FIATALOK ÍRJÁK

Riport a Tisza legöregebb halászával

    Egy meleg napsugaras őszi délután benyitottam a Moholi út 46-os számú ház kapuján. Nagyapám, Lakatos Pál az ajtóban fogadott. Őszes haja megcsillant a nap sugaraitól. Az arcán mély barázdákat vágott az élet, de a szeme életerősen sugárzott. Beinvitált a konyhába.
    - Mi járatban vagy? – kérdezte.
    - Jöttem, hogy riportot készítsek veled – feleltem vidáman.
    - Á, vagy úgy! – mosolyodott el.
    - Na, akkor kezdjük! – Hogyan kezdődött az életed? – tettem fel az első kérdést.
    - 1941. február 5-én láttam meg a napvilágot egy moholi kis házban. A szüleim halászemberek volta, és én a harmadik, egyúttal a legfiatalabb gyerekük voltam. Ezt az ősi foglalkozást űzte még a nagyapám, és az ő apja is. Tehát a génjeimben van a halászat, a Tisza szeretete.
    - Mi a legkorábbi emléked a mesterséggel kapcsolatban?
    - Még nagyon kicsi lehettem, mikor már édesapám a csónakba tett, és ott tiszavirággal pecáztam a halakat. Tudod akkor még rengeteg volt a kérész a Tiszán, és a halászok azt is aggatták a horogra.
    - Hogyan alakult tovább az életed? – érdeklődtem tovább.
    - Mivel szegények voltunk, már 16 évesen a cséplőgép mellé szegődtem dolgozni, sőt kézzel is kaszáltam a búzát. Emellett halásztam is.
    - Hát nem volt könnyű életed!
    - Nem bizony, de a munka nevelt is. Nagyon hamar felnőtté váltam. Fiatalon is nősültem.

A Mama és a Tata az óriási harcsával

    - Mikor?
    - 1961-ben elvettem nagyanyádat, majd utána katona lettem. Ott tanultam ki a piktor szakmát. Jó pár évet dolgoztam szobafestőként is Belgrádban. De a várost nem nekem találták ki, így visszatértem az én folyómhoz. Halászni kezdtem már hivatalos, gazdasági halászként. Ez azt jelentette, hogy teljesítményre halásztunk, és az után kaptuk a fizetést. Sokat utaztam, mert a folyó egész szakaszán halásztunk, alig voltam odahaza. Amikor megszületett édesanyád, úgy döntöttem, a család mellett a helyem, ezért elhelyezkedtem a Potisje szerszámgépgyárban. Végül innen mentem nyugdíjba 1996-ban. A halászatot sohasem tudtam úgy igazán elhagyni, így mikor nyugdíjas lettem engedélyt váltottam, és azóta hivatásosan halászom.
    - Mennyibe került az engedély?
    - Hát nem olcsó, 1800 euró egy évre.
    - Az rengeteg pénz, ezt meg is tudod keresni a halászatból?
    - Hát nehezen, de ha sokat dolgozom igen.
    - Mit csinálsz a kifogott hallal?
    - Megtisztítjuk, és eladjuk, de vannak medencék is, így van, amit élve árulunk.
    - Milyen szerszámokkal dolgozol?
    - Az attól függ, milyen évszak van, vagy milyen halra halászok: fenékhálóval, tetőhálóval, kurtával, varsával stb.
    - Mekkora volt a legnagyobb hal, amit fogtál?
    - 55 kg-os harcsa.
    - A szavaidból ítélve, te igazán örömöd leled a munkádban, boldoggá tesz a halászat, de volt-e olyan hogy elszomorított a folyó?
    - Hát sajnos volt 2000-ben. Akkor felelőtlen emberek ciánt engedtek a Tiszába. Megölték szinte az összes élőlényt a folyóban. A rengeteg elpusztult haltetem látványa nagyon elkeserített, elrémített. Akkor azt hittem, hogy végleg meghalt a folyó és vele az ősi foglalkozás is, de hála Istennek a Tisza újra feltámadt, és ma már újból van benne hal.
    - Úgy tudom ma is szennyezik a folyót.
    - Ez igaz, ilyenkor ősszel, főleg mi halászok észrevesszük mindjárt, amint a zentai cukorgyár a melléktermékeit a vízbe engedi. Csupa nyálka a víz. A halak menekülnek erről a környékről.
    - Tata hogyan van ennyi energiád, hogyan tudsz télen fagyban, nyáron melegben ennyit dolgozni?
    - Hát kislányom, így közel a 70. évhez néha kifáradok, és fáj mindenem, de ha a csónakban ülök, és végigcsónakázom a folyót, újra fiatalnak és életerősnek érzem magam. Én a Tiszától kapom az erőmet!
    Köszönöm Tata, hogy megosztottad velem ezt a szép történetet, és adja a jó Isten, hogy még sokáig csónakázz a Tiszán! Én pedig még sokáig büszke lehessek arra, hogy a Tisza legöregebb halásza a nagyapám!

Urbán Heléna VII. b
Cseh Károly Ált. Isk., Ada

---

GÖRIS ÉLMÉNYEM

    Ez a történet még július elején történt meg velem, és nagyon jó dolog volt.
Csütörtökön bementem a városba gördeszkázni a benti iskola mögé. Ott szép sima a pálya. Egy-két órán keresztül deszkáztam, amikor begurult a pályára négy másik gördeszkás fiú. Nem ismertem őket. Egy darabig csak figyeltem, majd odamentem hozzájuk. Megismerkedtünk, jól összebarátkoztunk. Ők nagyon jól tudnak gördeszkázni. Egyikük mutatott is nekem egy új trükköt, és én azt gyorsan meg is tanultam. Ez a csel nekem nagyon tetszett. Kicsivel később már a téglákon ugráltunk át, sőt néha még egymás gördeszkáját is sikerült átugrani. Megbeszéltük, hogy minden nap eljövünk deszkázni.
    Ez volt az én legszebb nyári élményem. Nemcsak a deszkázás miatt volt szuper, hanem azért is, mert nagyon jó barátokat szereztem.

Dósa Viktor, 5.e
Cseh Károly Általános Iskola, Ada