A bizalom igazolódni fog?
Az elmúlt vasárnap Ada községben is lezajlott a köztársasági, tartományi valamint az önkormányzati választás. A pesszimizmus, a politika iránti szkepticizmus, az általános elégedetlen hangulat nem tükröződött vissza a részvételi arányon. Több mint nyolc ezren döntöttek úgy, hogy élnek szavazati jogukkal. Míg Vajdaság szerte a legtöbb községben a Haladó Párt és a VMSZ közötti versengésről szólt a történet, addig Adán a Bilicki Zoltán vezette civileket felvonultató lista aratott elsöprő győzelmet. A képviselő testületi 29 helyből 19-et szereztek meg, a Haladó Párt és a VMSZ egyaránt 4-4 helyet szerzett, míg a VMDK-MM közös listája 2 mandátumhoz elegendő szavazatot kapott. Az eredmény ilyen jellegű alakulása a választáson résztvevő pártok szemszögéből különböző okokra vezethető vissza.
Az elmúlt időszakot infrastrukturális beruházások, intézmények, épületek felújítása jellemezte, melyeknek szükségességét és létjogosultságát nem vitatja senki sem; a községen a megújulás jelei láthatóak. Azonban, hogy az iskolákat, intézményeket gyermekek és emberek töltsék meg, valamint hogy a híd és az új aszfaltutak kihasználtak legyenek, ahhoz pezsgő életre van szükség. A családok és a fiatalok pedig csakis abban az esetben maradhatnak községünk-ben, ha munkába tudnak állni, és fenn tudják tartani magukat. Erre nyújtana, avagy nyújt majd megoldást az iparnegyed, ahová (nemcsak a saját meglátásom szerint) nemhogy az elmúlt 4 évben, hanem az azt megelőző további 4 éves ciklusban sem érkezett külföldi beruházó. Természetesen ennek is megvan az oka, ám minthogy politikai párthovatartozásomból kifolyólag elfogultsággal vádolhatnának meg, az olvasókra bízom ennek átgondolását. Aki követte a községi politikai élet történéseit, az megállapíthatta, hogy az elmúlt időszak nem a demokrácia jegyeit vonultatta fel; remélhetőleg e téren is lesz előremozdulás, és a pártok is belátják, hogy egymás gáncsolása, hátráltatása helyett a személyi kapcsolatokat megerősítve, közösen munkálkodva kellene községünket minél inkább élhetővé tenni. Úgy gondolom, ez minden, az adai politizálásban és közéletben résztvevő szereplő közös célja és érdeke kell, hogy legyen.
Gecse Attila