Egészségünk érdekében - II

    Mi készteti az alkoholt kevésbé és jobban bírókat, hogy valóban igyanak is?
    A gyors alkohollebontás ún. "szociális nyereséggel jár", mert az ilyen ember az "asztal alá tudja inni" a többieket. A kisebbségi érzésekkel küzdőknek például, - ebből a szempontból különösen veszélyes a kamaszkor - ez legyezgetheti a büszkeségét. Azután az alkohol kétségtelenül nagyon jó stressz-oldó, így a depresszióra, szorongásra hajlamosabbak is szívesen nyúlnak a pohár után, ha ez amúgy testileg - legalábbis látszólag - nem árt meg, sőt inkább kellemes. Ez a viselkedés erősödni fog, és egyszer csak észrevétlenül elfogyasztotta azt a mennyiséget, amitől már függővé vált.
    Az említett okokon kívül a mindennapok egyhangúsága, örömök és élmények hiánya, a kulturális beszűkülés is lehet az alkoholizmus egyik kiváltója, ami főleg a vidéki kistelepüléseken fenyeget. Az értelmiségi alkoholfüggőkre is jellemző, hogy a mindennapok stresszében lemaradnak, elszoknak a művelődési programokról, és ezt az élményhiányt a legkényelmesebb módszerrel, az otthoni iszogatással pótolják. Természetesen a kiváltó okok általában komplexek, a genetikai meghatározottságon kívül megjelenő pszichés és szociális problémák nagyon változatosak, és az alkoholizálással látszólag elfedődnek, valójában azonban felerősödnek. A környezet életvitelének példája is meghatározó.
    Szorongásos betegségekkel is szokott párosulni az alkoholizmus. A kérdés, hogy melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás. Az, hogy az alkoholfüggőség következményeként alakult-e ki a depresszió, a szorongás, következett be a kudarcélmény, vagy fordítva, a szakemberek számára sem mindig tisztázható egyértelműen.
    Milyen mennyiség elfogyasztása jelentheti az alkoholizmus kialakulását?
    Az első időszakban inkább pszichés indíttatású vágyat érez az ember az alkohol elfogyasztására. Ez még nem függőség, de nagyon hamar azzá vállat. A WHO adatai szerint jelentősebb károsodás és a függőség kialakulásának veszélye nélkül a felnőtt férfi napi 40 g tiszta alkoholnak megfelelő mennyiségű italt ihat meg, vagyis legfeljebb egy deci töményet vagy 3-4 dl bort vagy két üveg sört. A nőknél ennek fele, tehát 20 g a határ, amit nem szabad túllépni.
    A franciák közismert mindennapi borfogyasztása is e határ alatt marad. A napi 50-100 g közötti fogyasztókat tekintjük nagyivónak, ami azonban szinte törvényszerűen alkoholizmusba torkollik.
    Ezek az értékek azonban nem abszolút értelemben igazak. Azt az embert tekintjük ugyanis függőnek, aki ivása fölött elvesztette a kontrollt. Ez a mennyiség nem feltétlenül azonos azzal, ami az alkoholizmussal járó egészségkárosító hatást is kifejti. Van, akinek már az első lerészegedés elég ahhoz, hogy beinduljon a kontrollvesztéses öngyógyítási folyamat, ami végső soron alkoholizmushoz vezet. Ilyen értelemben tehát nem beszélhetünk kicsit vagy nagyon alkoholistáról, attól függően, hogy ki mennyit iszik. A kérdés ott van, beindult-e az önkontroll elvesztése, és a problémákon belül magának az alkoholproblémának a tagadása. Természetesen a társasági ivás eleve sokkal ellenőrzöttebb, mint a "magányos bútemető" fajta.
    A lejtő az egyre nagyobb mennyiségű szer elfogyasztása felé halad, hiszen egyre többet kell inni ahhoz, hogy az ugyanolyan hatást, azaz a tudatos és tudatalatti világ határának elmosódásával járó kellemes állapotot elérje az ember. Egy tizennégy éves gyerek egy pohár sörtől is berúg, egy negyvenéves férfinak már öt üveg sör kell a mámoros állapothoz.

Összeállította: Vastag Róbert
Forrás: www.HáziPatika.com