Interjú Galic Zitával,
a Metz történetének legjobb jobb átlövőjével

Galic Zita

    Olvasóinknak, különösen az idősebb generáció tagjainak nem szükséges bemutatnunk Galic Zitát, szinte mindenki ismeri itt Adán. Eredményei magukért beszélnek: 97-szeres jugoszláv válogatott, tagja volt az akkori aranygenerációnak, Jugoszláviában ötszörös, Franciaországban hatszoros gólkirály, az 1985-ös évben Európa legjobb és legeredményesebb góllövője, a francia Metz csapatával négyszeres bajnok, kétszeres kupagyőztes, világbajnoki bronzérmes. A Metz csapata az idén ünnepelte fennállásának 50 éves jubileumát, ebből az alkalomból egy gálaestet szerveztek, melyen kihirdették a klub történetének posztonkénti legjobb játékosait, akikre egy előre meghirdetett online szavazáson lehetett voksolni. Galic Zitát, a klub történetének legjobb jobb átlövőjének választották. Ennek apropóján nyilatkozott lapunknak.
    – Először is a lap nevében gratulálok a díjhoz.
    – Köszönöm szépen.
    – Milyen érzések törtek fel önben, mikor átvehette a díjat?
    – Elsősorban nagyon nagy megtiszteltetés, így húsz év után, ugyanis akkor jöttem el a klubtól, és hagytam abba a karrieremet.
    – Hogyan értesült róla, és hogyan nézett ki maga a díjátadó?
    – A díjátadó előtt körülbelül másfél hónappal telefonon értesítettek, hogy lesz egy gálaest, melyre szeretettel várnak. Tudattam velük, hogy a dátumot könnyen megjegyzem, ugyanis április 27-e Szent Zita napja. A szervezők viccesen hozzátették, hogy igen ők tudják ezt, és utólag elárulhatják, azért is arra a napra esett a választásuk. De persze ez csak egy kis humorizálás volt. Kezdeném ott, hogy minden egyes posztra három személy volt jelölve, és a szavazók online internetes szavazással választhattak, tehát ilyen tekintetben Oscar-díj átadó jellegű volt. Így választottak meg engem is, ami egy külön szívet melengető dolog, hogy húsz év távlatából történt ez meg, ugyanis a szavazók általában a jelen kor sztárjait ismerik, ők a kedvenceik, de ebben az esetben nem felejtették el a régi játékosokat sem, és ez nagyon jól esett. Maga a díjátadó egy háromórás, nagyszabású állófogadás volt, amelyen a múlt nagy játékosai vettek részt, köztük francia, horvát, cseh, magyar volt válogatott játékosok, akik valaha a Metz csapatában játszottak. Különböző bejátszásokat adtak le, archív felvételeket, régi történések elevenedtek meg, és ezzel nagyon megható pillanatokat szereztek nekünk.
    – Az 50 éves jubileumon kívül a Metz újabb kupagyőzelmét is megünnepelték. Maga ott volt a klub történetének első kupagyőzelménél is.
    – Igen, részese voltam a 90-es, és a 94-es sikernek is, és sikerült száz százalékos mérleget hoznom, hiszen az ott töltött 6 évem alatt két kupa volt, és mindkettőt sikerült megnyernünk. Minden egyes sikernek megvan a saját története. A kupadöntőt pedig a párizsi Pierre de Coubertin stadionban játsszák, amely szintén sajátságos hangulatot kölcsönöz.
    – Gondolom a csapatnál eltöltött 6 év alatt számos élménnyel gazdagodott. Mesélne nekünk egy érdekes történetet?
    – Valóban, rengeteg történetet tudnék mesélni, abból az időszakból. Az egyik ilyen, mikor 89-ben a csapathoz kerültem, a Bajnokok Ligája 2. fordulójában a podgoricai Budućnost volt az ellenfél, és a mostani elnök volt az orvosunk. A mérkőzés előtt egy nappal mindenkinek osztott C vitamint, viszont én mondtam, hogy nem kérek. Megijedt, mert arra gondolt, hogy én biztos doppingnak gondolom, amit nekünk szeretne adni, és ismét ajánlotta, hogy fogadjam el, és hogy tudom-e mi is az a C-vitamin? Erre én azt válaszoltam, természetesen tudom, és viszont kérdésként feltettem neki, hogy tudja-e ki találta fel? Erre már nem volt válasz, és sikerült zavarba hoznom. Azonban ez a párbeszéd egy későbbi nagy barátságnak a kezdete volt, mind a mai napig baráti viszonyban vagyunk, tartjuk a kapcsolatot. A díjátadón pedig, 26 év után, ezt a történetet meséltette el velem.

Gecse Attila