141. Zöld levél
2012. év hala
A Széles kárász

    Egy éve 2.500, most – a nagyobb médianyilvánosságnak köszönhetően – tízezernél is több internetes szavazat döntött az év haláról. Az élen egymást váltogató jelöltek közül végül a széles kárász (Carassius carassius), szerbül karaš, németül Karausche, angolul curcian carp szerezte meg a győzelmet, megelőzve a lápi pócot és a harmadik helyezett szilvaorrú keszeget.
    Mindhárom jelölt méltó lett volna a kitüntető címre. A széles kárász, magyar nevén karics, aranykárász, fattyú kárász, kárász, magyar kárász, valószínűleg annak köszönheti győzelmét, hogy a természetvédők és a horgászok körében egyaránt ismert, és mindkét csoport szimpátiáját élvezi. A színezete miatt aranykárásznak is nevezett halnak ötven éve még sűrű állományai éltek a növényekkel gazdagon benőtt holtmedrekben, csatornákban és mocsarakban, de napjainkra élőhelyeinek túlnyomó többségéről kiszorította a Magyarországra 1954-ben behozott ezüstkárász, a szomszédos Romániából pedig már gyakorlatilag eltűnt. Megritkulása a nyelvhasználatunkban is változást idézett elő. Ötven éve a kárász szó még a széles kárászt jelentette (Carassius carassius), napjainkban viszont a mindenfelé megtalálható ezüstkárászt (Carassius gibelio). Ha az előbbiről kívánunk szólni, akkor ma már elé kell tennünk a széles jelzőt (amelyen a hal „magassága” értendő), vagy aranykárászt mondunk.
    Mocsárgyöngye cím alatt Buzás Mihály délvidéki halszakértő a Hét Nap 2012-tes kalendáriumában ezt írja: „Compó, lápi póc, széles kárász, réti csík. A korosodó zsinóráztatók körében a fajok puszta felsorolása egyrészt nosztalgiát kelt, másrészt gondolkodásra késztet. Nosztalgiát kelt, mert emlékeztet azokra a szép időkre – nem az idők voltak szépek, hanem a horgász volt fiatal –, amikor ezen a halak egyikéből-másikából még sok volt. Mind a négy faj mára annyira megfogyatkozott, hogy Európa legveszélyeztetettebb halfajai között tartják őket számon.
    A szóban forgó fajok megfogyatkozása elsősorban az élettér szűkületével magyarázható. Ha egy életformának ártani akarunk, akkor tegyük tönkre az életterét. A compónak, kárásznak, csíknak, pócnak nem akartunk ártani, életterüket pusztítottuk el.. Nem is éppen mi, hanem valaki más. Aztán idővel, a vizek jellegének változásával másutt alakulta ki számukra alkalmas életterek. Csakhogy akkorra compóéknak, pócéknak, kárászéknak, csíkéknak már nem volt honnan odatelepülniük.”
    Gyermekkoromban az adai Barában egyaránt volt aranykárász, potyka, lápi póc és csíkhal is. Most, hogy újra megkívántuk ezeket a fajtákat, színre lépnek a halas szakma megszállottai és a még fellelhető egyedek szaporításával belevágtak  e fajok megmentésének és visszatelepítésének folyamatába. Magyarországon kezdődött, együttműködés keretében nálunk is megtörtént. A compó, a széles kárász ivadéka Európa-szerte keresett lett, immár drágább, mint a mindenkor legdrágább süllő- és csukaivadék.

Király János