FÁBA VÉSETT LÁTOMÁSOK

• Ha azt mondom, Budai Károly, Precíziós Öntöde, Ada, raktáros, vagy Budai Károly, Ada, November 29. utca x. szám – még nem sokat mond, de ha meglátjuk az embert és a fába vésett képeit, akkor már egy külön világ tárulkozik ki előttünk. Ezt a világot már jobban lehet szeretni, mert az maga a szépség, az maga a művészet.

    Valóban, úgy jutottam el Budai Karcsihoz, hogy a művészet után kutattam, és – szerencsémre – nála rá is leltem egy darabkájára. Úgy kezdődött, hogy a híres-nevezetes adai citromfa tulajdonosa, Bárány Sándor mutatott egy ízléses, gazdagon faragott kanapét, mondván, hogy azt az ő szomszédja készítette. „Nagyszerű!” – kaptam az alkalmon, hisz már korábban is hallottam valamit erről a fafaragóról, mire Sándor már ugrott is, és átvezetett a szomszédjához. Attól kezdve pedig egészen simán folyt a történet. Előkerültek a szebbnél szebb, fából faragott faliképek és „meg lettek mutatva” a faragott motívumokkal díszített használati tárgyak, kanapék, székek…

    - Tisztes foglalkozásom, hogy raktáros vagyok az adai Precíziós Öntvény-gyárban, vagy másképpen a régi Iszkra helyén lévő mikroöntödében – kezdi a műkedvelő művész, Budai Károly, aki betoppanásomra egy kicsit meg is illetődött, de látva, hogy egy húron pendülünk (ami a szépérzéket illeti) elmesélte foglalatosságát.
    - Gyermekkoromban bicskával kezdtem a farigcsálást. Moholon laktunk az Oncsa-telepen, a falu szélén, a természet ölén. Mindig ezt láttam körülöttem, így ez is lett minden munkám témája. Portrét kevesebbet is faragok, a témáim zömét az állatok és a növények teszik ki.
    Károly elmondja, hogy jelenleg nem farag. Most egy átmeneti időszakban van, mondhatnánk pihenőállásban, várja az alkalmat. Ő maga tele van ötletekkel, tervekkel, a nyersanyaga – a fa – pedig a padláson szárad! Milyen szép kifejezés!, micsoda ígéretet sugalló gondolat! „Ha lesz időm, majd faragok!”
    - Nálam ősztől kora tavaszig megy a faragás – folytatja Károly. – Egy-egy tárgy, vagy falikép kifaragása iszonyatosan hosszú ideig tart, de a munkát nem lehet siettetni. A fát sem lehet siettetni. Jól ki kell szárítani, mert ha nem várunk vele eleget, akkor deformálódik, repedezik, kimegy a formájából.

    Milyen fát használ a faragáshoz?
    - Hársfát, körtefát, bükkfát – feleli. – A legnehezebb a diófába való faragás, de nagyon szép is. Jómagam a bükkfát szeretem a legjobban, abból mindent ki lehet faragni! De nem mindegy, hogy hogyan! Van olyan munka is, aminek a részei más-más fából készülnek. A szerszámokat viszont a munka természetétől függően kell kiválogatni.
    Legjobb vésőim azok, amiket magam készítettem. Ha venni kellene, akkor nem nagyon boldogulnék velük.
    Mikor elkészül a műve, érez valamilyen sikerélményt?
    - Sikerélmény? Nincsen sikerélmény. Az a fontos, hogy amikor faragni kezdek, tehát munka közben elfog a révület, eltűnik körülem minden, nincs többé külvilág. A rózsa a kedvenc virágom, ha kifaragom, kellemes érzést ad. Kedvenc rózsafajtám a monokai hercegnő, rózsaszín-lila árnyalatokkal. Egy rózsát azonban nagyon nehéz kifaragni.
    Előttünk van egy faragott kanapé…
    - Igen. Ez egy ősrégi magyar bútordarab mintájára készült, faragott támlával és faragott karfával, lábakkal. Némileg az asszony adta az ötletet, tanácsaival, észrevételeivel ő is kísérte végig a munkát. Észrevettem, hogy ő a legjobb tanácsadóm, hisz nem restell beleszólni a munkába, mondván, hogy innen is, onnan is hiányzik még valami. Vagy éppen azt mondja, hogy ez, meg az fölösleges. De legtöbbször mégis a saját fejem után megyek.

    Ezen a kanapén – tölgyfába vésve – látható a borostyán (leveles) motívum, aztán a karfán a kiscserepes háztetőkre emlékeztető cserép-motívum és egyebek. Tetszetős bútordarab lett belőle. Azóta már másoknak is készítettem valami hasonlót. Lehet, hogy egyik szebb lett, mint a másik.
    Megmutatná a kedvenc munkáját…?
    - Ez a falikép lenne az – szól, miután az előszobában leakaszt a falról egy fa-képet. – Lovat, fákat ábrázol. Egy olyan lovat, amelyiken átvetve ott látható egy takaró is, de nem ül rajta senki.
    Eredetileg úgy gondoltam, hogy cigánylányt faragok a lóra, de munka közben rájöttem, hogy az akkor egy szokványos fafaragássá válna! Érdekesebb lesz, ha a lányt lehagyom róla, mert akkor mindenki azt kérdezi magában, hogy hova lett a ló lovasa? Még a ló is csodálkozik, íme, látni lehet az „arcán”, a szemén, hogy hátrafelé tekintve keresi a lovasát! Szinte érződik a cigánylány hiánya.
    A munkáimra az is jellemző, hogy mindegyik képen rajta van egy, vagy több növénymotívum is. Ez tükrözi, vagy jelképezi a természetszeretetemet, a növények iránti hódolatot. Ez nem is csoda, hisz az ősi magyar motívumvilágban is már ott van a borostyánlevél, mint a folytonosság, a halhatatlanság jelképe!

    Hallgatva Károly vallomását a képeiről, a cigánylány – ló történetről, illetve a lány gondolatban való meglétéről, a valóságból való hiányáról, az a gondolatom támadt, hogy erről még egy jó novellát is lehetne írni! Nem csoda, hogy művésznek neveztem Károly barátunkat, hisz az ő fejéből pattant ki mindkét mű, a kép és novella alaptörténete is!
    Hova jutottak el a munkái?
    - Sokfelé. Itthon azért van ily kevés, mert legalább húsz helyre elvitték a többit. Van belőlük Magyarországtól Németországon át egészen Ausztráliáig!
Amit eddig csináltam, még csak a kezdet. Az igazi ötletek, a tervek még a fejemben vannak – mondja Károly. – Amint mondtam, a fa a padláson szárad és pedig már megálmodtam, hogy mit kell lehántani róla, hogy előjöjjenek a művek: vadmacskát, szárnyas lovakat – a pegazust – akarom kifaragni többféle változatban, és legalább 30x50 cm-es méretben.
    Azokat is majd megnézzük! – gondoltam magamban és megemlítettem a mesternek, hogy kiállításon is jó lenne bemutatni a munkákat.
    Ő azonban addig még nem jutott el, de szívesen veszi az ötletet. A legközelebbi alkalom az idei MIRK, a Gyűjtők és Alkotók Nemzetközi Kiállítása lesz, amit július táján Zentán rendeznek meg. Aki akarja, - reményeink szerint – ott élőben találkozhat Budai Károllyal és munkáival is!

Írta és fényképezte: Király János