IDEJÉBEN FELFEDEZVE GYÓGYÍTHATÓ
Március a rák elleni küzdelem hónapja, ebből az alkalomból Ada Község Rákellenes Egyesülete március 27-én jótékonysági estet szervezett, amelynek meghívott vendége az adai Musica Humana kamarakórus volt. A koncert után Dr. Balog András, az adai Egészségház nőgyógyász-szülész szakorvosa tartott előadást, amelyben a mellrák után a legelterjedtebb nőgyógyászati rákbetegségre, a méhnyak-rákra hívta fel a figyelmet.
Dr. Balog András elmondta, hogy a világon évente 100000 nő közül 15-nél, míg az Európai Unióban 8-nál állapítanak meg a méhnyak-rákot. Szerbiában évente 1400-an betegszenek meg, és közülük, sajnos, 450-en bele is halnak.
A méhnyak-rák gyógyítható betegség abban az esetben, ha idejében felfedezik. Kialakulásáért a Human Papilona vírus (HPV) felelős, amely hosszú, mintegy 10-12 évig tartó folyamat során hozza létre a rákos elváltozást. A méhnyak-rák kialakulásának esélyét növelheti a dohányzás és az egészségtelen életmód, de a legnagyobb kockázati tényező mégis a promiszkuitás, azaz a szexuális partnerek gyakori váltogatása, a vírust ugyanis a férfiak is átvihetik egyik partnerről a másikra. Dr. Balog hangsúlyozta, hogy a HPV vírusnak mintegy 100 altípusa van, és ezeknek csak töredéke okoz rákot, ráadásul a vírus maga nem elegendő a betegség kialakulásához, a körülmények és a kockázati tényezők találkozásával azonban létrejöhet a betegség. A felmérések azt mutatják, hogy a 20-25 év közötti nők 30%-nál jelen van a vírus, az emberek 70%-a is élete során találkozik vele, 92%-uknál öt év alatt magától eltűnik, de a maradék 8%-nál kialakul a rák, amely hosszú, drága, óriási fájdalmakkal járó kezelések ellenére is, ha későn veszik észre, halállal végződik. Nemrégiben a HPV néhány típusa ellen ugyan kifejlesztettek védőoltást, amelyet az első, még a megfertőződés előtti alakalom után ötévente ismételni kell. A teljes védettség azonban nem szavatolható. A betegség kialakulása lassú folyamat, nincsenek érezhető tünetei, de rendszeres szűrővizsgálatokkal már kezdeti fázisban felismerhető és gyógyítható, olyannyira, hogy a beteg később még gyermeket is vállalhat. Az évenkénti szűrővizsgálat (scrining) minden 20 és 65 év közötti nemi életet élő nő számára ajánlott. Dr. Balog elmondta azt is, hogy az előző évtizedek szűrővizsgálatainak köszönhetően Adán ötévente egy méhnyak-rákos esettel találkoznak. Az adai Egészségházban egy-egy alkalommal teljes nőgyógyászati szűrést végeznek, amely 5-6 komoly betegség korai felismerését teszi lehetővé. Tavaly 1000 vizsgálatot végeztek, ezek közül 16 esetben szövettani ellenőrzésre volt szükség, és három esetben rákot megelőző állapotot fedeztek fel. Dr. Balog hangsúlyozta, hogy a szűrővizsgálat teljesen ingyenes, ezért mindenki évente egyszer szakítson időt arra, hogy elmenjen, hiszen ez a legkevesebb, amit az egészségért tehetünk.
Az előadás végén Dr. Horváth Edit, az adai Egészségház nőgyógyász-szülész szakorvosa a korán, 11-12 éves korban kezdett nemi élet, valamint a promiszkuitás veszélyeire hívta fel a figyelmet, kiemelte a szülők és a tanárok felelősségét is, hiszen az ő feladatuk lenne a fiatalokban tudatosítani az esetleges veszélyeket, és a helyes útra terelni őket
Dr. Balog András azt is hozzátette, hogy a három éve alakult Rákellenes Egyesület fontosnak tartja tájékoztatni a lakosságot a leggyakoribb rákbetegségekről, így is ösztönözve őket az életformaváltásra, a tudatos élet- és viselkedésmódra, mert ez a leghatékonyabb védekezés a betegség ellen. A tapasztalat azonban évről évre az, hogy az emberek érdektelenek, és a segíteni akarók igyekezete ellenére éppen azokhoz nem ér el az információ, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá.
Józó Mónika