ÖSSZETARTOZÁS, KÖZÖSSÉG…
A Kékkereszt megerősítő rendezvénye
Az adai KÉKERESZT szervezete október 6-án (szombaton) tartotta megerősitő hétvégéjét, az I. Helyi Közösség nagytermében. A helybeli és moholi tagokon kívül megjelentek a horgosi, a becsei, a péterrévei csoportok képviselői. Szigetszentmiklósról (Magyarország) Széles István, az ottani Kékkereszt vezetője és felesége, Gecse István, az I. Helyi Közösség titkára, a moholi idősek otthonának küldöttsége, Pósa László óbecsei plébános, Vreckó Ferenc gunarasi plébános, dr. Ritz György péterrévei orvos, dr. Tóth Barna Elvira, az adai Egészségház igazgatónője. Krizsán Vilmos, a Vöröskereszt községi szervezetének titkára. Lakatos Zoltán, a Kékkereszt elnöke üdvözölte a vendégeket és rövid bevezető után Pósa László atyának adta át a szót, aki „Az összetartozás fontossága” címmel tartott egy rövid előadást.
Az első éneket közösen énekelték el a jelenlevők, azután a csoportok és egyének rövid bemutatkozása, majd az igefelolvasás következett. Dr. Tóth Barna Elvira beszédében a kábítószerekről, a megelőző intézkedésekről és ezek elleni küzdelemről szólt. Koszorús Melitta tanúságtétele után Krizsán Vilmos a közös programokról beszélt, amelyeket az iskolákban tartottak a drog és az alkoholfüggőség témaköréből „játékos” beszélgetés formájában. Vreckó Ferenc atya „Közösséghez való tartozás” című előadása az ember teremtésének részletét idézte a Bibliából. Zolcer István tanúságtétele megható és megrázó életkép volt. Dr. Ritz György a függőségekkel járó szociális problémákról beszélt. Idézte egy tanulmányának részletét ezzel a témakörrel kapcsolatban, melyben a szenvedélybetegségek ellen küzdelmet és megelőzésének fontosságát emelte ki.
Végül a vendég-csoportok képviselői beszámoltak tevékenységeikről, majd néhány szóval értékelték e megerősítő hétvégéről.
Lakatos Zoltán zárószavaiban megköszönte a vendégek részvételét a rendezvényen.
Bálizs Géza