TANULÓINK ÍRJÁK - UČENICI PIŠU

A szennyezett Tisza meséje

    Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Tisza nevű folyó. Ez a történet annyira régen volt, hogy magam sem hiszem el, hogy megtörtént.
    Boldog voltam abban az időben, mikor még a halak egymás hegyén-hátán úszkáltak. A hálók sosem maradtak üresen. Az emberek boldogan jártak le kannával, üveggel vizet tölteni. A víz akkoriban kristálytiszta volt. Fürdeni is lejártak gond nélkül. Az emberek szerettek meglátogatni. Most meg! Próbálja valaki inni az év vizem! A fürdés sem olyan, mint régen. Túl veszélyes belemenni. A halak! Alig van már belőlük. A víz tele van méreggel, üveggel. Az emberek nem veszik észre, hogy lassan meghalok. Mit érek én már nekik? Nem segítenek rajtam. Nem gondolnak a régi szép napokra, amikor béke, nyugalom volt. Az emlékeimre gondolok. Csak a halak bíztatnak. Ők tartják bennem az életet. Ha tudnának segíteni az emberek. Tudom, hogy el fogják rontani. Hiába van természetvédés, szabály, amikor én kimaradok. Most már senki sem segíthet rajtam. Mit tennének értem? Szeretném, ha megváltoznának az emberek. Nem hogy segítenének, együtt éreznének velem, rajtam közlekednek. Gondolhatok a régi szép emlékekre, csak ez tart életben. Emberek! Mit tettetek velem? Hol vannak azok az emberek, akik szerettek, tiszteltek és segítettek és megköszönték azok, akiknek megadtam a betevő falatot.
    Emberek, kérlek benneteket, segítsetek! Nem veszik észre, hogy meghalok? Hiába vannak természetvédők, nem ér semmit. Azért segíthetnének. Ne felejtsétek el azt, amit tettetek velem!

Fekete Edina 5. b.
Cseh Károly Általános Iskola, Ada

---

Hogyan győzzük le a rákbetegséget?

    Mostanában sokat lehet hallani a környezetszennyezésről és a rákbetegségről.
    Környezetünket veszélyeztetik a gyárak, mert szennyezik a levegőt és a vizet. Sok ember dohányzik, és evvel mérgezi magát és a környezetét is. A permetezett gyümölcsök és zöldségek is rákkeltő hatásúak. Szüleink sokszor intenek, hogy mossunk kezet evés előtt, és mossuk meg a gyümölcsöket, mielőtt elfogyasztanánk. Sajnos ez mind hiába, mert a piacokon már csak agyonpermetezett élelmiszereket árulnak. Az utcákon az autók kipufogó gázait, a lakásokban pedig a cigarettafüstöt kell elviselnünk. Jó lenne, ha az iskolában is többet beszélnénk erről a témáról, hogy megtanuljuk, hogyan vigyázzunk a környezetünkre, magunkra és egymásra. Nagyon sok ember szenved a rákbetegségben, és mi talán segíthetnénk valahogy.
    Mi gyerekek, akik szeretnénk gondtalanul növekedni és örülni, arra kérjük a felnőtteket, hogy vigyázzanak ránk. Óvjanak meg bennünket a kipufogó gázoktól, a füsttől és a permetektől! Talán egy kis odafigyeléssel megadhatnák nekünk a szebb, tisztább és jobb jövőt.

Szabó Zoltán  5. b.
Cseh Károly Ált. Isk. Ada

---

Anyunak

Korán reggel felébredtem,
hogy csokrot szedjek néked,
rózsát, ibolyát s margarétát, szépet.

Lehullott a harmat,
leesett a dér,
felébredtél álmodból,
elmúlott a tél.

Sokat vártam már e napra,
hogy felébredj álmodból,
s ha kedves leszel énvelem,
kaphatsz ajándékot.

