EGY RÉGI ÉLETFORMA EMLÉKEI

• Moholon, a Branko Radičević utcában, sokféle házban, sokfajta ember lakik. Az egyik újszerű csillagászati teóriákról ír könyveket, a másik tömérdek különleges és ritka dísznövényt nevel, a harmadik országos hírű, régi politikus, a negyedik párját ritkító mesterember, és itt van az ismert Aranytálca vendéglő is. De van itt két másik ember, a Lakatos-házaspár, László és Irén, akik talán mindenkinél nagyobb házban laknak, és mostanában azt latolgatják, hogy egy régi élet, régi emléktárgyaiból magánmúzeumot nyitnak.

A Lakatos házaspár a muzeális értékű bútorral, képekkel és tárgyakkal

    Az évek során számtalan olyan régi bútor, használati tárgy, kézimunka vagy családi okmány került a kezünkbe, amit megőriztünk, sőt hasonlókat gyűjtöttünk és a házunkban helyeztünk el. Mondani sem kell, a régiséggyűjtés passziónkká vált, a gyűjtemény meg bővült, egyre bővült és ma már nem fér a házba, de még a padlásra is jut belőle.
    A végső megoldás az lesz, hogy néhány mellékhelyiséget teljesen kiürítünk, és emlékszobának rendezzük be. Az lesz csak az izgalmas munka! Képzelje csak el, a sok-sok tárgynak helyet találni, és úgy helyezni el őket, hogy természetes egységben álljanak, mindegyik a maga helyén, ahogy ez valamikor is volt – mondja lelkesen, de magabiztosan Irénke, mintha valamiféle muzeológus lenne.

Lakatos László a banyakemence padkáján

    • Aztán, honnan jött az a gondolat, hogy magánmúzeumot nyissanak?
    – Én mindig szerettem és őriztem a régi tárgyakat – mondja Irénke –, de vagy húsz éve történt, hogy meglátogattuk Leányfaluban egy innen elszármazott rokonunkat, aki ott gyermekorvos, de ha leteszi a fehér köpenyt, akkor azonnal siet a birtokára, ahol juhászkodik és úgyszólván a természet ölén él. Nos, ő vezetett el bennünket a szentendrei skanzenba (szabadtéri néprajzi múzeum, Skanzen svéd helynévből), ahol volt mit látnunk! Csupa, csupa régiség, pont olyan mintha a mi szüleink, nagyszüleink házatája elevenedett volna meg! Azóta nem hagy bennünket a gondolat, hogy csak gyűjteni, gyűjteni mindent, ami régi és értékes! De nem is tudhatjuk, mi az értékes, mert néha értéktelennek tűnő dolgokról bizonyosodik be, hogy mennyire értékes, a gyűrött, megsárgult, egérrágott dokumentumokról meg, hogy valódi kincs!

A birkacsengetyűk között nincs két egyforma hangzású

    – Beutaztuk szinte egész Magyarországot, meg Erdélyt – kapcsolódik be a beszélgetésbe László, a férj, aki, akárcsak a felesége, lelkesedik a régiségekért. – Erdély egy olyan csodaszép világ, akár a mesék birodalma. Annyi szép hegy, erdő, patak, fa és minden van, hogy nem tudtunk betelni vele. Csodálatosan szép használati tárgyaik vannak a pásztoroknak, a földműveseknek, nem is lehet mellettük elmenni megrendülés nélkül. Egyszer egy patak partján láttam egy kidöntött fát és a tövétől hatvan nagy lépést léptem, de még akkor sem értem a hegyéig, hanem ott is olyan vastag volt a törzse, hogy tán nem is lehetett volna nyalábbal átérni.

Az egyik legrégibb moholi bélyegző a címerrel 1828-ból
ezen az okmányon látható

    Nézze csak, mennyi birka- meg báránycsengőnk van, és mindegyiknek más a hangja. Én is régóta foglalkozok birkákkal, így nagyon nagyra értékelem a juhászok használati tárgyait – mondja barátságosan László és megkérdezi: – Ugyan tudja-e, mit jelent az a szó, hogy isztrongál?
    Nem sokat gondolkodtam rajta, mert tudom, hogy nem komputer a fejem, mire ő szépen mosolyogva elmondta, hogy az a személy isztrongál, aki egy szűk folyosón fejésre tereli, engedi egyenként a birkákat. Nahát, Moholon is tanul a magyartanár a juhásztól magyarul!

