FIATALOK ÍRJÁK
MLADI PIŠU
Један јесењи излет
Један октобарски дан ми је почео лоше, иако је време било лепо. У ваздуху се осећао мирис сувог лишћа које је шушкало под ногама. Тога дана се одржавао крос за који сам мислио да ће бити јако напоран.
Стигли смо на фудбалски терен и наставник је почео да даје упутства. За то време сам размишљао о томе како ћу сигурно бити задњи.
Трка је почела. Журио сам као никада пре. Нисам веровао својим очима! Био сам пети! Врло добар успех! Био сам задовољан. Након тога смо отишли на Тису да погледамо војску, која је тога дана држала смотру.
Било је ту свега да се види што је нас, посебно дечаке, интересовало: војнички камиони и џипови, разно оружје и два тенка. Просто нисмо знали које пре да погледамо. Војници су нам показивали и објашњавали све што нас је занимало. Добио сам разне проспекте о војсци. Наравно, ја сам још превише мали да бих ишао у војску. Тада су приказали и неке борилачке вештине. Било је интересантно, а највише то што смо могли, један по један, да уђемо у тенк и видимо као изгледа изнутра.
Када смо кренули кући, био сам још дуго под утиском свега што сам видео. Тако је дан који ми је кренуо лоше, до краја био веома интересантан и свима сам причао о томе.
Давид Чекрџин IV а
ОШ „Чех Карољ“ Ада
Ősz-szonett
Lassan lopakodó koraősz-napok
Sárguló pázsitot taposnak éppen
Hársfalevelek, mint halovány lapok
Utolsó táncuk lejtik kéz a kézben
Hűs szellő játszik Tisza fodros vizén
Pajkosan kergetve egy kis hullámot
Kecses szitakötő-násznak kezdetén
Fakó nádas szolgál piciny virágot
Csupasz nyárfák siratják a tegnapot
Tavaszi éjek langyos csillogását
Igézik két fáradt reccsenés között
Hold kergeti hidegen a fáradt napot
Felhő rejti el fényes ragyogását
Lehull csendben, s a nyárba ősz költözött
Kelemen Zoltán
Simon Petra 7.c rajza
HELYREIGAZÍTÁS
Előző számunkban A gyermekhéten történt c. dolgozatban Kaszás Írisz helyett Kovács Írisz a helyes név. Az érintettek elnézését kérjük!
A szerkesztőség |
Önéletrajz
Én, Nagy Zoltán 1994. február 24-én születtem, éjfél előtt öt perccel láttam meg a napvilágot az újvidéki kórházban. Három és fél kilóval és ötvenöt centiméterrel születtem. Mivel egészséges voltam, és minden a rend szerint zajlott, pár napon belül hazamehettünk édesanyámmal.
Születésemtől számítva még egy évig Péterrévén éltünk egy bérházban, amire természetesen én már nem emlékszem. Ez elég rövid idő volt ahhoz, hogy bármihez is hozzászokjak, máris új otthonra tettünk szert. Adára költöztünk saját házunk lett, amit persze időbe telt otthonosság varázsolni. Telt-múlt az idő, és a szüleim rájöttek, hogy egyre csintalanabb fiuk van, aki mindent megcsinált, amit nem volt szabad, és mindenhol ott volt, ahol nem kellett volna. Sajnos a sors úgy hozta, hogy a szüleim munkahelye miatt be kellett iratkoznom a bölcsödébe, és ez avval járt, hogy minden hétköznap reggel öt órakor keltünk, és hatkor én már álmosan álltam a bölcsőde ajtaja előtt.
