Nyelvi figyelő
Nomen est omen

    A természeti népeknél fontos szerepe volt a névadásnak, először csak ösztönszerűen, később azonban egyre tudatosabban választottak nevet az újszülötteknek, ugyanis azt tartották, hogy a névadás valójában lélekadás, és a kisgyermek sorsát meghatározza az, hogy miként szólítják.
    A választott nevek aztán az idő múlásával, a divat változásával alakultak, újak keletkeztek, és régiek tűntek el. Ma már senkit sem keresztelnek Levédinek, Bódugnak, Csantának vagy akár Küsidnek, és ez érthető is, hiszen ahogy szokták mondani, az idő s az ízlés változik, és ez így van jól. Ennek a változásnak köszönhetően váltották fel néhány évtizede az Istvánokat, az Erzsébeteket, a Margitokat és a Jánosokat, az Andreák, a Tamások meg a Dórák, majd jöttek a Zsoltok, az Aniták meg a Krisztiánok. Ma már úgy tűnik, kifogytunk a nevekből, hiszen a több száz magyar vagy magyaros név között a mai szülők többsége már nem talál neki tetszőt és gyermekéhez illőt, ezért más népek neveiből választ, és ennek köszönhetően megszülettek a Kovács Samanthák, a Szabó Mike-ok, a Jessikák, az Elizabethek az Yvette-ek, de a televízióban éppen futó sorozatok hatására többen Rosalindák, Cassandrák, Esmeraldák esetleg Bobbyk lettek. S rémisztő, hogy ezután mi következhet. De érdemes elgondolkodni azon, hogy miért csak mi kölcsönzünk angol, francia, német vagy akár spanyol neveket, és a felsorolt nemzetiségű családok egyikében sem születnek Bélák, Csabák, Boglárkák? Nomen est omen, azaz a név intő jel, tartja a latin mondás, és nem is véletlenül, mert a név végigkísér egy egész életen át, és ennek alapján viszonyulunk magához az emberhez. Úgy gondolom, ha egy nép vagy nemzet elfordul saját neveitől az olyan, mintha megtagadná saját magát. Nem akarom ostorozni azokat a szülőket, akik „egzotikus” vagy „nyugatias” nevet választottak vagy választanak gyermekeiknek, csak azt szeretném, ha átgondolnák, hogy ezt miért is teszik, mert nem biztos, hogy az idegen név a gyermek könnyebb boldogulását szolgálja, s érdemes végiggondolni, megéri-e, hogy a nagyszülőknek, dédszülőknek hetekig tartson megjegyezni a kis unoka nevét? Megéri-e egy név által kapcsolódni egy olyan kultúrához, amit nem is ismerünk? Mert nem a név tesz különlegessé valakit, hanem az ember, aki a név mögött van.

Krizsán Mónika