amikor szerbül nem tudó tanár tanít, akarom mondani, igyekszik tanítani egy rosszul összeállított tantervből.
    S ezek után már nem meglepő az, amit sokunk valószínűleg a saját bőrén is tapasztalt, hogy a magyarlakta települések fiataljai nem fognak megtanulni szerbül, mindaddig, amíg nem változik valami, amíg nem hozzáértő tanárok tanítják őket, amíg a nemzetiségek közötti, úgynevezett interkulturális dialógus nem válik általános jelenséggé.
    Végül csak azt tenném hozzá, hogy a szükség mindenre megtanít, hiszen Újvidékre, Szabadkára, Belgrádba kerülve, az egyetemi évek alatt az itteni fiatalok is megtanulnak szerbül, mert rákényszerülnek, mert másképpen nem boldogulhatnak. Kezdetben vért izzadnak, de sok kellemetlenség s talán megaláztatás árán is, de sikerül nekik bepótolni azt, amit valaki ott az elején nagyon elrontott.

Józó Mónika