Mögöttünk a nyár
Eseménydús nyarat hagyunk magunk mögött. Gazdasági válság ide, pénztelenség oda, minden hagyományos művelődési, sport- és egyéb rendezvény, amelyeket már az előző években is sikeresen megtartottak, ezen a nyáron is megrendezésre kerültek. Ismét volt Aranykapu-vásár, Motoros találkozó, Táncfesztivál, Delfin kupa, Gulyásfőző- és Halászléfőző verseny és még sorolhatnám tovább. Mindez elsősorban az egyesületek vezetőit dicséri, odaadó és fáradhatatlan munkájukat, hogy a szűkös anyagiak ellenére is helyt álltak. Igény van rá, mert ezek a rendezvények többnyire belépődíjmentesek, és nagyon sok embernek ezeknek az eseményeknek a megtekintése nyújt egyedüli kikapcsolódást, szórakozást.
A nehéz gazdasági helyzet ellenére a nyár folyamán sikerült néhány beruházást is befejezni és a létesítményeket rendeltetésüknek átadni. Ilyen volt a sportpanzió átadása, Törökfalun a sáros utat új betonút váltotta fel, néhány nappal ezelőtt pedig az Egészségház új épületszárnyát avatták fel, mi ezekről az eseményekről beszámoltunk, illetve ebben a számunkban tudósítunk. Amit ki szeretnék emelni, az az Egészségház körültekintő és igényesen megrendezett ünnepségén történt. Kis töredéke az eseménysorozatnak, de számomra annál nagyobb jelentőséggel bír. Az épület átadásánál a szalagot nem valamelyik jelenlévő magas rangú politikus vágta el, ezt a szervezők a kultúrműsort nyújtó Táncklub táncosaira bízták. Az ötlet kigondolói a legjobb megoldást választották, mert ezt a többpártrendszert az állandó viták jellemzik, melyik párt mennyivel járult hozzá egy-egy beruházáshoz, kié a nagyobb dicsőség, kit illet meg a szalag átvágása stb. Ezzel a „salamoni” döntéssel talán hozzájárultak ahhoz, hogy a viták kissé a háttérbe szoruljanak.
Gecse István