AZ ADAI EGYHÁZKÖZSÉG TÖRTÉNETE - V.
Flórián atya megérkezését és az első anyakönyv vezetésének kezdetét, 1762-t vehetjük az adai plébánia kezdetének is. Állandóra azonban csak 1763-ra helyezték Adára Borovják Andrást, az első világi papot, aki addig bezdáni plébános volt. Ugyancsak ebben az évben a Kalocsán tartott egyházmegyei zsinaton hivatalosan is megszervezték a Tiszai Esperesi Kerületet, és többek között az adai plébániát is.
1763. június 18-án tehát, első világi papként, adai plébánosnak nevezték ki Borovják Andrást. A szabadkai ferencesek azonban még nem tűntek el a plébániáról, mert a régi anyakönyvekben található az a bejegyzés, hogy Szabó Gergely János plébános idején (1767-1771) és egész 1794-ig szerzetesek voltak a káplánok. Nagyon is valószínű, hogy Szabó plébános előtt is ferencesek voltak a káplánok. Az anyakönyvekben található az ő nevük, mint:
Aloysius (1766, 1769), Ezechiel Borbelyi (1775), Stephanus Egerland (1775), Ioannes Has (1764, 1767), Lucas (1764) Franciscus Setely (1771), Lucas Kerekes (1771), Urbanus Palac-sek (1771), Blasius (1770), Georgius Lanross (1769), Sylvester Mucsek (1767), Hyeronymus Osztraticzki (1768), Paulus Haptkart (1766) és Georgius (1764).
Az első anyakönyvi bejegyzések Adán
Ebből az időből legjobb adattárnak a bérmálási anyakönyvek bizonyulnak. Belőlük tudjuk, hogy az első adai bérmálás 1797. október 20-21-én volt és maga gróf Kollonitz László kalocsai érsek bérmált itt, nem kevesebb, mint 1251 jelentkezőt. A második bérmálás alkalmával, 1807. október 30-án Takáts Márton kalocsai segédpüspök 830, majd 1810. október 21-én ugyanő 496 személyt bérmált meg Adán.
1797-ben, az első adai bérmáláskor Moholon, a szomszédos községben még nemigen volt magyar lakosság, de a még távolabb eső Péterrévén már igen, s mivel az ottani bérmálást még nem tervezték, a péterrévei bérmálkozó jelöltek egy része Adára jött bérmálkozni, a másik része pedig az ugyanakkora távolságra levő Óbecsére, ahol az adai bérmálást követő két napon, október 22-23-án ténykedett az érsek. 1767-ben olykor még temettek a templomkertbe, de csak meghatározott díj ellenében.
A templom már 1768-ban sem felelt meg a szükségleteknek, de csak 1774-ben vetették fel komolyabban egy új, nagyobb templom építésének a gondolatát. Az új templom építésének kérvényét csak 1784-ben adták át, ám az építési engedély megszerzése annyira elhúzódott, hogy Sudrits János adai adminisztrátor 1792. május 6-án a kalocsai érsektől már arra kért engedélyt, hogy még a koronázás előtt elutazhasson az új királyhoz, I. Ferenchez (uralkodott 1792-1835), hogy ezzel is meggyorsítsa az ügy intézését.
A templom a Szentháromság-szoborral, 1914 körül
Az új templom építését 1795-ben fejezték be és kisebb átalakításokkal még ma is áll. A templom helyben égetett téglából épült, újbarokk stílusban. Eredeti méretei: hossza 44 méter, szélessége 16,5 méter, a hajó magassága 17, a torony magassága pedig 42 méter. Még abban az évben fel is szentelték, névadója a Szentháromság lett. A templom tervezője ismeretlen. A hívek száma a templom felszentelésekor 2700 fő körüli volt.
A főoltár képét – ami a Szentháromságot ábrázolja – a templom felszentelésére egy soproni származású festő, Francz Maurer festette. A templom legfigyelemreméltóbb műtárgya ma is ez a felbecsülhetetlen értékű, hatalmas méretű kép, amelynek becse nemcsak a 200 éven felüli kora, hanem a kompozíció eredetisége, egyszerűsége, ebből eredő érthetősége. Felszerelése óta legalább 15 nemzedék pár százezer tagja szemlélte és elmélkedett mondanivalóján. A kép által sugallt példán nevelkedtek szüleink, nagy-, déd-, ük- és szépapáink-anyáink. Ez a szellem ma is annyira eleven és erős, hogy a Tiszával együtt ez a legerősebb kapocs, ami a helység lakóit ide köti, és a halálig kíséri. Egy leírás így mutatja be a képet:
Az adai templom oltárképe
„A kép domináns alakja maga a teremtő Isten, jobbjában az uralkodói jogarral, bal kezével pedig a Földgolyón könyököl. Mellette Jézus, a Fiúisten a föltámadása után, jobb kezével a keresztfát tartja, bal keze állása pedig arról tanúskodik, hogy éppen beszélget az Atyával, akinek áldásra emelt jobb keze felett, fehér galamb képében ott lebeg a Szentlélek, őrként az isteni mű felett. Az Atya ülőmozdulata nem tétlenséget, nem pihenést, hanem alkotófolyamatot sugall, vagyis azt, hogy a teremtés folyamata ma is szüntelenül tart, és a kép szemlélőit is megállás nélküli cselekvésre ösztönzi.
Elgondolkodtató az Úr felső ruhájának áttetsző rózsaszínje, üde, zöld övvel átkötve, amire a racionális gondolkodás szokásai szerint már-már nem is lenne szükség. De ami mégis a könnyed szépséget, a természet éltető ajándékait hangsúlyozza a krisztusi bíborpalást ter-hének, tündöklésének, a szeretet szükségességének kiemelésével.
Az itt-ott feltűnő angyalkák diszkrét keretbe, foglalják a mennyei idillként is felfogható, a vágyakozásunk célját képező jelenetet; a színek visszafogottsága, a sötétségből felbukkanó élénksége a mennyei misztériumot, vágyat és a végső létünk szépségét, fennköltségét sugallja. Az ég a mennyben nem kék, hanem misztikus barnáspiros, a fény csak földi fogalmaink szerint színezi a látványt, de ebből az Úr könyöke alól csábítóan, barátságos kék fényben villan elő a Földgolyó. A Föld egyediségét, megismételhetetlenségét tükrözi az Úr biztonsága, amint – akárcsak mi – szilárd támaszra lel benne.”
Igazi mestermű, amihez fogható a templomi oltárképek sorában ritkán látható!
Josip Štefković
Király János
Török Máté
