2009, A MAGYAR NYELV ÉVE
A sajtóból tudjuk, hogy az idei év egyben a magyar nyelv éve is lesz, minek során a rendezvények, a kiadványok egész sora által erre a csodálatos nyelvre irányul a figyelem, minden gond és a kellő védelem, a megbecsülés. Talán sokan ismerik Ady Endre híres álomlátását, amelyben a legutolsó magyar embernek hitte magát, hisz mintha rajta is eluralkodott volna Herder állítása, miszerint néhány évtized múltán már senki sem fog ezen a nyelven beszélni.
Persze, ez komolytalan állítás, de mégis ráirányítja a figyelmet a nyelv védelmének fontosságára, ami lényegében akkor kezdődött, amikor II. József császár a németet tette hivatalos nyelvvé a birodalomban. Nálunk ezt a szerepet addig a latin töltötte be, s csak kevéssé az anyanyelvünk, ám a szembeállítás és a felvilágosodás szellemisége egyre fontosabbá tette a magyar nyelvet.
A világ nyelvészei csak körülbelül tudják megbecsülni a létező nyelvek számát, s ezt 3000-5000 közöttire teszik. Írott változata csak néhány száz nyelvnek van, fejlett irodalmi hagyománya még kevesebbnek. Európa nyelveinek számát 62 és 200 között határozzák meg. Ezek között van a magyar is, amelyik körülbelül háromezer évvel ezelőtt önállósodott és így az egyik legrégibb európai nyelv.
Ha most hirtelen visszarepülnénk félezer évet az időben, semmilyen lényeges gondot nem okozna, hogy megértsük az akkori magyarok beszédét, amiként simán megértjük az akkor írt szövegeket is. Félelmeink csökkentésének érdekében még annyit tegyünk hozzá, hogy a magyart anyanyelvként használók számát tekintve korántsem vagyunk sereghajtók a világ nyelvei között.
(Európai nyelvművelés, szerkesztette Balázs Géza és Dede Éva).
Németh László mondta:
„Panaszkodunk, szégyenkezünk, hogy a világ miért nem akarja a mi legnagyobb íróinkat, Aranyt, Móriczot elismerni. Miért nem büszkélkedhetünk velük? Holott az, hogy ők a mi közös magyar titkaink, akikről csak mi tudjuk, miért olyan kitűnőek, tán több, igazabb meleggel foghat össze egy nemzetet, mint az egész világ felénk áradó csodálata. Én is, haj, de beérném vele, hogy ilyen édes, nemzetösszetartó titok legyek. De a vérünkbe lopott ízlés, sznobizmus épp ezeknek a titkoknak a becsét és melegét rontja legvadabbul.”
Sír John Bowring angol nyelvész sok magyar költeményt fordított magyarra. „A magyar nyelv messzire megy vissza. Egész sajátos módon fejlődött és szerkezetének kialakulása olyan időkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb európai nyelv még nem is létezett. Logika van benne, sőt matézis, az erő, a hangzatok minden hajlékonyságával és alakíthatóságával. Az angol ember legyen büszke arra, hogy nyelve az emberi történelem eposzát tünteti fel. Ki lehet mutatni eredetét, kivehetők, szétválaszthatók benne az idegen rétegek, amelyek a különböző népekkel való érintkezés során rávakolódtak. Ezzel szemben a magyar nyelv egyetlen darabból álló terméskő, amelyen az idők viharai karcolást sem ejtettek. Nem szorul senkire, nem kölcsönöz, nem alkudozik, nem ad és nem vesz senkitől. E nyelv a nemzeti önállóság, szellemi függetlenség legrégibb és legfényesebb emléke.”
George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bővebben kifejtve) mondta: „Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit."
Jakob Grimm meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is: „a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".
N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): „Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság."
Grover S. Frantz amerikai kutató: „A magyar nyelv ősisége Magyarországon …/ meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte a kőkor kezdetét /…/ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi."
Nagy költőnk, Berzsenyi Dániel önmaga is kutatta a magyar nyelv múltját, s eredményéről így ír: „Bukdozásaim haszon nélkül nem maradtak, sőt örömest tapasztaltam, hogy a magyar nyelv tán az egész óvilág nyelveinek gyökere és anyja".
Ove Ferglund svéd orvos és műfordító: „Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke." (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)
Teller Ede (Edward) atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: „...Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.).
Isaac Asimov scifi író: "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok."
Amikor a második világháború során az USA-beli Los Alamosban a tudósok legkiválóbb csapata titokban az atombomba megalkotásán dolgozott, és amikor Oppenheimer csoportvezető hiányzott a megbeszélésekről, Teller Edward, Szilárd Leó, Neumann János és Wigner Jenő rendszerint magyarul tanácskoztak. Így nem csoda, hogy amikor a munkában szintén részt vevő Enrico Fermi olasz atomfizikustól megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: "Már itt vannak közöttünk és magyaroknak hívják őket!"
A magyar anyanyelvű nagy matematikusoról is azt mondták sokszor: Hja, magyar anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni! Neumann János, a számítógép kitalálója, fejszámolásban lehagyott egy számítógépet és már hatévesen képes volt fejben elosztani egymással két nyolcjegyű számot. Az ötvenes években az amerikai légierő Los Angeles-i agytrösztjénél felügyelte az amerikai védelmi stratégia kialakítását. Amikor megbetegedett, a tanácskozásokat betegágyánál, a kórházban tartották. A kórterem ajtaja előtt a légierő egy ezredese és a legmagasabb felhatalmazással rendelkező tisztek álltak őrt. A biztonságiak amiatt aggódtak, hogy ha félrebeszél, esetleg kényes információkat adhat ki. Aggodalmuk azonban felesleges volt, mivel delíriumában Neumann magyarul beszélt. (Kati Marton: Kilenc magyar)
Még egy érdekes adalék: van a magyarnak egy ősi írásmódja is – a rovásírás. Fadrusz János, a kolozsvári Mátyás-szobor megalkotója mondta: „Becsüljük meg őseinek felbecsülhetetlen értékű ajándékát: a hun-székely-magyar rovásírást! Fogadjuk el, tanuljuk meg és használjuk minden lehető alkalommal…”
Talán kevesen tudják, hogy Ausztráliában, a Canberrai Magyar Iskolában tanítják a rovásírást is, és ezt könnyebben tanulják meg a magyar gyerekek, mint a latin betűs írást, mivel tökéletesen illeszkedik anyanyelvünkhöz, életünkhöz és egész lényünkhöz.
A tündökletes nyelvű Tamási Áron mondta:
„A különböző nyelvek melegéből keltek ki a különböző népek, melyeket az atyafiság és az együttes érdek alapján a közös szó szervezett nemzetekké.
Velünk is ez történt.
A magyarságot is az atyafiság és az együttes érdek alapján a sors verte egybe; hazát a bátorsággal irányított életösztön szerzett neki, de nemzetté a magyar szó teremtette.
Mint jelképes erő és hatalom, a magyar szó nekünk a legnagyobb ereklye. Kegyelet, hűség és becsület illeti őt.” (Tamási Áron: Jelképes erő és hatalom).
Összeállította: Király János 
