Csirkéstől a postásokig
Több mint harminc éve egy fedél alatt a kedvencekkel

    Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet – tartja a közmondás. Aki a madarakat szereti, az sem lehet rossz ember – mondom én, mert ilyen benyomást tett rám Kővári Imre, moholi galambász. Egyszerűen szólva imádja galambjait, együtt él velük, majd negyven éve minden áldott nap találkozik kedvenceivel, dédelgeti őket, egyúttal büszke is rájuk, hisz nagyon sok örömet szereznek neki, mert versenyt verseny után nyernek, mert életének nagyobbik részét kitöltik, különösen most, hogy nyugdíjba vonult. Eddig sem volt egyedül, ezután pedig még több időt szentelhet kedvenceinek, melyek közül több is kiváló eredménnyel örvendeztette meg a gazdit: olimpiai első, számos nemzetközi verseny győztese, ma pedig Szerbia és Montenegró harmadik helyezett galambja éppen az ő tulajdona.
    Kővári Imre neve és galambjai nem ismeretlenek szűkebb közösségünkben, de tágabb értelemben, sőt nemzetközi szinten is előkelő helyet foglalnak el. Egyik meghatározó egyénisége ennek a sportágnak. Ez a vele készült riportból is kitűnik.

Kővári Imre mestertenyésztő a trófeákkal

    Egy rövid bemutatkozást: mikor és hogyan kezdted, és hol tartasz ma?
    - Mint sok srácnak, nekem is már gyerekkoromban voltak galambjaim, az akkor de még ma is, divatos csirkés, strasszer stb. Ezek amolyan szép házigalambok voltak. Aztán cserélgetni kezdtem, így jutottam a postásokhoz, melyek teljesen más típusúak. Tetszett az, hogy amikor a rokonok elvitték és elengedték mindig hazataláltak, visszajöttek. Innentől kezdve csak ezek a galambok léteztek számomra.
    A hatvanas években jöttem Moholra, ott építettem, de úgy, hogy hamarabb kész volt a galambház, mint a mi lakásunk. Szóval a galamboktól akkor sem váltam meg, de csak később, amikor 1972-ben Adán megalakult a Šampion nevű galambász-egyesület, aminek alapító tagja voltam, akkor kezdtem el igazán és komolyan foglakozni a postásokkal. Egy évre rá, 1973-ban röptettem először, és azóta állandóan a porondon vagyok, azzal, hogy galambjaim voltak olimpiai elsők, nemzetközi győztesek, hazai elsők stb. Ma a két éve Moholon megalakult Maratón galambászklub tagja vagyok.
    Hány versenyen vettél részt és volt-e olyan, amikor nem nyertél?
    - A versenyek számát nem tudnám megmondani, de azt igen, hogy mióta versenyzek, egy évet sem hagytam ki, minden évben részt vettem valamilyen versenyen. A régi jugóban évente 14-15 verseny is volt, ami áprilisban kezdődött és szeptemberig tartott. Ám ahogy múlt az idő, ahogy apadtak az anyagi lehetőségek, úgy szűkült a versenyek száma is 12-re, majd az utolsó időkben jó, ha 10 versenyen részt vehetek. Galambjaim az első naptól kezdve mindig hoztak valamilyen díjat. Már a legelső alkalommal is kaptam valami kis elismerést, ami csak egy agyagba mintázott galamb volt, de nekem sokat jelentett, mert mintegy ösztönzést adott a további munkához.

