Egy kis helytörténet
130 ÉVES LEHETNE
az adai Földműves-Iskola (7.)

    Igazolt nosztalgia
    Az adai Mezőgazdasági Középiskola krónikájának és elítélhető bezárásának történetét olvasva több olvasónk élő szóval mondta el véleményét, Györe Polyák Gizella, egykori tanulónktól pedig írásos emlék-összefoglalót kaptunk, amit köszönettel meg is jelentetünk.

AZ UTOLSÓ GENERÁCIÓ JOGÁN,A TELJESSÉG IGÉNYE NÉLKÜL

A 130 ÉV MARGÓJÁRA

1966 SZEPTEMBERE

Az adai Sonja Marinković Mezőgazdasági Technikum IV.b osztályának érettségiző tanulói 1970-ben: Polyák Gizella, Ferró Ilona, Patócs Erzsébet, Mata Erzsébet, Szűcs Borbála, Hajdú Piroska, Varga Rózsa, Simon Béla, Bovánovics Géza, Bakos Nándor, Urbán Sándor, Gere Béla, Szécsi Gusztáv, Huszágh László,Fekete Károly, Buttás Imre

    A tanév első hete úgynevezett gyakorlattal kezdődött A norma: három zsák leszedett zöldbab naponta. Az osztályt 33-an kezdtük. Az első héten 21-re morzsolódott a létszám. A munka undora megtette a magáét.
    A tanulmányi eredmény mellett a munkában való teljesítmény is mérvadó volt a mezőgazdasági technikum elvégzésében. A diákok a közel 105 hektáros területről, aminek nagy részét öntözni lehetett, príma árut termeltek. Például a piros Rotunda paprikát, a diákok által szárazon fényesre törölve külföldre szállították. A palánta alá a melegágy-készítés, a vetés, az öntözés, leszedés a tanulók feladata volt.
    Az iskola keretein belül működött
    - fiú- és leány internátus – a vidéki diákok részére
    - konyha
    - mosoda
    - istálló tehenekkel, lóval
    - teljes géppark egészen kombájnig – javítóműhellyel.
    Volt egy kis, 2,5 tonnás teherautó is, amin - nyulakat kergetve a dűlőutakon - vezetni tanultunk. Iskolánk a legidősebb, a legfelszereltebb, a legelismertebb ilyen jellegű önellátó iskola volt az új, nagy Jugoszlávia akkori területén!

Iskolai gyakorlat / praksza: borsó-betakarítás az adai mezőgazdasági középiskola Tisza-parti, réti termőföldjén

    Mégis megszüntették. Szemmel láthatólag az akkori községi illetékesek más érdekeket képviseltek. A tanintézet megszüntetése iskolapéldája volt a politikai, de nem logikai döntésnek. A hagyomány megőrzése nem volt az akkori (1970) pártokraták erőssége.
    Az iskolában, ahol minden osztálynak a heti egy nap (szezonban szükség szerint több nap is) gyakorlati oktatásnak nevezett munka volt előírva, az uzsonna zsíros kenyér volt. Megtanították a munka szeretetét, a szervezőkészséget, a teljesítménnyel járó elégedettséget, a termelési folyamat minden rezzenését, az összetartás erejét a mezőgazdaságban.
    Sajnos, a rossz döntések vermébe esett az arborétumnak beillő parkjával, amely mára füves pusztává változott.
    Mit hagyunk az utókornak? Ha értékeinket elhagyva, a társadalmi igényre hivatkozva – Kevés munkával, sok pénzt!, Csak a mi ötletünk a jó! jelszóval élő emberek kezére játszunk?
    Nem folytatom, mert ma is vannak rossz döntések, amikből pár évtized múlva a Ma fiatal generációja sóhajtja majd: Mennyi éves lehetett volna!
    Már, ha volna!
    Az egyéni élmények maradnak. Egyébként köszönet az emlékezésért.

Az utolsó, itt diplomált generáció nevében
Györe Polyák Gizella
Ui.: mellékelem az osztálytablót.

    Ha valaki még hozzászólna a témához, érdeklődéssel várjuk véleményét!

Király János (folytatás a következő számban)