SZERVEZETTEN A FOGLALKOZTATÁS ÉRDEKÉBEN
Széleskörű és tartalmas megbeszélésre került sor március 16-án Adán a városháza nagytermében a község illetékesei és a magánvállalkozók között. A megbeszélés témája a mind égetőbb munkanélküliség, az átképzés lehetőségei és formái, a nemzeti foglalkoztatási hivatal szerepe a munkaerőpiacon és nem utolsósorban a munkaadók szükségletei és elvárásai.
A község részéről a megbeszélésen részt vett Miklós Nándor, a Műszaki Iskola igazgatója, Koós Sándor községi menedzseer, Micsíz József vállalkozó, községi és tartományi képviselő, Šemović Sofija a Nemzeti Foglalkoztatási Hivatal adai kirendeltségének vezetője, valamint a meghívott magánvállalkozók minden ágazatból, legfőképp a fémesek és a textilesek.
A tájékoztató során, amelyet a község fent említett illetékesei adtak, elhangzott többek között, hogy az oktatásnak követni kell az ipari fejlődést, szorosabb kapcsolatot kell kialakítani a vállalkozók szükségletei, illetve a képzés, átképzés lehetősége között. Az újonnan kiépülő ipartelep kérdése is szóba került, ahova több mint száz új munkaerő tudnának alkalmazni a jövőben. Ma különben a 73 fémfeldolgozó, 77 textil-, illetve szövőipari és 4 építőipari vállalkozásban 2300 munkás dolgozik az 5300 foglalkoztatott közül. A Nemzeti Foglakoztatási Hivatalon keresztül több olyan kedvezmény is megvalósítható, amelyek a munkaerő alkalmazásával kapcsolatos. A műszaki oktatást össze kell hangolni a gazdaság szerkezetével, ami azt jelenti, hogy olyan szakembereket kell kiképezni, amilyenekre szüksége van az iparnak. Jelenleg négy oktatási területet fed le a Műszaki Iskola: a fémfeldolgozói és gépészeti, az elektrotechnikai, a textilipari és az építészeti szakot, de szakmai átképzéssel bármilyen más profilú szakembereket is kiképeznek.
A továbbiakban a vállalkozók mondták el véleményüket, meglátásaikat és az elhelyezkedés lehetőségeit. Többen is kifogásolták, hogy az iskola nem ad ki komplett szakembert, másrészt hiányolták néhány hagyományos szakma tanítását. Ennek értelmében szó esett még több mint 100 hegesztő elhelyezkedésének lehetőségéről, ha a Potisje új tulajdonosa illetve termelési programja ezt kérni fogja. Hasonló a helyzet az öntőkkel, a klasszikus marósokkal, esztergályosokkal is stb. A textilipari vállalkozók főleg az egyoldalú képzésre tettek megjegyzést, mondván, hogy idővel egy betanított munkás is minőségesen tudja végezni. A munkaerő nagyfokú vándorlásáról is szó esett ebben az ágazatban, de ez inkább a belső szervezési problémák számlájára írható.
A megbeszélés végén arra a megállapításra jutottak, hogy ezúttal valóban megindult egy olyan folyamat, amelynek során a munkanélküliség leküzdése érdekében közösen még hatékonyabban és eredményesebben léphetnek fel, és ezt a jövőben mindenképen folytatni kell. Ehhez pedig a fémesek uniójának, ill. szövetségének megalakítására van szükség, mint amilyent a textilesek (a kötödések) már létrehoztak.
V. J.