Pipacs

    Január volt, borzasztó hideg mint tíz évvel azelőtt. Anyám haldoklott. Nem tudom miért de néztem, ...néztem, mert nem hittem. Pipacsot kért. Semmi mást, csak pipacsot. Keveset  értettem abból, amit mondott, de ez az egy szó rendesen kivehető volt a hangok, különböző szótöredékek, és jajgatások között. Én meg ott ültem, mozdulatlanul, szófogadatlan. Májusban a születésnapja környékén kipirosodik az útmente, a határ néhol foltokban lángol, és a temetőben, a sírja körül pipacs ég. Minden május január. És minden január május, a születés... a halál születésének  hónapja.
    Ébren, álmomban, szép ruhában, mert Édesanyám szerette, hosszú hajam szétbontva, had mondja, majd ha meglát: „De szép vagy!” –, pipacsot szedek órákon, napokon át. Önfeledten, hatalmas csokorral a kezemben, reménymosollyal, sietek hozzá, hátha megtudom, miért kell ez a virág. Istenem, honnan tudtam volna én, akkor, januárban ezt a kívánságát teljesíteni!? De most – mint minden májusban – idestova tizenhárom éve, bejárom a mezőket, réteket, utakat, és a világ összes pipacsával hazamegyek. Hazamenni volna jó, csak tudnám, miért félek..., gyáván gyűjtök bátorságot ezzel az eddigi legnagyobb csokorral, és viszem neki, hisz ezt kérte tőlem Anyám. Régen szinte soha nem fogadtam szót! Mindig a saját dolgomat tettem a magam módján, gondolva ettől leszek más mint Ő.
    Hazamegyek!

    Kicsit nehezen nyílik a zöld rácsos kapu, hangjával jelzi jöttömet. A beton járda az ajtóig vezet, zöld sövény mögött virágoskert. Sok-sok rózsa. A csapnál csöpög a víz. Méhek isznak belőle és kisveréb ijedten ugrál el tova. Ó, a régi ház... a mi színeink, ismerős illatok. Hintaágyat lenget a szél a teraszon, rajta vastag szivacs, virágmintás huzattal hívogat megpihenni. Mennyit ültünk itt hárman, én felhúztam a lábaim, Apu és Anyu pedig ritmusosan, összhangban, hintáztattak. Nagyokat beszélgettünk és minden alkalommal figyelmeztetettek, hogy a csapnál óvatosan igyak, mert sok a méhecske. Az otthon zaja kihallatszik a házból és én pipacs-csokorral az ölembe hintázva ébren álmodozom. Szerintem húsleves készül, spenót, sültcsirke és madártej. Hamarosan, eléhezve, asztalhoz ülünk és anyu rendre int bennünket párszor, miközben megcsillan a szeme, megpihenve a pipacs pirosán. Megörül majd, hogy hosszú a hajam, megsimogat és aggódó tekintettel, dolgokat vár el tőlem, melyekről nem beszél, attól félve, hogy nem fogadok szót, hogy meg sem hallgatom. Két ujjával helyreigazítja a szemüvegét és résre nyitott szájjal mélyen sóhajt. Régen is így adta tudatomra szomorúságát, bosszantva engem. Akkor meg voltam győződve, hogy jogom van haragudni. De most elszántam magam, és minden tőlem eltitkolt kívánságára ráébredve, teljesítem őket. Az elhatározottságomtól elönt a nyugalom, hátradőlök, felhúzom a lábam és hintázva hallgatom, ahogy Apám fütyül. Szomorú zene ez, mégis ringat.  Meleg májusi álmok, gyermekkori izgalmakkal tele, nem engedik feledésbe a boldogságot. Csak kész legyen már az az ebéd..., elmesélem nekik, milyen szerencsés ember lettem végre. A sok buta lépéseim után – amikkel nehezítettem az életüket – felnőttem és most már elégedettek lehetnek.  Azért mindenesetre, azt is elmondom, hogy nálunk van három kutya, volt már papagáj, hörcsög, nyúl, macska, akvárium, minden, ami nekem akkor nem lehetett. Ennyivel lettem „jobb” szülő és... nyikorog az ajtó és megriadva ugrok, hogy szaladva kiabáljam: hazajöttem! Ölemből ezer pipacsvirág hullik a betonra, piros szőnyegként terülve lábam elé, agyontaposva őket Anyám ajtajáig futok és ököllel verem a zárt ajtót. Szólongatom őket, könyörgök, nyissanak ajtót, adjanak ebédet, hintázzunk együtt, engedjük meg a vizet, itassunk méheket, Apu fütyüljön vidámabban! Miközben megőrjít a bentről üvöltő csend, pókhálós ökleimet mind erőtlenebbül verem a rozsdás zárú ajtóhoz, poros tenyeremmel majzosra törlöm arcomon a könnyeket, és zokogva szedem össze a széttaposott virágokat, hogy e gyászos csokorral leüljek, ha volna hintaágy... „Ébredés rosszaság” – mondaná Apám.
    A május a hét ugyanazon napjával kezdődik, mint a következő év januárja. És a május minden  napja ugyanarra a napra esik mint a következő év januárjának napjai. Az idei május a jövő év januárja és anyám születési hónapja minden évben a következő év halála évfordulójának a hónapjával azonos. Nincs semmi jelentősége! Csak mondom... nekem kétszer nyílik a vadmák és nyugtató gyógyhatásától, csokorba szedve, elkábít és ölembe szorongatva, ébren álmodok lehetetlen boldogságot a régi hintaágyon.

Pergel Zsaklina