A KILÁTÁSTALANSÁG FOLYTATÓDIK

    Most, amikor már azt hittük túl vagyunk a nehezén, véget ér a majd két évtizede tartó bizonytalanság, melyben voltak háborúk, szankciók, embargó, világrekord nagyságú infláció, bombázás, egyszóval minden rossz, amit az ember talán még az ellenségének sem kíván. Most, amikor az Európa Unió lépésnyire került hozzánk, mint derült égből a villámcsapás jött a világméretű gazdasági és pénzügyi válság. Nincs olyan nap, hogy a hírekben ne hallanánk a fejleményekről, és a következményekről. A szakemberek nyilatkozataiból és a különböző elemzésekből azért megállapítjuk hosszabb időszakról lesz szó, amely évekig is eltarthat. Kis iróniával megkérdezhetnénk, talán csak nem haldoklik a kapitalizmus? Nem kell megijedni nem fog, igaz gyengélkedik, de már gyógyítsák, arany injekciókkal amelyek dollár milliárdokat érnek. Nem fog úgy járni mint ellenlábasa a szocializmus, aki amikor beteg lett, szintén injekciót kapott, de nem azért, hogy felgyógyuljon, hanem hogy teljesen kihalljon, olyan dózisokat adtak, hogy még véletlenül se támadjon fel. Az összehasonlítás nem véletlen, nálunk embereknél is így van. Sokkal nagyobb annak a betegnek a felgyógyulási esélye, aki minden gyógymódot és kezelést meg tud fizetni.
    Minket természetesen az érdekel, a válság milyen hatással lesz hazánk lakosságára. Lesznek-e elbocsátások, nő-e a munkanélküliség, egyáltalán mi vár ránk. Egyes vélemények szerint talán kevésbé érezzük meg, mint az Európa Uniós országok, de biztos hogy lesz hatása. Nagyon sok vállalat a külföldi piacra termel, és a külföldi beruházások is csökkenhetnek, ezáltal az új munkahelyek létesítése is lelassul. Lám, ha jobban elemezzük országunk státusát, rájövünk, hogy ma is el nem kötelezett ország vagyunk, igaz nem olyan mint a 60-as, 70-es években amikor nagyok voltunk, tekintélyünk volt és felnéztek ránk úgy keleten mint nyugaton. Igaz, most is rajtunk a világ szeme, csak sajnos más okokból. Többségük közömbösen nézik a tudósításokat, mert már mi annyi mindent megéltünk, elfásultunk, hogy már talán félni sem tudunk igazán. Biztos, hogy különböző a megítélésünk a válság iránt. Nem régen egyik magyarországi TV csatornán kérdezték a járókelőket a válság várható hatásairól. Az egyik hölgy egy gyönyörű kocsi mellől a következőket mondta:
    - Jövőre terveztem kicserélni a hároméves kocsimat, de úgy látszik el kell halasztanom. Mit mondjak, nem éreztem sajnálatot iránta, mert ha rosszabbra fordul, akkor mi a huszonegynéhány éves kocsinkat sem tudjuk kicserélni. És a megélhetésünk is még nehezebb lesz .
    Mindent összegezve megállapíthatjuk, sajnos a kilátástalanságunk tovább folytatódik, legjobban a fiatalokat lehet sajnálni, akik ettől a lehetőségektől sokkal de sokkal többet érdemelnének.

Gecse István