A KŐMŰVESMESTER TUDOMÁNYA
Beszélgetés Retek György adai kőművessel

• Egyik kőműves olyan, mint a másik” – mondhatná a felületes szemlélő, amikor egy építkezés mellett elhaladva ránéz a serénykedő mesterekre, akik ássák az alapot, rakják a téglát, zsaluznak, betonoznak, vagy éppen malteroznak. Nekünk azonban most nem szabad ebbe a hibába esnünk, mert ahogy az almafán sem terem két pontosan egyforma alma, úgy a mesterek között is akad különbség. Még pedig mekkora!

    A helyzet úgy hozta, hogy az elmúlt hetekben a jobbik fajtájukkal ismerkedtem meg. Kőművesmunka adódott a házban, ezért mestert kellett keresnem. Éppen az egyik utcai fronton, dolgozva pillantottam meg Retek György adai nyugalmazott kőművesmestert, és menten megéreztem: íme, ő az én mesterem! A történet úgy folytatódott, hogy már az én házamnál forgatta a kalapácsot, a fándlit és a tapasztókanalat, közben meg beszélgettünk is munka közben. Elállt a szavam, amikor láttam, hallottam, hogy nemcsak a szakmájában mozog otthonosan, hanem szenvedélyesen hozzá tud szólni a tudomány, különösen pedig a történelemtudomány bonyolultabb kérdéseihez is. Mondom neki: Bendegúz, Attila hun vezér apja… – mire ő közbeveti, nem Bendegúz az, hanem Mundzsuk! Meglepődtem, és igazat szólva kételkedtem is, mondván, hogy még Kölcsey is úgy írta a Himnuszban, hogy Bendegúz…

Retek György

    Mindegy, a munka befejeztével fellapoztam a tudós könyveket és tényleg: Attila édes atyjaként Mundzsukot tüntetik fel, persze eredeti formában mondva. Később a krónikások magyarosították Bendegúzra, mint ahogy ezt megtették annyi más hős esetében is. De Gyurka, az adai kőművesmester ekkor nőtt igazán nagyra a szememben. Meg is dicsértem érte, mire ő csillogtatni kezdte mérhetetlen történelemtudását, kezdve a Bibliától, a fáraóktól, Nagy Sándoron keresztül Attiláig, Árpádig, Vajkig, – azaz Szent István Királyig! Mintha nem is malteroznunk kellett volna, hanem egy tudományos szimpózium kellős közepébe csöppentünk volna bele…
    ● Jó, jó, de beszéljünk most már magáról a kőművesmesterségről is!
    – Adán születtem 1931-ben és úgy adódott, hogy az általános iskola elvégzése után a kőműves szakmát választottam, mert erre nyílt lehetőség. A Szabadkai Építkezési Vállalat (Građevinsko preduzeće Subotica) vett fel inasnak és Szabadkán jártam ipariskolába 1947-től 49-ig, az ottani internárusban laktam a többi 200 diáktársammal együtt. Tisztán az állam költségén tanultam a szakmát és két év múlva le is vizsgáztam. Emlékezetes jó tanárom volt Stipan Božić építészmérnök-osztályfőnök és Per Alexandar, egykori szabadkai rendőrparancsnok, az alkotmánytan, a polgári törvények, valamint a munkástörvények ismeretének tanára.

