KÖNNYCSEPPEK EGY RÉGI KOMP UTÁN - II.

Dereglye a Tiszán - Fotókirály (1957)

    A kompjárat eleinte a legutóbbi révtől számítva, a Tisza-töltésen haladva, mintegy 2,5 kilométerre lejjebb volt. Ott egy csárda állat, ennek nyomai a két világháború között még megvoltak. A szajáni út vezetett rá, amely a Morotva-pusztát, a korábbi kertésztelepülést érintve, a Diván határrész és az adai meg a moholi nagyerdő között haladt. Az út mindkét csélét fasor díszítette, úgyhogy az utasok árnyékos lombok alatt mehettek Ada felé. Ha viszont beállt az ősz, tengelyig állt a sár, ilyenkor nem segített még a rőzsetakaró sem.
Az innenső parton, Ada legrégibb részén, az Alvégen, a mostani strand tájékán kötött ki a komp. Ezt a részt még nemrégiben is régi-kompjárásnak nevezték.
A komp köteles komp volt. "Árvizes években olykor hetekig, hónapokig nem közlekedett – írja Herresbacher József –, ilyenkor a révészek ladikon vitték át az utasokat."
    Egy alkalommal Nagy Jenő, Moholy Nagy László testvére Budapesten, már 91 éves korában azt nyilatkozta, hogy gyermekkorában, az 1800-as évek legvégén Adán még látta az egyik kékkötős adai mester udvari műhelyében Sufnijában: hosszú folyosószerű, fából ácsolt fészerében, hogyan készítette fonókerekekkel a padéi komp karvastagságú kenderkötelét. A mester nevét nem elítette, de mindenképpen a szegedi kötélgyártó céh tagja lehetett, mint minden akkori mester Bajától Aradig, Apatintól Nagybecskerekig. Később – egy másik kompnak, a nagyobbiknak – az 1889-es engedélyezési okirat szerint már "átkelést közvetítő vassodrony kötele" volt, s a hatóság utasította a tulajdonost, hogy ez "a két szemközti parton megfelelő biztonsággal kikötve és megerősítve legyen."
    Fridrik Tamás adai tanító, ipariskola-igazgató Bács-Bodrohg vármegye földrajzi, történelmi és statistikai leírása című könyvében közli, hogy az adai országos és hetipiacokat benépesítik és nagyban élénkítik a legközelebb fekvő bánáti – Torontál megyei – községek lakosai. Padénak ekkor még nem volt vásártartási joga, majd csak 1883-ban kérvényezte, de akkor sem kapta meg. Ezért márciusban, júniusban és októberben, az adai országos vásárok idején a fél falu átment a Tisza másik oldalára – Adára.
    Az átkelés persze sohasem egyirányú. Ada már akkor a kézművesek városa volt. 1815-ben és 1819-ben az itteni takácsok, csizmadiák, szabók, kovácsok, lakatosok, kerékgyártók, asztalosok és kötélgyártók céhszabadalmat kaptak. Biztosra vehető, hogy ők már ekkor is átjártak árulni a bánáti részekre.
    1844-től rendszeres gőzhajójárat közlekedett Pancsova és Szeged között. A kis gőzös hetente egyszer, majd később háromszor tette meg az utat a két város között és persze a Tiszán elhaladt Ada, illetve Padé mellett is. A padéi kompjárat feltételes megállóhely volt. Az adaiaknak is, ha hajóra akartak szállni, először át kellett menniük a bánáti oldalra. "Rendes hajóállomás nem volt, noha a gőzhajó személyeket is szállított – írja Padé kiadatlan helytörténetének szerzője. – Ha valaki azon akart utazni, elég volt, ha a régi kompjáratnál a partra állott, s az érkező gőzhajónak zsebkendőjével integetett" Herresbacher József feljegyezte a padéi Kiss Istvánnal folytatott beszélgetését is, aki 1833-ban még látta Padénál az első gőzhajót a Tiszán, a Franz I-et, amelyen Széchenyi István is utazott Szegedre. "Amint a partról néztük a hajót – mondta Kiss István –, s láttuk, hogy se ló, se ember nem húzza, s mégis fölfelé halad, azt mondtuk magunk között, hogy az emberi dolog nem lehet, itt az ördög dolgozik."
