Elballagtak a zeneiskolások
Végzős diákok hangversenye
A Bartók Béla Alsó Fokú Zeneiskola végzős (VI. osztályos) tanulói május 31-én 18 órai kezdettel a színházban tartottak nívós hangversenyt. A közönséget Bács Annamária igazgatónő köszöntötte. Elmondta, hogy ezen az estén azok a tanulók muzsikálnak, akik június elsején elballagnak, vagyis befejezték a VI. osztályt, majd jó szórakozást kívánt a nézőknek.
Először Krezsó Boglárka zongorán muzsikált, majd Bagi Anasztázia énekelte el a Hanging Tree című dalt (előbbi felkészítő tanára Kurunczi Törtelyi Mária, utóbbié Koncz Éva, ha külön nem tüntetem fel a tanár nevét, akkor e kettőről van szó); Fejel Tóth Tamás gitáron Bach Gavotta című szerzeményét muzsikálta (felkészítő tanára Szabó Zoltán, aki még két fellépő diák tanára volt), majd Vastag Beáta harmonikán Derbenko egyik szerzeményét játszotta (Világos Renáta volt tanára); Nagy Anita zongorán M. Mieer Indián szerenád”című alkotását adta elő; Farkas Viktor énekelt ezután, majd őt követte Deissinger Dániel gitármuzsikája (Bach Polonez c. szerzeményét játszotta). Következtek: Živković Davor (harmonika, Derbenko: Rok-Tokata), Istenes Gábor (zongora), Pajor Ákos (gitár), Fercsik Bence Máté (klarinét, felkészítő tanára Pintér Olivér); Nagy Fejes Kinga hegedűn muzsikálta el Vivaldi A-moll Concertójának” III. tételét (felkészítő tanára Kurunczi Andor). Kinga után Virág Henrietta lépett színpadra, zongorán A. Slovenski Népi tánc című művét játszotta (felkészítő tanárai: Milošev Marina, Subotički Nadina), őt Csonka Bence követte, gitáron muzsikált (Sárvári Krsztina); Kiss Anikó zongorán M. Tojčević Za decu c. alkotását muzsikálta (Nagypál Ilona, Rózsa Ildikó – felkészítő tanárok). Gluck egy szerzeményét hegedűn Deissinger Zoé játszotta (felkészítő tanára Nagy Árpád volt), majd Lehócki Lúcia tamburán szólót muzsikált, kísérte a tamburazenekar és a vonós kamaraegyüttes (Lúcia felkészítő tanára és vezényelt Čupić Annamária), Schubert Szerenád című szerzeményét muzsikálták el; Laták Sára énekelt ezután (a Búcsúdalt énekelte el), végül még egyszer Vastag Beáta harmonika-muzsikálását hallhattuk. Azokat a tanulókat, akik nem zongorán és gitáron játszottak, zongorán Milošev Marina, Koncz Éva, valamint Kléman Rudolf tanárok kisérték. Élvezetes hangverseny szem- és fültanúi lehettünk, a végzős tanulóknak köszönhetően!
A zeneiskola ballagó diákjai Ada központjában (Fotó Vámos A.)
A zeneiskola végzős tanulóinak ballagási ünnepségét és fiatalabb tanulóinak hangversenyét június elsején tartották meg; a VI. osztályosok a zeneiskolából ballagtak át a színházterembe valamivel 18 óra előtt osztályfőnökeik, zenetanáraik vezetésével – csinosan felöltözve!
Az idei tanévet 24 tanuló fejezte be a zeneiskolában; Bács Annamária igazgatónő ünnepi beszédéből szeretnék idézni néhány gondolatmenetet: „…a sikeres munkához szükséges a tanár – diák – szülő kapcsolat, hiszen a szülők támogatása nélkül, tanáraitok sokéves kitartó zenére-, énekre oktató tevékenysége és a Ti szorgalmas tanulásotok, gyakorolásotok nélkül, kedves ballagó diákok, nem értétek volna el e sikereket. Lehet, hogy nem mindig volt kedvetek a különféle hangszereken való gyakoroláshoz, mindannyiunknak vannak rossz napjai, de mégis kitartó és szorgalmas tanulásotoknak meglett az eredménye, hiszen befejeztétek az alapfokú zeneiskolát. (…) Lehet, hogy lesz közületek olyan, aki tovább folytatja zenei tanulmányait középiskolában, de remélem, itt megszerettétek a zenét (…) Azt kívánom nektek, hogy továbbra is szeressétek a zenét, mert a zene az kell! – fejezte be Bács Annamária igazgatónő.
Elsőként a zeneiskola nagy kórusa énekelt el két dalt, majd a kisebb-nagyobb diákok következtek: Hegedűs Nataniel (zongora), Sokčević Ema (gitár), Tanasić Milica (hegedű), Vorgić Dunja (zongora), Gödöllei Kitti és Kiss Máté (zongora – négykezes), Gubi Dániel (hegedű), Nagypál Zsófia (fuvola), Világos Balázs (gitár), Karanjac Neda (zongora), Lévai Balázs (klarinét), Matkovity Fanni (zongora), Vámos Viola (fuvola), Bognár Odett és végül a Harmonika kamaraegyüttes! Azokat a tanulókat, akik nem zongorán és gitáron muzsikáltak, hanem más hangszereken, Klémán Rudolf tanár kísérte zongorán.
Végül a végzős tanulóknak Bács Annamária kiosztotta a diplomákat, majd a kitűnő tanulóknak az önkormányzat könyvajándékait Urbán Mónika alelnök adta át (a műsoron még Rákos Rózsa, a Községi Tanács művelődéssel megbízott tagja is jelen volt)!
Bálizs Géza