Megoldódni látszanak az anyagi gondok
Jó hírrel kezdem írásom, ugyanis úgy látszik, hogy egy időre rendeződik lapunk pénzügyi helyzete. Minden kisebb-nagyobb támogatásnak a jövőben is örülni fogunk, de a Körkép rendszeres megjelenéséhez mégis egy biztonságos hátteret kell biztosítani. Ezentúl, az Első Helyi közösség mellett, újra számíthatunk a Második Helyi közösség rendszeres pénzügyi támogatására is. Jó érzéssel mentünk egyik adai vállalkozóhoz is megbeszélésre, aki elmondta, hogy a Körkép rendszeres olvasója és a jövőben havonta nyújt majd támogatást a lap kiadásához. Köszönjük neki – bár csak többen lennének hozzá hasonló emberek, akik a kisebbeknek tűnő dolgokat is fölkarolják. Úgyszintén megbeszélésen voltunk Bilicki Zoltán polgármesternél is, aki megígérte hogy a községi költségvetésből, a tájékoztatásra szánt eszközökből a Körkép is kap támogatást. Világos Tibor községi alelnök is messzemenően lapunk támogatásáról biztosított bennünket, akkor pedig nem marad más hátra, mint hogy a szerkesztőség a munkatársakkal karöltve egy még színvonalasabb újságot adjon minden hónapban hű olvasóinak kezébe. Meggyőződésünk hogy a rádió és a kábeltévék mellett írott sajtóra is szüksége van községünknek. Mi továbbra is igyekszünk objektívan tájékoztatni a környezetünkben történő eseményekről, olykor hiányosságokról; mindezt azon cél érdekében tesszük, hogy megismerjük egymást, és egy olyan közösséget építsünk ki közösen, ahol mindannyian jól érezzük magunkat.
Továbbra is várjuk munkatársak jelentkezését, mert egy újság annál színesebb, minél többen írják. Aki úgy érzi, hogy részt tudna venni a munkában, bátran jelentkezzen!
Gecse István