Nyár és hajnal.
Sarlósboldogasszony.
Most indul az aratók eleven koszorúja a táblán.
Arany húrját a domb mögött hangolja már
a nyárnagyasszony napja:
már benne párállik a pirkadati szélben
a csurranó nyárdéli tűz,
de az orgonalombon még reszket a harmat,
s acél-ifjan csillannak a kaszák.
Már bontja barna falanxát*
az aratók komoly karéja.
Hajlongnak utánuk a marokszedő lányok,
kendők vadvirág-bokrétája táncol.
Csend.
Egy fenőkő csisszen a pengén.
Messziről egy kiscsikó csengője csilingel.
Egy riadt pacsirta fúrja fölöttem
(daloló nyílvessző) az égbe magát.
És testem-lelkem minden pórusán át
érzem, hogy árad bennem ég felé
a föld felomló, mély dala.