Egy hivatalos családi végrendelet 1802-ből. Ez ma 205 éves!

    Tudtam azonban azt is, hogy gyorsvonat módjára szalad az idő, és még alig kérdeztem valamit, például azt se, hogy:
    • Honnan származnak, hol telt a gyermekkoruk?
    – Mindketten a moholi kisúton, a Vének keresztje után pár dűlővel állt tanyáinkon születtünk, szomszédok voltunk – mondja Irénke. – A tagosítás után ezeket a tanyákat felszámolták, ezért jöttünk be Moholra. Perszehogy sok szép emléket, és a régi élet leheletét hoztuk magunkkal, és azt nem felejtjük el soha. Az én öreganyám, Raffai Franciska, olyan asszony volt, aki 9 gyermeket nevelt és a tanyán egymaga végzett minden házimunkát. A 9 gyermekből 8 maradt, mert az egyik, Raffai László, az első világháborúban Piavenál elesett. Mindmáig siratjuk őt, nekem megvannak a levelei, amit a harctérről írt. Utoljára azzal fejezte be, hogy Isten velük és velem!

TANYÁINK BOMBÁZÁSA     A tanyai élet rossz emlékei közé tartozik a „bombázás”, ami úgy 1944-45 tájékán történt. Az angol gépek Budapest bombázására indultak, ám az akkor még sikeresen és hősiesen védekező magyar vadászok megfutamították őket. Az angol repülők eget verő zúgással menekültek és súlyuk könnyítéseként eldobálták bombáikat. Ezek egyike a mi tanyáink közé esett és hatalmas pusztítást végzett. Másnap a tanyák népe azonban menten összefogott, és móvában megjavították a súlyosan megrongált házakat. A hatalmas bombatölcsér azonban mementóként sokáig megmaradt…

    Nos, ez a nagymama olyan volt, hogy reggel megfogott egy malacforma disznót, maga leszúrta, megpörkölte, feldarabolta és ebédet főzött belőle a nyolc gyermeknek. Ezen kívül mosott, takarított, végezte a mindennapi dolgát. Neki volt egy fa-mosógépe, nagy fa-tartállyal, fából készült lapátkerekekkel, amik forgatták, csapkodták a mosás alatt lévő szennyest. A gépet leginkább egy személy hajtotta, kézzel.

Latin nyelvű járlatlevél Raffai Sándor nevére 1828-ból

    Később ezt a gépet nem használták, mi is a padláson tartottuk. Ott megszujosodott, aztán összedaraboltuk és betüzeltük. Tudja, hogy ez most mennyire bánt engemet?
    • A régi okmányokról még nem is szóltunk.
    – Valóban, pedig sok van belőlük. A legrégibb, íme, ez a végrendelet, amit az egyik ősünk, Raffai László készíttetett 1802-ben. Jegyző által készült, viaszpecsétje van, több tanú és érintett sajátkezű aláírása helyett az általuk rajzolt keresztek állnak, ami azt jelentette, hogy még a nevüket se tudták leírni. Érdekessége az is, hogy a szerbek nevét eredetiben cirill-betűkkel, Mohol nevét pedig akkor még elipszilonnal írták, így: Moholy

Végrendelet aláírásokkal, köztük három X jel,
amik a betűvetést nem ismerő személyek nevét helyettesítik

    De nemcsak ez az érdekes, hanem az 1826-ból származó, latin nyelvű járlatlevél is, amin világosan látható Mohol akkori címere. Ez annyira eredeti, hogy még senkinek se mutattuk meg, a Körkép olvasói lesznek az elsők, akik láthatják – ha sikerül a felvétel, – mondja kacagva Irénke.
    Az olvasók nevében is köszönettel váltam el a moholi Lakatos-házaspártól, akiknek bizony sok közük van Adához is, hisz Irénke több tárgyat hozott az adai Tájházba, és a gatyaszár utcában Adán él családjával a lányuk.

A mama és a tata ezúton is köszönti őket és a három szeretett unokát!

Írta és fényképezte:
Király János