Ismét az adaiak vitték el a pálmát és a számítógépet
A Jó Pajtás első számában olvastam a hírt, hogy az elmúlt tanévben 44 iskolából összesen 1128 vers, fogalmazás érkezett a Jó pajtás Rügyfakadás rovatába. A legtöbbet Adáról küldtek, mégpedig 184-et.
Itt vagyunk a Cseh Károly iskola dísztermében, és a magyartanárnőn, Máriás Valérián kívül a legszorgalmasabb diákok is eljöttek: a hetedikes Tóth Kata, Dragin Dijana, Bakos Bettina, Gajdos Dóra, Bogáromi Erik, Prokop Adrien és a hatodikos Sziráki Réka.
No, nehogy azt higgyétek, hogy csak ők a legszorgalmasabbak! A tanárnő elmondása szerint osztályában a 24 tanuló közül 18 kistudósító, s ők nemcsak tudósítják a Jó Pajtást, hanem a legjobb fogalmazásaikat is elküldik. Meg 15-en veszik is a kedvenc lapunkat! Hogyan sikerült a tanárnőnek megszervezni, hogy ilyen sokan küldjék az írásokat, most elmondja:
- Már ötödikben, az első órán fölhívom a diákjaim figyelmét a Jó Pajtásra. Kiemelem a Rügyfakadás és a tudósító rovatot. Bemutatom a szaktanterem falán díszelgő rengeteg faliújságot, melyekre évek óta kitűzzük a megjelent fogalmazásokat, tudósításokat. Nálunk nagyon nagydolog kistudósítói igazolványt kapni! Ezeket is kinagyítjuk, és kitűzzük, hadd lássa mindenki! Ez ösztönzőleg hat. A fogalmazásokat én továbbítom. Nemcsak az én diákjaim írnak, hanem a kolleganők, Dobrotka Mária és Bíró Erzsébet tanulóinak a fogalmazásai is eljutnak a Jó Pajtás szerkesztőségébe. A jól sikerült írásokat, verseket mind elküldöm. Ajánlom, hogy más iskolákban is szervezzék meg a fogalmazások elküldését, mert nemcsak most örülnek a megjelent írásnak, hanem majd később, mikor már idősebbek lesznek, és előveszik a szekrény mélyéből, milyen nagy öröm, emlék lesz! Örülhetünk, hogy ápolhatjuk anyanyelvünket!
S örülnek is! Tóth Kata is örülhet, ugyanis a Jó Patás tavaly neki ajándékozta a számítógépet. Hogy mi mindenre használja? Most erről mesél:
- Igen, kisorsolták a legtöbb fogalmazást beküldő tanulónak. Nekem kedvezett a szerencse! Fogalmazásokat szoktam rajta írni, meg egyszer a kisöcsém játéka nem akart beindulni apa számítógépén, az enyémen sikerült.
Különben az oszi, a magyartanárnő ösztökél bennünket, hogy minél többet írjunk. Nagyon elfoglalt vagyok, zeneiskolába járok, év közben a házi olvasmányokat elolvasom, de másra nemigen jut időm. A nyáron szoktam olvasni, és olvasónaplót is vezetek. Szeretem az elképzelt fogalmazásokat, amikor egyű-egy házi olvasmány elolvasása után kapunk házi feladatul. Például a Nemo kapitány elolvasása után arról kellett írni, hogyan találjuk föl magunkat egy lakatlan szigeten. Pályázatokon is veszek részt. Legutóbb a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napokra Segítőtársam az internet címmel írtam, és a hittanon is vannak jó témák: Szent Erzsébet lelkülete a mindennapjainkban. Sok fogalmazásomat az adai rádióban olvasom föl.
- Igen, a tanárnőnk sok fogalmazást írat velünk - veszi át a szót Dijana -, hogy fejlődjön az íráskészségünk. Évente nyolc fogalmazást írunk a házi füzetbe, meg négy dolgozatot. A legsikeresebbeket mind átírjuk, és a tanárnő küldi. Én is szeretek a számítógépen írni. Nekem is jól sikerülnek a házi olvasmánnyal kapcsolatos elképzelt fogalmazásaim, meg a kirándulás alkalmával átélt élményeimet is szeretem papírra vetni.
- A valóban igaz, hogy aki sokat olvas, gyarapodik a szókincse - teszi hozzá Bettina -, A fiúk kizárva sorozat tetszik, már a 10. részét olvasom. Mivel mi mind osztálytársak vagyunk, én is a hasonló fogalmazásokat írom. És ki ne örülne, ha megjelenik egy-egy fogalmazás.
- Én is átolvasom a Jó Pajtást - kapcsolódik a beszélgetésbe Dóra -, s ha megjelenik az írásom, kimásoljuk, kitűzzük a faliújságra. Nekem is a házi olvasmányokkal kapcsolatos elképzelt fogalmazások tetszenek.
- Mikor megkapjuk a Jó Pajtást - magyarázza Erik -, az az első, hogy átnézzem, adai írás van- e benne. Nagy az öröm, ha megjelenik, otthon anyu is elolvassa. Tetszik a Pál utcai fiúk házi olvasmány, és a legutóbb Boka és Áts Feri beszélgetését írtam le. Nekem is tetszenek az elképzelt fogalmazások. A Tanyaszínház előadását is megnéztem a nyáron.
- Tetszett nagyon a Pál utcai fiúk - dicsekszi Adrien -, meg a fogalmazásomra is ötöst kaptam. A tanárnő elmagyarázza, hogyan kell megírni, s nekem nem kell azon gondolkoznom, mit is írjak.
Réka, a kis költő! Most is jelent meg egy verse, a Tarka macska.
- Igen, szeretek verseket írni - mondja Réka -, olyan is van, melyet még nem küldtem el. A nyáron Soltvadkerten voltam, ott is írtam néhányat, majd elküldöm.
Koncz (Pósa) Erzsébet