KRISZTUSHÍVÕK SZEREPE
A fenti címmel tartott elõadást október 18-án este az adai Egészségház termében Savelin Zoltán martonosi plébános, a Keresztény Értelmiségi Kör adai csoportjának szervezésében.
Elöljáróban elmondhatjuk, hogy Savelin Zoltán Péterrévén született 1949. október 18-án. Teológiai tanulmányait a szabadkai Paulinumban kezdte és Ðakovón fejezte be. 1975-ben szentelték pappá, és Bajmokon, majd Topolyán volt segédlelkész. 1979-ben került Martonosra, és az ottani Szûz Mária templom plébánosa. 2000-ben ezüstmiséjén a Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Ispotályos Lovagrend tagjává avatták, a Lazarus szeretetszolgálat egyházi elnöke.
Elõadása elején beszélt a II. vatikáni zsinat (1962-65 között tartották) fõbb döntéseirõl, a belgrádi püspöki szinódus 1987-es állásfoglalásairól a krisztushívõk egyházi szerepével kapcsolatban. A hívõket az Úr szõlõskertjében dolgozó munkásoknak nevezte. Elõadásában kiemelte, milyen óriási szerepe van a Szentléleknek abban, hogy Jézus Krisztus által az Atyához közelebb kerüljünk. Szembe kell nézni értékeinkkel, ugyanakkor mindennapjaink nehézségeivel is. Ma nagy szükség van a hívõk bekapcsolódására az egyház tevékenységébe, ugyanis világunk gyorsan váltja „dolgait”. A hívõk ne zárkózzanak el az egyháztól, és ne vonakodjanak ténykedni benne.
A nõk szerepe is igen jelentõs e téren – erre a 20 éve megtartott püspöki szinódus is rámutatott. Az imának szintén nagy a jelentõsége – mondta Savelin Zoltán. Elõadását bibliai idézetekkel és életképekkel tette színesebbé, némi humorral tarkítva. Végül mondott néhány szót az általa szervezett egyházi témájú színjátékról, amit többfelé is igen szép sikerrel vittek színre.
Bálizs Géza