Csomagok adományból
Október utolsó hetében osztotta ki a Szociális Központ azt a tisztálkodási szereket tartalmazó csomagokat, melyeket 10.000 euró értékû adományból vásárolhatott meg.
Nagy Torma Leona
Nagy Torma Leona, a Szociális Központ igazgató helyettese elmondta, hogy a csomagosztási akció még szeptemberben indult el, amikor az önkormányzat 20.000 eurós donációt kapott a Valdi kereskedelmi lánctól, amit a szerzõdésben meghatározott célokra használhattak fel. Ebbõl az összegbõl 10.000 eurót a Központ folyószámlájára utaltak át, amibõl kizárólag tisztálkodási és más higiéniai szereket vásároltak. Több mint ötszáz csomagot állítottak így össze, melyeket a szociális segélyben részesülõk, családi elhelyezettek valamint a község kisnyugdíjasai között osztottak ki.
Aláírással igazolják a csomag átvételét
Kioszásra kerülõ csomagok
A másik 10.000 eurót az adai Egészségháznak utalták át céleszközként, amit a laboratórium felszerelésének bõvítésére fordítottak.
-nos