Pár év múlva óvodás lettem, amit nagyon élveztem, hiszen szerettem a többi gyerek társaságát. Jól éreztem magam. De ez is gyorsan véget ért. Mint minden hétéves én is elindultam a „bűvös” első osztályba. Kezdetben nagyon szokatlan volt számomra a délutáni asztalhoz ülés, leckét írni, hiszen hozzá voltunk szokva a mindennapos játékhoz. A suli kezdéssel egyidőben néptánccal kezdtem foglalkozni, ami pár évig jól ment, de négy év után elkezdtem érdeklődni a sport iránt. Ezekután gyorsan egyértelművé vált, hogy nekem nem a tánc lesz a jövőm, hanem a kézilabda. Az idő repült a fejem felett, mire észbe kaptam, az ötödik osztályban találtam magam. Innentől kezdve már nem volt gyerekjáték a tanulás. Minden órára rendszeresen készülni kellett, több tantárgyunk lett, mint az alsó osztályban. Ettől nem sok szabadidő jutott magamra. Rendszeresen jártam kézilabdaedzésre, és persze a tanulást sem hanyagoltam el. Ennek meg is lett az eredménye. A kézilabda csapatban a kapus szerepét töltöm be, és meg is teszek annak érdekében mindent, hogy ne hozzak szégyent senkire. Ötödik osztály végén nagy boldogság töltött el, amikor december negyedikén megszületett a kisöcsém. Mivel otthon elég jól felborult a házirend, igyekeztem kivenni a részem, és sokat segítettem édesanyámnak a házimunkában. Ez a mai napig is így megy.
Elérkeztem az általános iskola utolsó évéhez, lassan gondolkodom azon, hogy hol és mit fogok tovább tanulni.
Nagy Zoltán 8.b.
HARAGBAN A VILÁGGAL
A szüleimmel száz és száz dologban nem értünk egyet. Ez néha az agyamra megy…
Például kezdjük a tévé műsorokkal. Mikor a testvéremmel a kedvenc sorozatunkat akarjuk nézni, rögtön ez a válasz:
– Csapjátok el innen! Mi a híradót nézzük!
Azután… Már nagyon rég akartunk venni ülőgarnitúrát. Elmegyünk egy bútorüzletbe, ahol szebbnél szebb ágyak és fotelok vannak.
– Nézzétek, gyerekek! Ez nem is drága, és még szép is! – mondják szüleim, mutatva az ülőgarnitúrára.
– Akkor megvesszük? – kíváncsiskodunk testvéremmel, és várjuk a boldogító választ…
– Nem… csak megnéztük! – közlik.
Szabival ilyenkor nagyon dühösek leszünk, mert egyszerűen nem tudjuk megérteni őket. Ha már szeretnének valamit, ne csak nézzék, vegyék is meg!
Ugyanígy az autóval! Legalább négy éve szeretnének venni, de nem… Ők várják az akciókat! Mire már nagyszülők lesznek, mi?
Azután… Nem tetszik nekik, hogy bemegyek a városba, esetleg veszek egy szendvicset. Ez nekik nem jó, mert:
– Már megint ezt vetted? – kérdezik.
– Igen, miért? – ez nagyon finom! – mondom.
– De nem egészséges folyton azt enni! – folytatja unalmas mondókáját.
Hogyha éhes vagyok, muszáj enni valami ennivalót. Ha veszek, az a baj. Ha nem veszek, az a baj. Nekik semmi sem jó.
A ruhaválasztásról még nem is beszéltem. Nyáron, amikor nagyon meleg van, és veszek magamnak egy rövidujjú blúzt, anyu rögtön ezzel jön:
– Jaj, Réka! Miért vettél magadnak ilyen passzent blúzt?
– Netán lógjon rajtam? – kérdezem.
Nem tudja megérteni, hogy manapság ez a divat.
Sokszor mondom nekik, hogy más világban élünk, és próbálják megszokni. Hiába! A gyerekek a szüleiktől nagyon különböznek. Más vélemények, más stílus, más gondolatok. És szerintem ez nem is fog megváltozni. Ha a szülők úgy gondolják, hogy a gyerekük esetleg okoskodik, abban nagyon tévednek, mert a gyereknek i nagyon sűrűn van igaza, még ha ezt nem is veszik észre.
Tóth Kalocsay Réka, 7.d.
Cseh Károly Általános Iskola, Ada
