Legújabb szám - Najnoviji brojSzerkesztõség - UredništvoAnyakönyvi hírek - Vesti od matièaraArchívum - Arhiva

2014. január

Címoldal
A túlélésért
Községi hírek
Január 22. - A magyar kultúra napja
Az adai kábeltelevízió
Az IFIX 2013. évi munkájáról
Utazni jó
Az elmúlt esztendő utolsó hetei
Teljes életet élni
Jubilált a nyelvművelő egyesület
Mindent bontunk!
Január 10.
Piros, fehér, kék menyecske leszek én!
Jubileumi összefogás a kollégiumért
Más adón, más frekvencián
Korszerűbb egészségügyi ellátás
Templomától búcsúzott a courtlandi magyar egyházközösség
Keresztszemmel
Karácsonyi terminál
A Vadvirág H. K. jótékonysági akciója
A Zöldike hírei: Évzáró munkaakciók
Nyelvi figyelő
Teológiai gondolatok
Rendőrségi hírek
Zöld levél
130 éves lehetne
Hírek
Sport
Tarka-barka
Árnyas oldal
Találkozás Télapóval
Impresszum

Január 10.

    Változtathat-e valamit az, ha utánanézek a hajazás szó értelmének, miközben nálam sajátos értelme van e szóformának, létezik, életet jelent? Külön értéke és értelme lett a mi családunkban a hajazásnak, ismert, használt szó és mindenki érti, alatta ugyanazt érti – generációról generációra.  Édesanyám családját a haj jellemezte, szinte ismertető jelként hordjuk a sűrű és minőséges „fejfedőt”, mint  paripa a sörényét, büszkén, fáradhatatlanul különös gondviseléssel bánunk hajkoronánkkal.
    Valamikor a hatalom és a gazdagság jelképe volt. Mára a haj státusa átalakult, habár sokan úgy vélik, a lélek tükre, az ember jelleme olvasható le róla. Szerintem esélyt kell adni a gondolatjátéknak, megérheti: a haj akár erő, akár lélek, akár hitbéli viselet, vagy Sámson titka, talán oka is lehetne a gyermekkönnynek, ami fájdalomtól csordul, ha a haját vágják? Én hiszem, mert hinnem kell, hogy a haj emberi életerő, a lélek szabadsága, ereje és csillogása, magának az embernek a fényét tükrözi, úgy ahogyan a viselete – a frizura – mutatja, a szellemi tartását. Családunk esetében a sűrű erős haj jelentése fontos, mert hittel tanítjuk gyermekeinket rá: méltóságot, erőt és a harmóniát – mondanám én – gyermeki biztonságot jelent. A legfontosabb ebben a hajhistóriában, hogy a vékonyszálú, ritka hajú emberek nem kisebb értékűek számunkra, mert ők mind azok, amik mi nem: a gyöngédség, a törődés az érzékiség, vagy a göndör rakoncátlan hajúak, akikre felnézünk, mert vidáman járják sajátos útjukat, és így kerek a világ, és még forog is! Ez a minimum, amit meg kell, hogy értsen a gyermek, ha szülőként végigsimítod haját, és ujjaid között selyemszalagokként pörögnek a hajszálak, amikor fésülöd, és szemedben visszacsillan haja fénye – érezze, hogy a haja kincs, szelleme, jelleme, lelke tükre, tisztasága, becsülete, ereje része.
    Valamikor régen, mikor még bölcsőben aludtam, Anyukám esténként fölém hajolt, és két kis kezemmel hajába megkapaszkodva megnyugodtam. Kicsit sodortam, túrtam, húztam, és ujjaimmal fésültem, majd erőt veszítve csak úgy belegabalyodva álomba merültem, – tudom, mindezt meséiből – hajaztam.  Azután jöttek az évek, és az én hajam nyújtott biztonságot. Még ma is van, aki hajazik esténként, miközben engemet is álomba nyugtat.