    1848-49-ben a Tisza mente hadfelvonulási terület volt, a révek ellenőrzését, elfoglalását katonai szempontok diktálták. Becsénél kelt át zászlóaljával Damjanich tábornok, majd 1849 márciusában a szerb felkelők egységei, áprilisban Perczel Mór hadosztálya, augusztusban Jellasics császári tábornok csapatai. A szabadságharc leverése után ezen a vidéken külön koronatartomány alakult Szerb Vajdaság és Temesi Bánság néven, ettől kezdve a császár a nagyvajda címet is viselte. Nevében osztrák tábornokok kormányoztak, a hivatalos nyelv a német volt. Az első ismert padéi révbérjegyzék is németül íródott, Coronini altábornagy és alvajda nevében a becskereki kerületi főnök adta ki Diván György kérelmére 1852-ben.
    Eszerint a gyalogos személy, akár teherrel ment, akár anélkül, egy krajcárt, a borjú, malac, juh, bárány, kecske után szintén egy krajcárt, az ökör, tehén, ló, szamár után pedig négy krajcárt kellett fizetni. Legnagyobb tarifája a hatigás szekereknek volt – ha üres 24, ha terhelt 36 fillér. A kétlovas vagy a kétökrös szekér révbére 8, illetve 12 fillér volt.
    Ez a vámtarifa 1884-ig nem változott. Mint ahogy a komp sem, mint a folyami átkelés eszköze. Közben az utazók létszáma egyre csak duzzadt, a réven olykor a kézművesek, hajósok, marhahajcsárok, különféle alkuszok, lókupecek, vándorkereskedők valóságos hada kavargott. A piacozó fehérnépek abronyicán szállították portékájukat, mások csacsifogatos, kétkerekű taligán közlekedtek. Az adai gabonakereskedők könnyű sárga hintón jártak a bánáti oldalra. Közülük egy utast név szerint is ismerünk, ő az akkor 7-8 éves Nagy Jenő, aki az 1890-es évek vége felé gyakran látogatta meg bánáti rokonait, vakációjának egy részét is náluk töltötte. A postás is rendszeres utasa volt a kompnak. 1856-ban Ada postaállomást kapott, ettől kezdve hetente háromszor, majd naponta innen jött a posta, de az adai partra került a hajóállomás is, úgyhogy most a bánáti részről csak csónakon vagy kompon lehetett megközelíteni.
    "1868-ban felszólították a padéiakat – írja Herresbacher József –, hogy építsenek rendes gőzhajóállomást, de ezek erre nem mutattak hajlandóságot. Ada ezidőben árterének megmentése céljából töltést emeltetett a Tiszánál, egyben hajóállomásról is gondoskodott, s azóta megszűnt a zsebkendővel való jeladás. Azon időtől a padéiak voltak kénytelenek Adára menni, ha a hajót igénybe akarták venni." Később csak az 1800-as évek végén létesítettek a padéiak a régi komplejáró mellett "egy szabad kikötőt és rakhelyet" a teherforgalom számára. Itt a hajók, tutajok a szabályrendelet szerint "nyolc egymást követő napon minden díj fizetése nélkül tartózkodhattak."
    A kompot, a révészek beavatásával, a dohánycsempészek is használták, de igénybe vették olykor a betyárok is. Az adai Hallai János, az egykori révész mesélte, hogy szajáni nagyapjánál a múlt (XIX.) század végén még tartott a disznótor, amikor "a megyejáró betyárok" kiásták a házfalat és elvitték a húst. A csendőrök a kompnál érték utol és csípték el őket, amint az átkelésre várakoztak.
    1883 októberének legelején különös esemény színhelye volt a padéi komp: mintegy 200 kocsiból álló karaván kelt át a Tiszán. A bánáti kitelepülők voltak, akik Bácskába mentek, a telecskai dombok közé, ahol megalapították Gyulafalvát, a mai Bácsgyulafalvát (Telecskát). Főleg szajániak, tóbaiak, jázovóiak voltak, de akadtak jónéhányan Csókáról, Lőrincfalváról, Tordáról, Kisoroszról, Aracsról, Bikácsról, Töröktopolyáról, Monostorról és máshonnan is. "A kocsisor lassan haladt... A vízmosások, korhosok, vizesárkok, tócsák, a sorból kitörő lovak mind, mind lassították a menetet... Mire az utolsó kocsi is felkapaszkodott a bácskai oldalon, leszállt az est... A lovakat kifogták, szénát dobtak elibük, az asszonynép elkészítette az elemózsiát... Vacsora után ki-ki aludni tért, csak az őrök maradtak a tűt körül." (Fekete József: Telecska 1883-1973)
    Másnap, a reggeli táborbontáskor még egy ideig szokatlanul zajos volt a környék, aztán a csend újra hatalmába kerítette a Tiszát. Persze, a folyó mente nem nesztelen, csakhogy itt jobban lehet hallani mindent, két ember hangos beszélgetése már lármának tűnik.

(folytatása következik)