    Itt álljunk meg egy pillanatra, mert el kell mondanom, hogy több év után, amikor már az adai Obnova Építőipari Vállalatban dolgoztam, munkaügyi ellenőrök jöttek, és a kőműveseknek be kellett mutatniuk a végzettségüket igazoló papírokat. Négyünknek volt szabadkai oklevelük, a többieknek meg ilyen-olyan színes diplomaszerűségük, amikoris az ellenőr, aki nem más volt, mint az én egykori osztályfőnököm, felmutatta a mi bizonyítványunkat és csak annyit mondott: „Ezek kellenek, ezek az igazi kőművesek!” Nekem akkor ez nagyon jól esett, így egészen a mai napig szeretettel gondolok régi tanáraimra.
    ● További munkája hova szólította?
    – Nősülésem előtt dolgoztam szerte a nagy Jugoszláviában. Szabadkán építettük a szérumgyárat, Sabácom a Zorka vegyigyárat, a kolubarai hőerőművet, aztán az adai Potisjet, a Beko üzemet, a Pobeda (Engellmann) birtokot, az adai Szövetkezeti otthont, a November 29. (Markovity-féle) birtokot stb. Ennél az utóbbinál 140 méter hosszú disznóhizlaldát építettünk. De dolgoztam a tengerparton is, Kupariban. Ott nyaralót építettünk és Szurcsinból repülőgéppel utaztunk le.
    ● Nem félt repülőre ülni?
    – Úgy gondoltam, ha a pilóta nem fél, nem félek én sem! De volt, aki félt! Az el sem jött velünk Kupariba! Ott is olyan volt a munka, mint akárhol másutt. Dolgozni kellett, én meg azt nagyon szerettem. A tengerparti fürdés nem nagyon izgatott, hisz úgysem tudtam úszni. Azt az egyet a mai napig nem tanultam meg.

Retek György legénykorában

    Katonaéveimet a Szarajevó melletti Paleban töltöttem. Ez egy kicsit „rázós volt”, hisz Tito akkoriban mondott nemet Sztálinnak. Háborútól tartva, állandóan gyakorlatoztunk, a határra is elvittek bennünket, és tanították velünk, hogy hogy kell azt védeni. Közben azonban meghalt Sztálin, és utána egyből könnyebb lett a helyzet. Különben amikor Sabácon dolgoztunk, alkalmam volt látni Titót is. Talán 6 méterre lehettem tőle és – mivel ő tudott magyarul is – magyarul kiáltoztuk „Éljen Titó marsall!” Ő erre ránk nézett és azt mondta „Neka, neka!” – ami annyit tesz, hogy „Jól van, jól van.”
    – Október 15-én töltöttük be 47. házassági évfordulónkat – kapcsolódik a beszélgetésbe Gyurka bácsi felesége, Piroska, majd így folytatta: – Én moholi Sábli lány voltam, és az ottani Nyugalom vendéglőben szilveszterezés közben ismertem meg Gyurkát. Megkérdezte, hazakísérhet-e? Mivel a mi házunk is Ada felé volt, mondtam, hogy „Igen!” Van egy fiunk Laci, egy lányunk Zsuzsi, aki tanítónő. Szabadkán tanít, ott is van férjnél.
     A vejünk mérnök és a szabadkai rádió bemondója. Gyakran látogatunk hozzájuk, vagy ők jönnek haza, és akkor alkalmunk adóik megszeretgetni unokánkat, Emesét is!
    ● És maga szerint milyen kőműves a férje?
    – Nézze, én csak jót mondhatok róla. A kőművesek mindig jól kerestek, azért is mentem hozzá. Azt nem mondom, hogy nem szereti a pálinkát, de a pénzét mindig haza adta. Amikor jött, látszott rajta, hogy ivott, de a pénzt mindig hiánytalanul leszámolta. „Itt van, anyukám”, mondta, és szent volt a béke. Hát, mit mondhatnék?
    ● Beszéljünk a szakmáról is! – fordultam Gyurkához.
    – Az építkezés mindig úgy kezdődött, hogy kutat ástak és árnyékszéket csináltak! Aztán a földből egy ásónyomat (30cm) levettek, mert a humusz alatt kezdődik az élő földréteg, amire építeni lehet. Ekkor mértük ki az épület helyét, csináltuk meg a zsinórpadot, és fogtunk hozzá az alap kiásásához. A többi meg jött magától.  A kőműves szakma sokrétűségét úgy érthetjük meg a legjobban, ha magunk elé képzeljük egy épület létrejöttét. Tehát: amikor a földmunkák készen vannak, a kőműves kitűzi az alapok helyét, elhelyezi a lefolyócsöveket, lebetonozza az alapokat. Erre kerülnek a pinceszint fő- és válaszfalai, majd a pincefödém. Ennek a szakasznak az utolsó fázisa a födémbetonozás. Amikor a földfelszín alatti épületrész elkészül, akkor kezdődik a földszint falainak felépítése, majd az ajtó- és ablaknyílások boltozatának ill. áthidalásának elkészítése.