Száznál is több díj és trófea

    Hogyan zajlanak le a versenyek, általában honnan röptetik őket?
    - Valamikor Sežana vagy Milano volt a starthely, ezek voltak a legnagyobb távok, később a változások miatt, ezek a helyek délre, Macedóniába, Bulgáriába, sőt még Görögországba is kerültek. Ezek a távok 570-650 km-t tesznek ki, ami végeredményben nem mondható rossznak, vagy nehéznek. A versenyek a nemzetközi versenyrendszerben (FCI) zajlanak. Ennek alapján az induló galambok 20%-a kap helyezést. Most ne mélyedjünk bele ennek magyarázatába, csak még annyit, hogy a legjobb időt elérő galamb kapja a legkevesebb negatív pontokat, amit az említett 20%-on belül mérnek, és a végén ennek alapján állítják fel a végeredményt. Különben minden évben rendszeresen részt veszek a versenyeken, akár hazain, akár nemzetközin, pontozzák a galambjaimat, és az legjobb időket röpülő galambok eljuthatnak az olimpiára. Elmondhatom, hogy néhány évvel ezelőtt egyik galambom köszönve a jó eredményeinek, kijutott az amsterdami olimpiára.
    Említetted az 5-600 km-es távot, ami eléggé megpróbáltató lehet. Visszatérnek-e a galambok teljes létszámban, vagy útközben elhullik néhány?
    - Valójában nem jön vissza minden galamb, útközben 5-6%-a valahol eltűnik, de ugyanúgy eltűnhetnek rövidebb távokon és edzések közben is. Voltak esetek, amikor az indulók közül 40-50% tért csak vissza. Velem azonban ilyen még nem történt meg.

Postagalambok tenyészállománya

    Jelenleg hány versenygalambod van, és milyen fajtákról lehet beszélni?
    - A versenyállomány száma nyolcvan körül mozog, ami elegendő a mai körülmények között. Ezekből átlagosan mintegy 20-at viszek versenyre. Ezek kivétel nélkül hímek, melyeket az ún.”özvegységi” módszerrel válogatok ki, aminek a lényege az, hogy különválasztom a hímet a tojótól, és csak azokat röptetem, mert ösztönösen visszajönnek a párjukhoz a fészekre. Ami pedig a fajt illeti, valamikor a Roger fajtával kezdtem, de az idők folyamán én is tenyésztettem ki egyedeket más vércsoportokból. Itt említeném meg Pataki Dénes magyarországi kollégámat, akitől a Boshua holland fajtát kaptam, és ezek keresztezésével már egy másik faj jött létre, amit én szerényen Kővári galambnak nevezek. Az eredmények is igazolják, hogy a mai állományom az itteni éghajlati és más viszonyokhoz idomultak.
    Barátaid-e a galambok, vagy csak eszközök?
 - Jó kérdés, mert gondolkodás nélkül rávágom, hogy igen, a legjobb pajtásaim. Csodálatos madarak azok, nem félnek tőlem, és nekem sem kell félnem, hogy elriasztom őket. Röptetéskor mindig megvárom őket, és ezt ők tudják. Megérkezésük után azonnal bemegyek hozzájuk, de hagyom, hogy előbb igyanak, felszálljanak a fészkükre a párjukhoz, és amikor mindenről meggyőződtek, hogy rendben van, csak akkor fogom meg, és mérem le az idejüket. Soha nem zavarászom, hogy minél előbb megfogjam, hagyom, hogy örüljenek, hogy győződjenek meg arról, hogy hazaértek. Szinte érzik, hogy a barátjuk vagyok, és ezt ösztönösen érzik már kicsi koruk óta. Volt már eset, amikor a feleségem megjegyezte, hogy jobban szeretem a galambjaimat, mint a családot. A válaszom az volt, hogy titeket is éppúgy szeretlek, de a galambjaimat ne bántsátok! Mindent mondhatnak, de a galambokat ne sértegessék. – Hát ilyen a viszony köztem és a galambjaim között. Sokszor nem mindenáron az eredmény után futok, nekem egy galamb élete többet jelent mintsem, hogy feláldozzam valaminek az érdekében.
    - Valóban sok trófeám van, pontos számukat magam sem tudom, de jóval a száz fölött van. Ezek mind a csapatbajnokságokon, egyéni versenyeken, olimpián elért eredmények jelképei. Mondhatom, hogy szinte mindegyik trófeához tartozik valami kis sztori, de ha most ezek elmondásába belekezdenénk, nem tudom, mikor fejeznénk be. Így csak annyit mondhatok, hogy végtelenül örülök ennek a hobbinak, amit már körülbelül negyven éve csinálok, mert ilyenkor, egy-egy ilyen összegezéskor kerül sor arra, hogy én is újra átéljem, felidézzem a régi eseményeket és élményeket – fejezte be Imre.
    Kívánjuk neki, hogy galambjaival még nagyon sok szép sikert érjen el.

Vastag János