Elmondom a köszöntőt:
- Köszönöm, hogy vagy anyám, hogy élsz,
csokrot adok, virágot,
bármit, amit kérsz.

Virág Éva  3. d.
Novak Radonić Általános Iskola

---

A gyár, amelyik szennyezi a környezetet.
Rajzolta: Tóth Krisztina, VII.
Törökfalu, Cseh Károly Általános Iskola, Ada

---

A lélek impressziója
(lírai novella)

... vajon egyszínű a lélek...? vagy színeket lövel benned szereteszéjjel...?! akár egy fa ősszel, mi sárgán, barnán, bíboran, vörösen tündököl a fényben... milyen színű a lélek, ha szerelmes...? szikrázó pirossal színezi be szíved... milyen a lélek, ha szomorú...? halovány barna, némán lila... vajon milyen a lélek, ha dühös, ha bántotta, megsértette más lélek...? vészjóslóan vörös, erőteljesen bíbor... vajon milyen a lélek, ha bűntudata van...? zöld,  akár a fű reggel tiszta harmat-csepekkel... vajon milyen a lélek, ha gyűlöl... tompabarna, középen gonoszan vörös... vajon milyen a lélek, ha kesereg és sír...? akár a hatalmas kék hullámzó tenger, amely az égnek mesél bánatáról... vajon milyen a lélek, ha magány fogja körbe...? narancssárga, akár az őszi falevél, mit felkap a szél... vajon milyen színű a lélek, ha nevet...? vidám sárga, gondtalan rózsaszín... vajon milyen a lélek, ha csalódik...? szomorú halványlila... milyen a lélek, ha reményvesztett...? lassan sötétedik középen, megsemmisíti a többi benne lévő színeket... elpárolognak a sárga, a vörös, a lila, a kék, a barna, a zöld cseppek... ha megtörténik, legyen erőd és hited...! vedd elő az ecsetet...! színezd ki te lelkedet...! vajon milyen színű most a lélek...? vajon harmóniában vannak a színek...? melyik tükörben láthatod ezt meg...? vajon színvak lenne belső szemed...? látnod kell, nem csak nézned...! így meg tudod mondani milyen színekkel van tele lelked... és talán azt is, hogy... vajon milyen színű most az én lelkem... vajon, aki szeret vagy gyűlöl, tudja milyen...? honnan tudjam milyen színnel kéne festenem...? mi van, ha rossz árnyalatot keverek...? felállok és tovább megyek... de ugye segítesz majd nekem...? ha néha kezem nem éri el az ecsetet... ha lelkemre talál lelked, ugye együtt festik be a szívet...? vajon milyen színe lesz az elkövetkező közös életnek...? ha lelked és lelkem kéz a kézben festenek színeket... vajon nehéz lesz közösen...? Jól van lelkem... tudom túl sok a kérdésem... de már felemeltem ecsetem... van már egy erős, hosszú vonalam... Igen lelkem... már van  utam... szivárványos elképzelésem, hitem,  egy egész életnyi paletta előttem...