    Anyám ősz haja gyöngeségét tükrözte-e, vagy bölcsessége igazolványa volt..., ki tudja, ki ad erre ma már választ?  2002-ben hajaztam utoljára. Minden reggel Kamenicára utaztam, így telt a forró nyár. Ott várt Anyu, sírtunk, nevettünk, vitatkoztunk, és néha dugva rágyújtottunk. Aznap is, mint mindig, rohantam fel a lépcsőn, mert Ő nagyon várt ..., felkészülve. A mutatóujját gyanúsan egyenesen tartva, mintha intett volna szelíden szigorúan, szinte halálra ijedve. Leültem. Ő gondosan kicsit beteges léptekkel, a kiolvasásra szánt újságot tartva kezébe, helyet keresett, lassan laponként szétszaggatta a napilapot, lefedve vele az ágyat – rám nézett. Mintha anyai aggódással azt kérdezné: „Elég erős vagy kislányom?”, majd íj-ként villant a tekintete, és megtelítve szülői szigorral intett bátorságra. Sejtve a bajt, remegtem. Az újságlapok fölé hajolt, mint aki az összekevert cikkek között szeretne rendet tenni, hajolt, mint régen bölcsőm fölé. Két karjával váltakozva, markolt dús hajába és ütemszerűen szedte, és hullott, hullott, hullott... oda hullott az egész élet, az életem, mindenem, szálanként, mint szénakazal borította az ágyat, anyám haja. Nem kellett csupálni, csak szedni, finoman..., elvált az 56 év, de lehet magától potyogott, mint selyemszál, könny helyett, hogy ne ázzon a sok hír az újsághasábokon.  Nekem úgy tűnt, az ágy megrogy a haja alatt, és anyám derékon törik ebben a végtelen harcban. Tudtam is én addig, mennyi a sok, mert a sok az annyi tud lenni, hogy emberi ész fel nem fogja. Kupacra rakta anyám a szálakat, melyekkel magához kötött mind odáig.
    Hallgattunk. Könnyet nem ejtettünk. Néhány mély sóhaj elszállt, tova, talán még ma is utazik. Fáradtan székre rogyott, és már nem szúrt a tekintete, csak lesütötte szemét, mert odalett a méltósága. „Kezdjed!” – mondta halkan. Nem lehetett ellenkezni, ez nem az a pillanat volt. Istenem úgy szégyelltük magunkat, ketten, együtt. Ez volt az utolsó nagy közös élmény. Oda lett anyám haja. Leborotváltam. A maradékot. Az is több volt a soknál! Ült fáradtan, kerek kopasz fejjel, míg én gondosan összecsomagoltam a friss nyomdaillatú papírba az összes addigi Anyámat. Szürkés ruhakalappal hanyagul letakarva fejét kérdezte: „Megnézzem?”– és sunyi pillantást vetett a tükör felé. „Felesleges” – mondtam. Többet erről nem beszéltünk. Nagy emberi tulajdonság az, hogy a pillanatok alatt elveszített minden nélkül úgy tud tovább élni, mintha sohasem lett volna. Néha „kubikusan” állt az a kalap, néha egész nagylányosnak tűnt, aztán Anyám is eltűnt.
    A sors szele hullámokba fonta ősz haját, hogy örökség címén rám hagyott csónakom vigye, hordja, sodorja, széles gomolygós és zavaros életem vizén, így vigyázva rám. Lágyan csapkodnak a hullámok, finoman fojtogatnak, miközben időről-időre, hogy levegőhöz kapjak, felszínre dobva engem, nem feledtetik Anyám hajának érintését, illatát, miként bizalmat cirógat – csak nekem – miközben én néha tényleg hiszem: bölcső ez a csónak, ringat engem Anyám fölém hajolva, miközben hajába kapaszkodva örökké így maradtunk – immár tizedik januárja, pont tizedikén.

Pergel Zsaklina

januar 2014.

Naslovna strana
Opštinske vesti
22. januar - Dan mađarske kulture
Aktivnosti sindikata
Susret sa Deda Mrazom
Impresum


Design by VA