A Várkonyi-ház építésekor, Adán

    A szintmagasság elérése után megépítik az első közbeiktatott födémet. A födém kizsaluzása, a támasztékok eltávolítása után megépítik a válaszfalakat.
    A beton vagy vasbeton lépcsők beépítése szintén a kőműves feladata, míg ő ezen dolgozik, az ácsok már a tetőt készítik.
    A falazás és födémezés után kerül a falakra a külső és belső vakolat. Az épület kívülről látható felületét a külső vakolat adja meg, amely nagyban meghatározza az épület megjelenését.
    Ha elkészült a ház, a kőműves átélheti azt a nagyszerű élményt, hogy valami igazán maradandót alkotott!
    Munkájára már csak a befejező szakemberek (fűtésszerelők, burkolók) távozása után lesz ismét szükség, ugyanis ő javítja ki a szerelési munkák során keletkezett sérüléseket a falakon és a födémben.
    ● Mik a kőműves szerszámai?
    – A kanalak (pl. vakoló kanál), kőműves serpenyő (fándli), malterosláda, malterkeverő, malteradogató-kanál, vésők, kalapácsok (kőműves, félkéz), balták, harapófogók, simítók (hóbli, kartecsni, stb.), lehúzó lécek, csüggőón, vízimérték, zsinór, csapszegvágó, kézi fűrész, ásó, tömőfa, hidegvágó, létrák, ecsetek, kefék (pl. kátrányozáshoz), talicska, vödrök, vashordó, vízcső, bakok, létrák, pallódeszka (foszni). Gépek: kézi körfűrész, keverőgép (pl. betonkeverő), csiga stb.

Lassan nyugdíjba vonulnak a kőművesszerszámok is

    ●  Kik voltak az ismertebb kőművestársai, az adai és a moholi kőművesek?
    – Mikin Jócó építőmester, Ludvig Dezső, Szőke István, Harangozó István, Varga Bojtok János, Nagyhevesi János Adáról, aztán Szekeres Józsi, Nagy János, Devecseri József, Zsomolya István, Szabó János Moholról. A moholi Szekeres Józsi kőművessége mellett görög-római stílusú, jugoszláv birkózóbajnok is volt.

     Végezetül nem hagyott nyugton a kíváncsiság és megkérdeztem Gyurkát, ki a kedvenc és legcsodálatraméltóbb történelmi személyisége. Látszólag nehéz kérdést kapott. Nem azért, mintha nem tudta volna, hanem azért, mert sok ilyen van! Némi töprengés után azonban rávágta: macedóniai Nagy Sándor, Attila és Vajk-Szent István király!
    Találkozásunkkor dalokat is énekelt nekem. Volt köztük szerelmes, hazafias, sőt a Bogár Imre balladatöredék is. De a legkülönlegesebb teljesítménye mégis az, hogy fejből, magyarul elénekelte a japán himnuszt, így:

„Napkeleti vizeken hömpölyög az ár,
Nézd a hajnalt, az égen mennyi napsugár!
Víztarajon fut a hab, rá ragyog az ég,
Nyolc szigeten süt a nap, táncol a remény.
Ó, hogyha vígadásom szép ködje száll,
Égbe röpül az ima, feltöri magát.
Tűzhegyünk a Fudzsima, zengi a szavát,
Ég a tűz, száll a láng,
Ne félj, szent hazám!”

Király János