---

Ez aztán a nekem való

    Két éve már állandóan felvetődik a kérdés, hogy mi leszek ha nagy leszek. Értetlenül álltam a kérdés előtt. A szüleim próbáltak segíteni, tippeket adtak, de mindig mondták, hogy ezt nekem kell eldöntenem, mert ez fogja meghatározni az életemet. Olyan szakmát kell, hogy válasszak,  amit majd örömmel tudok végezni bármi legyen is az. A családban, a rokonságban többféle foglalkozást is találtam. Figyeltem és hallgattam. Talán ez a legnagyobb és legnehezebb feladat, amiben döntenünk kell. Úgy éreztem, hogy nincs is olyan iskola, ahol én szívesen tanulnék tovább. Belülről egy hang mindig azt súgta, hogy ez nem az igazi. Aztán a tatám megbetegedett. Nagyon sajnáltam és szerettem volna, ha meggyógyul. Már az is érdekelt, ahogy itthon ápolták, ellátták. Ez már nagyon tetszett és érdeklődéssel figyeltem. Aztán korházba került, és amikor láttam, hogy az ott dolgozók miképpen segítenek az embereken, hogy megszabadítsák őket a fájdalomtól, visszaadják nekik az életkedvet, akkor én is úgy éreztem, hogy ez az, ami nekem való. Egészségügyre fogok menni! Szinte pillanatok alatt eldöntöttem. Két nagynéném is ezt a pályát választotta, és nagyon szeretik. Az egyik műtős, a másik általános nővér. Lenyűgöz a hozzáállásuk, és a történeteik amiket mesélnek. Úgy érzem, hogy jó amikor az ember segít a másik embertársán egy nemes cél érdekében. Azóta nagyon szívesen nézem a tévében is az egészséggel kapcsolatos filmeket, tudományos műsorokat. Tudom, hogy amit választottam, nekem való és szeretni fogom. Tisztában vagyok azzal is, hogy minden szakmának megvannak az ártalmai is. Itt vannak kudarcok, ha például nem tudnak segíteni egy betegen. De ennek ellenére én mégis kitartok az elhatározásom mellett.
    Remélem, hogy jól választottam, mert aki helyesen választ pályát, és egész életében szívesen csinálja, az boldog embernek mondhatja magát.

Mikus Zoltán  8.d
NovakRadonić Ált.Isk.

---

Moja škola

    Najbezbrižniji i najlepši deo čovekovog života je svakako detinjstvo. Dokle god se osećaš kao dete možeš da dohvatiš nebo, preplivaš okean, poljubiš mesec... To detinjstvo prvenstveno prođe između školskih zidova i zato je neizmerno važno kakva će škola biti.
    U školi se rađaju veliki naučnici, filozofi, slikari, matematičari, mašta se o osvajanju Mont Everesta, prvi put se zaljubljuje i pati. U školskom dvorištu se stiču prijatelji za ceo život, daje se prvi gol i igraju žmurke... Prve iskrice budućeg čoveka u detetu se javljaju u školskom dobu i ako se na vreme ne usmere na pravu stranu, kasnije je najčešće suviše kasno. Čovek je visoka zgrada sa mnogo spratova. Ovakva zgrada ne moće da stoji stabilno bez čvrstog temelja, a škola i iskustvo tu stečeno je temelj koji mora da drži sve što dolazi. Zato čovek zavisi od škole.
    U očima dece škola nikako ne sme da bude strašna. Niko ne sme da pomisli kako će mu škola srezati krila, jer tek ono što te tu čeka daje ti krila da odletiš mnogo više, tamo gde nisi ni sanjao da možeš. Škola pruža mogućnost da pokažeš ko si i da dokažeš koliko vrediš. U školi stičeš znanje koje ti je potrebno da otvorenih očiju uživaš u svojim snovima.
    Prave drugove koje stekneš u školi nikad nećeš izgubiti, jer čak i ako se nikada više ne sretnete, drug će biti u tebi i podsećati te na ono što si bio i što treba da budeš. Zato bez razmišljanja mogu da kažem da škola stvara čoveka. Stvari koje u njoj naučiš stvaraju ti dalji život. Drugovi koje si stekao u školi traže ti nove prijatelje. Iz tog razloga škola mora da bude tvoj drug, da u nju dolaziš sa iskrenim osmehom, da je se sećaš sa još većim zadovoljstvom. Škola mora da bude univerzalni izvor sreće, zadovoljstva, znanja i pravih vrednosti.
    Kad si tužan, bez volje i ne znaš kako dalje, snagu za oporavak uvek potraži duboko u sećanjima, snagu potraži u školskim danima. Škola se nikad ne zaboravlja, čak i kada ti se čini da je sve zaboravljeno, ona ti se smeška iz daleka i zna koliko u tom trenutku grešiš.

Dejana Aranicki VIII b
OŠ "Novak Radonić" Mol