Teológiai gondoltak
A GYERMEK A SZENTÍRÁSBAN

    A szeptemberi tanévkezdés középpontjában mindig a gyermekek állnak. Teológiai elmélkedésünk témájául is a kisgyermeket választottuk, aki – éppen gyengesége folytán – Isten kiváltságosa.
    Aligha férhet bármiféle kétség ahhoz a megállapításhoz, miszerint a Bibliának külön tanítása van a gyermekek vallási méltóságáról. Így a zsoltáros szerint a gyermekek olyanok, mint az „olajfa-csemeték az asztal körül” ( Zsolt 128,3),a Példabeszédek könyve pedig az unokákat az ”öregek koronájaként” említi.( Péld 17,6) 
    Nem kevésbé fontos annak a ténynek a megemlítése sem, miszerint a Jézus előtti, illetve a Jézus korabeli Izrael a gyermekáldást egyenesen isteni áldásnak tekintette.
    A gyermek már az Ószövetségben Isten kiváltságosaként jelenik meg. A Kivonulás könyvéből tudjuk, hogy az Úr az árvák védelmezője és jogainak megbosszulója ( Kiv 22,2, Zsolt 68,6), Joel és Judit könyve pedig arról számol be, hogy a gyermekek nincsenek kizárva Jahve kultuszából, sőt részt vesznek a bűnbánati könyörgésekben is.( Joel 2,16,Judit 4,1o)
    Isten minden habozás nélkül gyermekeket választ ki kinyilatkoztatása és üdvössége első hirdetőinek is. Így a kis Sámuel meghallja Jahve hangját, és hűségesen tovább adja azt (1 Sám 1-3),és ugyan ez történik Józseffel is, akit álmában oktat ki Jahve hatalmas titkokról. Dávidot Isten megkülönbözteti nagyobb testvéreitől, (1 Sám  16,1-13), a fiatal Dániel pedig bölcsebbnek bizonyul Izrael vénjeitől is. (Dán 13, 44 -5o)
    Ezek után talán illő és ”kézen fekvő” dolog, hogy Isten Fia,amikor eljön az új szövetség megalapítása végett – gyermekké legyen. A négy evangélista közül Lukács nagy gonddal és szeretettel jelöli meg a gyermek Jézus fejlődésének állomásait: csecsemő a jászolban, a kisgyermeket bemutatják a templomban, a gyermek alá veti magát szüleinek, ugyanakkor mégis titokzatosan függetleníti magát tőlük, hogy egyedül Atyjának engedelmeskedjen.
    Amikor Jézus felnőtt lesz, ugyanazt a magatartást tanúsítja a gyermekekkel szemben, mint Isten. Tanítása során megáldja a gyermekeket, majd hangsúlyozza, hogy „ilyeneké a Mennyek Országa” (Mt 19,14).
    Jézusnál a gyermek az igazi tanítványokat jelképezi, vagyis Isten Országát úgy kell fogadnunk, mint egy gyermek: egyszerű lélekkel, mint az Atya ajándékát. Nekünk felnőtteknek olyanná kell lennünk, mint egy gyermeknek, azaz újjá kell születnünk, hogy bemehessünk ebbe az Országba. Ennek az ujjá születésnek a nagy titka a „kicsinnyé lenni, mint a gyermek”. Természetesen itt szó sincs arról, hogy Jézus holmi gyermeki ártatlanságra, együgyűségre bíztatná felnőtt férfikorban lévő tanítványait. A felnőtt ugyanis sohasem lehet úgy ártatlan, mint a gyermek. Nem erről van tehát szó. Jézus arra hívja fel tanítványai figyelmét, hogy csak akkor élnek Istennek tetsző életet, ha nem törődnek mindazokkal a nagyzoló, a felnőtteknek oly sokat jelentő hiábavalóságokkal, mint a társadalmi rang, befolyás, hatalom, siker, hírnév. Ahogyan a gyermekeknek mindezek semmit sem jelentenek, úgy tegyenek a tanítványok is.
    És így kell tennie minden keresztény embernek, mert csak a gyermeki magatartás tesz bennünket képessé arra, hogy befogadjuk a Lélek hatalmában megfogant jézusi szavakat.
    Ehhez a magatartáshoz pedig nagy alázatra van szükségünk.
    A baj ott kezdődik, hogy ez a tisztességes alázat manapság nagyon nehezünkre esik. Úgy teszünk, mintha ennek a magatartásformának alapjait nem Jézustól tanultuk volna, mintha nem ismernénk a krisztusi biztatást, miszerint azok, akik Isten akarata szerint élnek, a mennyei Atya gondoskodásában bízhatnak.

Morvai Matild