Választások 2012
Hetekig tartott az erős kampány annak érdekében, hogy kik vezessék országunkat a szebb jövő felé, és ez, mint mindig, most is rajtunk múlt.
Május huszadika előtt, amikor már befordultunk a célegyenesbe, sőt már csak lépések választották el a jelölteket az elnöki tisztségtől, elkezdődött, vagy inkább folytatódott a szakértők által elnevezett „piszkos kampány”.
Most ugorjunk vissza az időben május elejére, amikor javában folyt a kampány községünkben is az elnöki székért.
Az elnökjelöltek között sok ismerős arcot láthattunk, akik listáján szintén „ismerős” arcok bukkantak fel, néhol meglepetést okozva, hiszen a megszokott pártszíneket volt, aki otthagyta, és más párt listáján jelent meg. Ezen nem kell meglepődni, hiszen tudjuk, elég szeles idők járnak mostanság! Ebben az időben, mondhatjuk, elég erős kampány folyt községünkben is, hiszen voltak olyan pártok, akik alig tudták felmutatni, mit csináltak, de folyton ezt a kérdést hangoztatva vitték végig a kampány időszakán, majd kezdődött a mások kritizálásán kívül tett erős pocskondiázás is.
Személy szerint engem elgondolkodtatott ez az ügy, és feltettem magamnak a kérdést, hogy vajon szívesen látnám a község vezetőségét olyannak, aki pocskondiázza a másikat, vagy lássam olyannak, aki hallgat, és teszi a dolgát? Ez megint csak nézet kérdése volt, embere válogatta, hogy utána hogyan döntött.
Aztán, hogy jóval május hatodika után voltunk, attól volt hangos a sajtó, hogy ki hogyan lopta el a szavazatokat a másiktól, ki hogyan csalt, ki mennyi csomagot osztott szét, milyen formában, milyen céllal?
A mai világban nem csak nálunk, mindenhol a világban az anyagiak diktálnak, és a szegény ember oda húz, ahonnan kap valamit, legyen az a munka ünnepe ürügyén szervezett ételosztás, vagy a segélycsomagok osztása, vagy ingyenes orvosi vizsgálat, vagy kultúrműsorok szervezése tekintélyes vendégekkel, hogy ne bővítsem tovább a sort. Ez mind szép és jó volt, de ne feledjék, ezt nem csak négyévente, választások alkalmával kellene megszervezni, hiszen a szegény ember jövőre is itt lesz, sőt a következő négy évben is (sajnos mind nagyobb számban)!
Az viszont, hogy ki mikorra időzítette a megfelelő kampányfogást, csak a jól kigondolt „cseles észjátékának” a következménye. Kinél nagyobb, kinél kevesebb sikerrel járt.
Így aztán a mi kis községünkben mondhatjuk, hogy érdekes kampányidőszak volt 2012-ben, hiszen mindenki játszott a meglévő lapjaival és jó időben, jó helyen, az ütőlapokkal is. A vereséget viszont nehezen tudjuk elviselni, ez az egyik nagyon rossz emberi tulajdonságunk, viszont ha jól játszunk, akkor ezt is megtanulhatjuk, csak akarat kell hozzá.
A fenti sorokkal nem szeretnék senkit se megbántani, nem ezzel a szándékkal osztottam meg gondolataimat Önökkel. Én nem vagyok egyetlenegy párt színeiben sem, de azt el kell, hogy mondjam, a választásnak úgy indultam neki, hogy nem pártra voksoltam, hanem emberre.
Az viszont biztos, hogy községünket a szavazás eredménye alapján egy fiatalokból álló, dinamikus csoport vezeti majd, aki az elmúlt négy évben is sok mindent tett községünkért. Akárhogy is, de tette. Elindította községünket - remélhetőleg - egy „szebb jövő”felé.
Józó Kis Kővágó Mónika